Bővebben a sikeres serdülő viadalról

Húsz egyéni csúcs is született Mariborban / Eredmények  -  Fotóalbumok  -  Videók

u16 slo/lgyA tíz egyéni győzelmet, közöttük hat kettős sikert hozó maribori U16 viadalon szép sikert értek el a magyar serdülők. A válogatott mindkét nemben az első helyen végzett és az öt nemzetet/CZE-CRO-HUN-SVK-SLO  rajthoz állító viadalon két eddigi legjobb serdülő eredmény is született. Az eredményesen szerepelt csapat hazaérkezése után foglalta össze az eseményt Lengyák György up. referens:

„- A csapatból többen már válogatottak voltak tavaly is, mikor az Ikarus pályán a cseh válogatott mögött végeztünk a pontversenyben, ez is motiválta a visszavágás lehetőségét Mariborban.

A találkozót jól rendezte meg a szlovén szövetség, egyedül a dobószámok csúsztak némileg. Az eredményközlés és pontverseny állása folyamatosan megjelent a kijelző táblán, így végig követhető volt, hogy felváltva, egyszer a csehek, egyszer a mi vezettük a pontversenyt. Mindenki nagyon akarta a győzelmet, fiataljaink tudták, hogy minden pont számít.

Dicséretes volt például, hogy a 300 m gátfutásban esélyes Mátó Sári  második helyen futva az 5. gáton nagyon csúnyán bukott, de úgy felpattant és küzdött a célig, hogy végül három pontot szerzett. A fiúk szorosan, de vezettek az utolsó versenyszám előtt, viszont a leányok az időrendben csúszó gerelyhajítás előtt két ponttal a második helyen álltak.

Az egész csapat a gerelyhajító nekifutó mögött leült a rekortánra és vastapssal buzdították a két magyar indulót. Megvolt a szurkolás eredménye, az eddigi legjobb serdülő eredménnyel győzött Schmölz Mirtill  és Máté Fanni  lett a harmadik, ezzel mindkét csapatunk az élen végzett. Mindjárt el is indult a magasra tartott zászló mögött az összetettben is első csapat a tiszteletkörre.

Tizennyolcan javítottak egyéni csúcsaikon, ketten pedig beállították eddigi legjobbjukat. A már említett gerely eddigi legjobb  mellett a leány 3 km-es gyaloglásban is eddigi legjobb serdülő magyar eredményt ért el Dimanopulosz Daphne is. Öt 13 éves volt a csapatban, négyen dobogós helyen végeztek, közülük hárman egyéni csúcsot értek el.

u16slo/kbu16slo/lgy

Köszönet a felkért edzőknek a munkájukért; Kámán Bálint csapatvezetőnek és Daka Tímea MASZ munkatársnak a segítségéért.

Kiemelten köszönöm Bognár Szabolcs és Németh Ilona edző kollégáknak, hogy a viadal napján utánunk jöttek, és irányították tanítványaik versenyzését. És ugyancsak Käfer Levente edzőnek, aki szintén hajnalban indult Budapestről és érkezése után saját versenyzői mellett az összes rövidtávfutót is segítette. Mariborba nagyon sok szülő is eljött, hogy szurkoljon gyermekének.” (lgy) 

Eredmények    .     Fotóalbum/Lengyák György    .    Fotóalbum/Kámán Bálint     .    Videók/ Lengyák Gy.

foto: Kámán Bálint, Lengyák György/videó

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.