50 kilométeres Világkupa döntő Dohában

Zabari János 16. helyen ért célba  /  Eredmények

Doha adott otthont október 31-én az 50 km World Trophy Final  elnevezésű ultrafutó döntőnek. Magyarországról a meghívott legjobb 20 futó közé Zabari János, a TFSE- A-Tomsport  versenyzője kvalifikálta magát. A futás tökéletesen elkülönített, forgalomtól lezárt pályán, három frissítő állomással, és  lassításra kényszerítő kanyarokkal tarkított 5 km-es körön zajlott.

A rajtot követő erős kezdés után a kenyai, zimbabwei, angol, amerikai élboly jelentősen csökkentette a tempót, és a vízválasztó 25-30 km-nél átalakult a mezőny eleje.

Az afrikai futók tovább maradtak az élen, majd a végén zimbabwei, angol, holland sorrend alakult, igaz jócskán szétszóródtak már az indulók.

A párás meleg minden futót próbára tett, többen gyomor panaszokra hivatkozva szakították meg a versenyt, de végül csak ketten szálltak ki a férfi mezőnyből, köztük az egyetlen kenyai futó.

„- Zabari János a 16. helyen ért célba. ami az erős mezőnyben nem volt meglepetés, és 25 km-nél még komoly levegővételi gondjai is akadtak – tájékoztatta a honlapot Molnár Tamás, a MASZ Ultrafutó bizottságának elnöke.

doha 50km vk zabari_j/mt

–. Sajnos a két héttel a verseny előtti vírusos megfázása nem jött teljesen rendbe, bár jól érezte magát, és bizakodva állt a rajthoz. Közérzete miatt többször le is kellett állnia pár percre. A ” holtponton” jelentős időveszteség árán jutott túl.”

A nőknél amerikai győzelemnek tapsolhatott a közönség, a kellemetlen párás idő ellenére az időeredmény is figyelemre méltó. A második helyen angol atlétanő, a harmadikon kanadai futott be a célba. Mindhárman részt vesznek a három hét múlva rendezendő 100 km-es Világ bajnokságon,

ahol Magyarországot Zabari János, Polyák Csaba és Steib Péter képviseli majd az egyéni, és a csapatversenyben. A 45-49 éves Masters kategóriában Zabari János  kiemelkedő helyezést érhet el a nehéz versenyen. Magyar női csapat nem indul 100 km-es VB-n.

„- János felkészülésének és versenyzésének támogatásáért köszönetet szeretnénk mondani Rácz Lajos úrnak – fejezte be beszámolóját a szakvezető. - Az előzetes elképzelések nem teljesen realizálódtak, de a versenyen való részvétel jelentős tapasztalatokat biztosított a 100 km-es Világbajnokság eredményességéhez, hiszen ugyanezen a pályán és ilyen körülmények között rendezik azt is, november 21-én. (forrás: Molnár Tamás) 

Eredmények/ ffi     .     Eredmények/ női

doha 50km vk/aspirezone.qa

foto: MT, aspirezone.qa

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.