Délelőtti döntők Rióban

Öt utcai- és nyolc pályaversenyszám érintett  /  Honlapok

rio2016 A Nemzetközi Atlétikai Szövetség bejelentése szerint tizenhárom döntőt délelőtt rendeznek meg a 2016-os riói olimpián.

Az IAAF közleményéből kiderül, hogy a változtatást a játékok szervezőbizottsága és az olimpiai közvetítésekért felelős társaság kérte, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal egyetértésben.

„- Az új időpont lehetővé teszi, hogy a lehető legtöbb időzónában látható legyen az atlétika” – tette hozzá az IAAF versenyigazgatója. Paul Hardy  elmondta, a változtatások közül öt utcai verseny, nyolc pedig a Joao Havelange Olimpiai Stadionban  kerül majd lebonyolításra, számos részlet azonban még nem tisztázott.

A versenyigazgató annyit elárult, a stadionban rendezett hat délelőtti küzdelemsorozatból ötben legalább egy döntőt rendeznek, az atlétikai viadalok tíz napjából pedig kilencen egy délelőtti finálé biztosan lesz.

Gyulai Mártont, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkárát nem érte váratlanul a bejelentés, de szívesen eltekintett volna tőle.

„- A háttérben hosszú ideje folytak az egyeztetések, melynek végén elsősorban a tv-társaságok akarata érvényesült. A magunk részéről nem tudunk mit tenni: alkalmazkodnunk kell az új körülményekhez, és azoknak megfelelően felkészülni a játékokra. Még van rá szűk két évünk, a szükséges idő tehát rendelkezésre áll” – nyilatkozta a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának  tagja.

„- Egyelőre nem tudni pontosan, mely versenyszámokat érinti a döntés, de információim szerint azokat - például a kalapácsvetést - kevésbé, amelyekben mi, magyarok kiemelkedően jók vagyunk, és ahol komoly éremesélyeink vannak.”  (forrás: mob.hu

Rio 2016/ iaaf.org     .     Tanácsülés/ iaaf.org

rio-olympic stadium loc

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.