Négy dobogós helyezés az első napon

Nguyen Anasztázia jól kezdte az idényt  /  Eredmények   -   Videók 

A WLV kétnapos fedett pályás versenyének szombati programjában több magyar atléta is rajthoz állt. Közöttük az Egyesült Államok-beli tanulmányaiból hazatért Nguyen Anasztázia is, aki tengerentúli versenyei után először állt rajthoz, és 60 méteren 7,43 mp-es egyéni csúccsal, „célfotós” második helyen végzett.

„- Eddigi felkészülésem jól sikerült Nagyon örülök az eredményemnek – mondta a befutás után a Bp.Honvéd vágtázója. - Ötven méter után már nem tudtam lazán pörögni, a cél előtt göcsösen, erőből futottam. Látni a videón  is, hogy a vállammal kissé forgok futás közben.”

„- Már az előfutamban/7,53 mp  régóta várt szép futással győzött Naszti – fűzte az eredményhez Lengyák György  up.referens. -  A döntőben szinte „szinkronfutást” mutatott be a fehérorosz gátfutó olimpikonnal, Talay Alinával és mindössze hatezred különbséggel maradt alul.”

A versenyen még három dobogós helyezésnek örülhettek a jelen levő magyar szakemberek. Rúdugrásban Szabó Dezső 500 cm-rel győzött; a nők hasonló számában a 18 éves Kiss Réka a harmadik helyen végzett/360 cm. Kettőszáz méteren tovább javította fedett pályás egyéni csúcsát Móricz Bálint: 21,80 mp/3.hely. (lgy/ml) 

Eredmények/01.24.     .     Videók/ LGY

Nguyen Anasztázia és Szabó Dezső a versenyen/lgybcs 150124/lgy

foto: Lengyák Gy.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.