Papp Krisztina jó idővel mutatkozott be maratonon
Rövidesen nyilvánosságra kerülnek az olimpiai szintek
Jól sikerült a sokszoros magyar bajnok Papp Krisztina bemutatkozása a maratoni távon: a rangos rotterdami viadalon 2:37 órán belüli idővel a nyolcadik helyen ért célba. Az UTE hosszútávfutója 2;36:59 óra alatt teljesítette a klasszikus 42,195 kilométeres távot, s ez az eredmény könnyen lehet, hogy egyben már riói olimpiai szintet is ér majd számára.
Az ötkarikás kvalifikációról egyelőre azért nem lehet többet tudni, mert a nemzetközi szövetség még mindig nem hozta nyilvánosságra a szinteket, annak ellenére, hogy maratonon, gyaloglásban, illetve 10 000 méteren idén január elseje óta tart a szintteljesítési időszak.
Papp Krisztina Facebook-oldalán elégedetten írt teljesítményéről kevéssel a verseny után, hangsúlyozva, "hihetetlen klassz" érzés, hogy lefutotta a távot, s hozzátéve, már várja a következőt. Arról is beszámolt, hogy a frissítést nem bírta a gyomra, ezért a célba érést követően orvosi ellátásra szorult.
Spiriev Attila, a magyar szövetség sportigazgatója az MTI érdeklődésére azt mondta: várhatóan ezen a héten állapítja meg az IAAF tanácsa az induláshoz szükséges eredményeket, s azután nyilvánosságra is hozza azokat.
"- Őszintén szólva, nem nagyon tudok mit mondani a szinttel kapcsolatban. Az mindenesetre biztos, hogy ez az eredménye beszámít majd Krisztának, és elképzelhető, hogy elég is az „A” szinthez, de ez csak később derül ki" - fogalmazott a sportigazgató, aki szerint Papp Krisztina debütálása jól sikerült, s akár egy-két perccel még jobb is lehetett volna eredménye, ha nem adódnak kisebb problémái a versenyen. (forrás: mti) Eredmények
foto: Zádor Péter