Nyilvánosságra kerültek az olimpiai szintek
Már négy magyar atléta rendelkezik szintes eredménnyel / Mellékletek
Az IAAF Pekingben tartott Tanácsülésén több fontos döntést hozott, melyek közül az egyik legjobban várt, a jövő évi Olimpiai Játékok nevezési szintjeinek elfogadása és nyilvánosságra hozatala volt.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség korábban A- és B- részvételi szintet írt elő, a 2016-os Játékokra azonban csak egy szint került meghatározása.A számok egy részében, a kijelölt utcai versenyeken január 1. óta lehet olimpiai szintet teljesíteni, a pálya számokban május elsején kezdődik a kvalifikációs időszak.
A szerdán nyilvánosságra hozott hivatalos szintek alapján Madarász Viktória női 20 km-es gyaloglásban, Helebrandt Máté férfi 20 km-es gyaloglásban, Srp Miklós férfi 50 km-es gyaloglásban és Papp Krisztina maraton futásban már elérte a kritériumokban meghatározott időeredményeket.
Gyulai Miklós, a MASZ elnöke a mob.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a korábbi olimpiákhoz képest a követelményrendszer jelentősen szigorodott, amelynek hatása lehet a magyar atléták riói létszámára is. A szövetség vezetője hozzátette: valamennyi indulónkkal szemben elvárás, hogy saját tudásához mérten teljesítsen, és minden tőle telhetőt megtegyen a sikeres szereplés érdekében. (ml)
Szintek a riói olimpiára/ IAAF . Tanácsülés Pekingben/iaaf.org