Rióra tekintve

Beszélgetés az olimpiai szintet elért  Madarász Viktóriával / 20 km gyaloglás

rio2016 A tervezésről     - Gyaloglásban január 1-től lehetett a riói olimpiára szintet teljesíteni, de ezeket csak április 15-én hozták nyilvánosságra. A korábbi évek szintjei alapján feltételeztem, hogy valamelyik tavaszi versenyen teljesíteni tudom a kiküldetési szintet.

A felkészülésről, az idei versenyekről    - A téli felkészülésem jól sikerült. Mivel idén a fő cél a pekingi VB, így a csúcsformát arra tartogatjuk. Kb. 80-85% formából sikerült kétszer is 1:31-et gyalogolnom, így nagyon bizakodó vagyok a nyárra nézve.

Még néhány felkészülési versenyem hátra van a tavaszi szezonból, majd egy rövid pihenő után június közepén belevágunk a formába hozásba a VB-re. A hazai és külföldi versenyek miatt Peking után sűrű ősz vár rám. Szeretek sokat a versenyezni a levezető idényben, mert fenntartják a motivációmat és a rövidebb versenyek remek sebesség-fejlesztésként szolgálnak. Ezt kihasználva pedig magasabb szintről kezdhetem a következő év felkészülését.

Az olimpiai részvételről     - Gyerekként  csak szerettem a pályán lenni és edzeni, majd edzések után a többiekkel még késő estig ott maradni. 2008-ban, Peking évében  éreztem azt ,hogy lehet esélyem Olimpián részt venni. 

A  rákövetkező  négy évet végig azzal a tudattal edzettem, hogy Londonban ott akarok majd lenni! A  2012-es londoni olimpia hatalmas élmény volt, hihetetlen érzés abban a közegben lenni. Az Olimpiákat egy megmagyarázhatatlan érzés veszi körül, amit nehéz leírni, de ha egyszer megtapasztalja az ember, újra és újra szeretné átélni. Olimpia csak négy évente van, ez még fokozza a nagyságát.

Madarász Viktória ob20gy15 /ml

Az olimpiáig…  - Gyakorlatilag minden év hasonlóan épül fel. Keményen, szorgalmasan dolgozom tovább, ahogyan eddig is tettem és kiderül, hogy ez mire lesz elég az olimpián. Egy jól sikerült felkészülés után, ha úgy utazhatnék haza Rióból, hogy a versenyen minden tőlem telhetőt megtettem és aznap kihoztam a maximumot magamból, akkor nem lehet okom szégyenkezni.

Az eddigi pályafutásról

- A szüleim vittek le az UTE atlétikai pályára 1996-ban. Az első két évben Ferenczy  Zsuzsa és Szabó János bácsi terelgetett, majd 1998-ban kerültem Csoma Ferenchez. Egészen 2004-ig az ö keze alatt atlétizáltam futóként és próbáltam a nagyok nyomdokaiba lépni.2004-ben a Grosseto-i junior világbajnokság volt az első világversenyem, mint akadályfutó. 2005-ben edzőt és klubbot váltottam és Urbán Ákoshoz, a Honvédba kerültem.

Madarász Viktória ob20gy15 /ml

Ekkor ismerkedtem meg a gyaloglással, 2006-ban már gyaloglóként vettem részt a La Corunában rendezett Világkupán és ez volt az az élmény ahol eldölt, hogy gyalogló szeretnék lenni. 2008-ban ismerkedtem meg a mostani edzőmmel Juraj Bencikkel. 2008-2013-ig békéscsabai színekben versenyeztem, de 2014-ben visszataláltam az Újpeshez.

A 2014-es évet nagy áttörésnek érzem. Nem csak a zürichi EB 12. helyére és az 1;30:57-es egyéni csúcsra vagyok büszke, hanem a rövidebb távokon elért eredményeimre is, mert ezek mutattak rá, hogy a jövőben képes lehetek 1:30 alatti időeredményre. (mv/ml)    

Madarász Viktória/ All-Athletics      .     Madarász Viktória/ iaaf.org

Madarász Viktória Londo2012 /ml

foto: ML

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.