Rióra tekintve

Beszélgetés az olimpiai szintet elért  Márton Anitával/  Súlylökés

rio2016A tervezésről- Már a szint megismerése előtt is úgy láttam, nem kellene, hogy problémát okozzon az olimpiai kvalifikáció teljesítése. Így edzőmmel, Eperjesi Lászlóval úgy gondoltuk, hogy akár az első adandó alkalommal teljesíthetem azt. A dolgomat az is megkönnyítette, hogy az előző évekhez képest női súlylökésben lejjebb vitték a kvalifikációs szintet.

A felkészülésről, az idei versenyekről- A téli felkészülésem nagyon jól sikerült, ahogy azt mutatta is a Fedett pályás Európa Bajnokságon elért eredményem és helyezésem. Ebből a munkából folytattuk tovább az építkezést március és április folyamán. Ez utóbbi hónapban a számunkra már megszokott montenegrói edzőtáborban készültünk, melynek lezárásaként május 1-én részt vettem egy Bárban rendezett nemzetközi versenyen, ahol gyakorlatilag az első napon teljesítettem a kvalifikációs szintet.

Idén szeretnék minél több Diamond League versenyen részt venni. E mellett természetesen fő célom a pekingi világbajnokságon legalább a nyolcas döntőbe kerülni és az országos csúcsot is szeretném tovább javítani.

Az olimpiai részvételről- Úgy gondolom, minden sportolónak az a vágya, célja, hogy minél több Olimpián részt vehessen, és ott kihozza magából a legjobbat. Nekem Rió lesz a második Olimpiám, remélem, sokkal jobban fogok szerepelni, mint az első alkalommal Londonban.

Márton Anita feb1/kj

- Az olimpiáig….- Mindenféleképpen van még mit fejlődnöm technikailag és fizikálisan is. Az apróbb technikai hibákat próbáljuk kijavítani, a továbbiakban elsősorban ez hozhat fejlődést. Sokat jelentene számomra, ha a téli felkészülésem jobb körülmények között zajlana. Most éppen ezen dolgozunk, hogy legyen egy fix helyem, ahol tudnék dobni a téli időszak folyamán.

Jelenleg még messzinek tűnik a riói olimpia időpontja, de tudom, hamar el fog szaladni ez a hátralévő egy év. Rióban annak örülnék nagyon, ha egy közel 20 méteres eredménnyel végeznék a döntőben és ez az eredmény már egy jó helyezést is hozna magával.

Az eddigi pályafutásról12 éves koromban kezdtem atletizálni, Az akkori testnevelő tanárom, Herédi István tartott nekünk atlétika-foglalkozásokat. Egyszer egy diákolimpiai verseny alkalmával ismerkedtem meg edzőmmel és ezután kezdtem el lejárni dobóedzésekre. Azóta is vele dolgozom együtt.

Márton Anita 15eb36zp

Pályafutásom alatt többször váltottam klubbot. 2007 és 2012 között a Békéscsabai Atlétikai Clubnál versenyeztem, majd 2013-ban jött egy lehetőség, hogy szülővárosom színeiben sportolhatok újra, így visszaigazoltam Szegedre, a Titán TC-be. Innen sajnos 2014-ben ismét el kellett igazolnom, mert a klub és a város a felkészülésem feltételeit nem tudta biztosítani.

Így újra a Békéscsabai Atlétikai Club színeit képviselem, visszatérve a jól megszokott környezetbe, ahol minden segítséget megkapok a klubtól és a várostól is.

2005 óta minden korosztályos világversenyen résztvevő voltam súlylökésben és diszkoszvetésben egyaránt. 2007 óta a felnőtt válogatott tagja vagyok, 2009-től kezdve az eddig lebonyolított felnőtt világversenyeken kint voltam. Legjobb eredményemnek a tavalyi, zürich-i Európa Bajnokságon elért harmadik- és az idei Fedett pályás Európa Bajnokságon elért első helyet tartom. (ma/ml)

Márton Anita/ All-Athletics.com       .      Márton Anita/ iaaf.org

Márton Anita 2015 eb3/zp

foto: Zádor Péter, Kozma János

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.