Pályára állt a sportág

Smasz piriev Attila sportigazgató az elmúlt hét utánpótlás világversenyeiről

A junior Európa-bajnokságon szerzett három érem, számos egyéni csúcs és az elmúlt időszak utánpótlás-világeseményein aratott sikerek fényes jövőképet rajzolnak ki az atlétikában – olvasható az utanpotlassport.hu írásában.

Egy Európa-bajnoki csúcs és tizenhárom egyéni rekord.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy nem mellékesen három érmet is szereztek a magyar atléták a svédországi Eskilstunában rendezett junior Európa-bajnokságon, több mint tetszetős az összkép.

Az első éves junior Halász Bence két éve, az utrechti Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon két számban is győzött, de amennyiben a szövetség sportigazgatója, Spiriev Attila filozófiája szerint értékelünk, jóval jelentősebb a Svédországban begyűjtött kalapácsvető-aranyérem.

Halász Bence zp

„- Mindig óvakodtam attól, hogy túlbecsüljem az ifjúsági korosztályban elért eredményeket – kezdi Spiriev Attila, a csapat vezetője. – Óvatosan kell bánni velük, hiszen nem jelentenek garanciát, hogy a tehetséges fiatal a felnőttek között is eljut a csúcsra.

Viszont a junior sikerekkel sokkal egyszerűbb a helyzet: azok mindenképpen értékesek. Ha megnézzük, a felnőttek között meghatározó versenyzők döntő többsége már abban a korosztályban letette a névjegyét.”

A 100 m gáton ezüstérmes Kozák Lucáról úgy tartja a szakember, hogy tipikusan az a versenyző, aki a téthelyzetben sokkal jobban fut, mint amit valójában tud. Az EB-n gyakorlatilag háromszor javította meg élete legjobbját (a döntőbeli eredményt a hátszél miatt nem annak értékelték).

Mestere, a debreceni Suba László joggal hullatott örömkönnyeket, hiszen a másik tanítványa, Juhász Balázs a harmadik színű medáliával egészítette ki a magyar csapat éremkollekcióját 3000 m akadályon.

Kozák Luca zp

„- A leány gátasok között ritkán látunk olyat, hogy két magyar éremért harcol, és Répási Petra is csak minimálisan maradt le a dobogóról. A kalapácsvetésben abszolút esélyes Gyurátz Réka nagyon rossz órát fogott ki, de nincs oka az elkeseredésre az ötödik hely miatt, hiszen a munkát elvégezte, nagyszerű mentalitású versenyző, és a pekingi felnőtt-világbajnokságon bizonyíthat.”

A világ másik felén, Caliban rendezett ifjúsági VB nem hozott látványos eredményeket, ami több okra vezethető vissza. Egyrészt a küldöttségnek esélye sem volt az átállásra, hét órát kellett volna leküzdeni egyik napról a másikra a Kolumbiában.

Másrészt rendkívül erős mezőny várt az indulókra. A Halászhoz hasonlóan Dobó SE-versenyző Szentivánszky Péter érte el a legjobb eredményt: negyedikként zárt kalapácsvetésben.

Szentivánszky Péter ml

„- A legtöbb fiatal élete első világversenyén szerepelt, olykor szemmel láthatóan remegtek az izgalomtól – mondja Lengyák György VB-csapatvezető, utánpótlás-szakreferens. – Sokan elámultak a nagyszerű stadiontól, viszont például az, hogy hosszabb időt kellett tölteni a call roomban, plusz feszültséget okozott.”

Bár SpirievAttila meglehetősen dühös amiatt, hogy a két világversenyen is több magyart viszonylag amatőr hiba, vonalra lépés miatt zártak ki, pozitívan értékel.

Ahogyan mondja, a nemrég befejeződött U23-as kontinensviadal és még az ifjúsági világbajnokság eredményeit is összegezve egyértelműen elmondható: láthatóan és eredményekkel bizonyíthatóan fejlődési pályára került idehaza az atlétika. (utanpotlassport.hu) 

Halász B Németh Zs zpSuba László zp

Juhász Balázs zp

foto: Zádor P, ML

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.