Szuper Liga döntő - 2015

Versenyszámonkénti döntősök, tartalékok, tudnivalók

masz Szeptember 5-én és 6-án  második alkalommal kerül megrendezésre az Atlétikai Magyar Szuper Liga döntő, Debrecenben. A mellékletben megtekinthető az a táblázat, amely az általános kiírást figyelembe véve, versenyszámonként zöld színnel tartalmazza a döntősök és pirossal  a tartalékok neveit.

Amely versenyszámban a Junior Liga  győztese már biztos, ott szintén megtalálható a versenyző neve. Tekintettel arra, hogy a hétvégén még több számban lesznek Junior Liga versenyek, így azok nagy részénél csak ezek eredményeinek ismeretében alakul majd ki, hogy ki kerül be a meghívottak közé.

(A mellékletek között megtalálható egy - a maximálisan megengedett versenyszám mennyiséggel számolt - jelenleg aktuális Junior Liga pontállás is, hogy az érdekeltek kalkulálhassanak az utolsó verseny előtt.)  Feltüntetésre kerültek a szabadkártya-lehetőséggel rajthoz álló versenyzők is.

A Magyar Atlétikai Szövetség minden érdekelttől, a tartalékoktól  is kéri a kiírásban szereplő határidőig a  részvételi szándék visszajelzését! Köszönettel, MASZ

Döntősök, tartalékok    .     Junior Liga állás    .     Bónusz pontok állása   Kiírás/ döntő     .     Időrend/ döntő     .     Általános kiírás

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.