Győzelem és sok érmes helyezés

Lengyák György beszámolója az U16 viadalról /  Eremények, fényképek

IMGP6888bEsőben érkeztünk meg Břeclavba (Leventevárba), a Lokomotív pályára. A versenyhelyek megtekintése után, mivel esett az eső nem tudtunk átmozgatni, hanem folytattuk utunkat a kb. 30 km-re levő Hustopeče u Brna városkába, ahol a szálláshelyünk volt. Szerencsénkre a hotel szomszédságában levő focipályán a vacsoráig, akinek erre szüksége volt mozoghatott kicsit.

Szombatra csökkent a felhő és már csak néha szemerkélt az eső. A kisvárosban mindent megtettek azért, hogy jó versenyt rendezzenek. Például a két napos eső ellenére a távolugró homok ideális volt, mert a nekifutás ellenőrzés előtt negyed órával vették le a védő ponyvát.

A győzelem mellett feltétlen ki kell emelni, hogy versenyzőink több mint fele éremmel tért haza és az 54 versenyzőből 18-an egyéni csúcsot értek el. Nagyon büszkék vagyunk, hogy két 13 éves versenyző is bekerült a válogatottba, sőt Horváth Karolina  csodálatos hajrával megnyerte a 3000 m-es síkfutást is. Ők a 2001-ben született versenyzőkkel együtt már a 2017-es EYOF-ra is gondolhatnak.

A magyar csapat minden tagja nagyon fegyelmezett volt és jó volt hallani, ahogy biztatták egymást a versenyzők.

Köszönöm Kámán Bálintnak valamint a csapat kísérő és gépkocsikkal utánunk jött edzőknek, hogy győzelemhez segítették válogatottunkat. Lengyák Györg up.referens

IMGP6885

Győzteseink:    Jerémiás Donát 300 m gát - Pázmándi Dominik magas - Sárossi Bálint 3000 m gyal.Leveleki Bence távolugrás - Kovács László súlylökésVarga Donát diszkoszvetés - Varga Donát kalapácsvetésHorváth Karolina 2000 m síkfutás - Mátó Sára 300 m gátfutásGebauer Maja rúdugrás - Szatló Nóra súlylökésNémeth Zsanett kalapácsvetés - Schmörlcz Mirtill gerelyhajítás

Ezüstérmes:    Horváth Csongor 1000 m síkfutás - Horváth Koppány magasugrásSalamon András távolugrás - Regényi Ákos 300 m gátfutásBacsa Fanni 100 m gátfutás - Kondrák Réka rúdugrás

Bronzérem:    Szemerei Levente 3000 m síkfutás - Jerémiás Donát 100 m gátfutás4 x 100 m fiú váltófutás - Kapitány Kristóf diszkoszvetésVéber Cintia 2000 m síkfutás - Furulyás Lili 100 m gátfutásKiszel Zsófia 300 m gátfutás - Endrész Klaudia távolugrásSzabó Anett kalapácsvetés - Barcza Balázs kalapácsvetés

IMGP6890IMGP6896

Egyéni csúcsot elért versenyzők:

Kónya Dávid 300 m 37.02 - Felsmann Balázs 300 m 37.19Horváth Csongor 1000 m 2:38.14 - Szemerei Levente 3000 m 9:16.78Csák Tamás 3000 m 9:19.91 - Regényi Ákos 300 m gátfutás 39.63Sárossi Bálint 3000 m gyaloglás 13:15.39 - Gál Vencel Levente 3000 m gyaloglás 15:35.89Kovács László súlylökés 18,05 - Varga Donát diszkoszvetés 64,61Horváth Karolina 2000 m síkfutás 6:27.67 - Véber Cintia 2000 m síkfutás 6:30.11Bacsa Fanní 100 m gátfutás 14.20 - Furulyás Lili 100 m gátfutás 14.21Kiszeli Zsófia 300 m gátfutás 46.10 - Hornyák Anna 3000 m gyaloglás 15:39.07Kondrák Anna Réka rúdugrás 3,35 m - Lipták Aliz távolugrás 5.38

Összesítésben és a lányok pontversenyében az első-, a fiúknál a második helyen végzett a magyar U16 válogatott az öt nemzetet rajthoz állító viadalon, Csehországban.

1. HUN 405 p. - 2. CZE 400 p. - 3. SLO 294 p. - 4. SVK 228 p. - 5. CRO 271 p. Fiúk/ 1. CZE 212 p. - 2. HUN 206 – 3. SVK 142 – 4. SLO 120 – 5. CRO 119 p. Lányok/ 1. HUN 199 p. – 2. CZE 199 – 3. SLO 174 – 4. CRO 153 – 5. SVK 86 p.

Eredmények     .     Fotóalbum/ Schaffer Tamás     .      Fényképek/Pappné Házi Éva

IMGP6888

IMGP6835

IMGP6821IMGP6788

IMGP6770

IMGP6876

foto: Kámán Bálint

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.