Három nap Dunavarsányban
A 2017. évi EYOF részvételre esélyes versenyzők első szűrőtábora / Fotóalbumok
A Dunavarsány-i tábor célja az volt, hogy az eredményeik alapján a korosztályból kiemelkedett 2001- és 2002-ben született versenyzőket, az edző jelenlétében Szabó Krisztina gyógytornász szűrővizsgálattal felmérje és az ortopéd problémákra gyógytorna gyakorlatokat állítson össze.
Nem titkolt cél volt az is, hogy az edzők és vezetők sportjátékokon, szellemi- és egyéb tréfás vetélkedőkön keresztül megismerjék a kiválasztott versenyzők aktivitását, és egyéb pszichés tulajdonságaikat is.A tábort meglátogatta Spiriev Attila sportigazgató, aki pozitívan értékelte a gyógytornászi segítséget a felkészülésben
- de mint elmondta, nem csak a Győrben megrendezésre kerülő EYOF miatt tartja fontosnak, hanem főleg azért, hogy az ortopéd problémák gyógyításával ezek a gyerekek felnőtt korúkra is nemzetközi szintű versenyzők lehessenek.
A három napos tábor az edzők és Szabó Krisztina véleménye alapján is elérte célját. A szűrővizsgálatnál kiderültek azok a deficitek, amelyekre egyénre szabottan javasolt gyógytorna feladatok kerültek megbeszélésre.
Az első estére Jakab Ágnes edző tréfás vetélkedőt állított össze, amely a gyerekek életkorának megfelelő, az atlétikával, EYOF-al kapcsolatos szellemi totóval zárult.
A versenyzők Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának jóvoltából EYOF kulcstartót, hűtő mágnest, a verseny kabala figuráját ábrázoló kitűzőt/ Hugoo a kiskakas kaptak ajándékba.A szombati napot záró gitáros, dalos esten minden résztvevő oldottan szórakozott.
A vasárnap délelőtti játékos sportversenyek kapcsán a résztvevők mozgáskoordinációja, ügyessége és problémamegoldó képessége is felszínre került. A három nap során nagyon jól meg lehetett figyelni a gyerekek, aktivitását és csoportba illeszkedését is.
Köszönöm Szabó Krisztina gyógytornász - terapeuta kitartó, türelmes munkáját; Kámán Bálint mindenre kiterjedő, nagyon jó szervezését és az edző kollégák segítőkész, pozitív hozzáállását, amivel mindannyian elősegítették, hogy a gyerekek három emlékezetes nap után mehettek haza. Lengyák György up.referens
Fotóalbum/ Schaffer Tamás . Fotóalbum/ Lengyák Gy.
Fényképek az albumokból