A harmadik Mezei Liga forduló következik

November 29-én, vasárnap harmadik fordulójához érkezik a Mezei Futó Magyar Liga versenysorozata. Békéscsaba-Póstelek, Debrecen-Nagyerdő után ismét egy szép környezet, a Szekszárdhoz közeli Sötétvölgy várja az ország futóit. A színvonal a nevezések alapján biztosított, az élvonal jelentős számban jelezte indulását, köztük az abszolút kategóriák két forduló utáni éllovasai: Kovács Benjamin, Gregor László, Józsa Gábor,Tóth Lili Anna, Veisz Adrienn és társaik.

 „- A versenyre 163 nevezés érkezett, ami részvételi csúcsot jelenthet – tekintett az esemény elé Scherer Tamás versenyigazgató. -  Jelenleg a különböző korcsoportokban húsz feletti azon versenyzők száma, akiknek nincs érvényes versenyengedélye, ők pénteken délelőtt 10 óráig tölthetik fel érvényes sportigazolásukat a MIR rendszerbe.

A Gyermek tábor előtti tisztáson kialakított pálya megegyezik a tavalyival. Füvet a héten nyírunk, viszont szalmabála és farönk akadályokat csak akkor helyezünk el, ha a talaj „megbízható” lesz. Szöges cipő mindenképpen javasolt, egy-két sáros rész előfordul majd a pályán.

Az első két állomáson Tóth Lili Anna öregbítette Tolna megye hírnevét, a dombóvári atlétalány vezeti az abszolút pontversenyt.  A hazai, szekszárdi futók és régiót képviselő pécsiek, kaposváriak most kapcsolódnak be nagyobb számban a sorozatba. Ígéret van mohácsi gyermekek részvételére is, ugyanis a 11 órakor kezdődő versenyen először az U11, majd az U13-asok futnak. Az U13-ban azok a 2003-asok is indulhatnak, akik még nem állnak készen a Serdülő Liga mezőnyére és távjára.  Ezt a két korosztályt helyszíni nevezéssel, nevezési díj nélkül várja a szervező Sportélmény Alapítvány.

A célban a Mogyi Kft. termékei és tea, gyümölcs várja majd a beérkezőket. Az abszolút liga dobogósai és edzőik a Twickel Szőlőbirtok kiváló borait kapják majd jutalmul. A helyszínen büfé is működik, és nem csak kürtös kaláccsal, ahogy az elmúlt években volt. Sok szeretettel várunk mindenkit!” (scht/ml)  

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.