Európa bajnokok köszöntése

Zarándi László és Földessy ÖdönFöldessy Ödön és Zarándi László 80 éves

A magyar atlétika legendás nagy versenyzőit köszöntötte a szövetség vezetése és a Magyar Olimpiai Bizottság.A helsinki olimpia bronzérmesei, a berni Európa bajnokság győztesei nyolcvan évesek.  Zarándi László a korszak legjobb európai csapatának tagjaként, a 4x100 méter kezdőembereként érte el kiemelkedő sikereit; Földessy Ödön az egyik legklasszikusabb ügyességi számban, távolugrásban volt a kontinensen legyőzhetetlen és állhatott fel az olimpiai dobogóra. A két legendás sportembert a MOB nevében dr. Schmitt Pál köszöntötte aki születésnapjukon gyönyörű pályafutásukhoz a jutalom mellett egy  különleges emléklappal is gratulált.

Gyulai Miklós MASZ elnök köszöntőjében felidézte a két atléta pályafutását és a szövetség nevében jó egészséget kívánva nyújtotta át az atléta család ajándékát. Dr.Schulek Ágoston tiszteletbeli elnök gratulációja után az ünnepeltek meghatottan koccintottak a MASZ elnökség tagjaival, a MOB vezetőivel.

dr.Schmitt Pál gratulál Földessy Ödönnek

Földessy Ödön:-  Kétségtelen, az ötvenes évek volt a magyar atlétika fénykora. Egy olimpián négy érmet szerezni és az ezt követően az 1954-es EB szintén négy aranyérmet nyerni – ez nem kis dolog. És  Rózsavölgyiék, Iharosék szintén világcsúcsokat futottak. Abban az időben nagyon jó társaság jött össze. Mindenki drukkolt egymásnak, nagy szeretettel vette a másik jó eredményét, utána pedig együtt ünnepeltünk. Soha nem felejtem el, amikor Kovács Jóska 10000 méteren megverte Kucot a Népstadionban. Olyan drukkolást még életemben nem láttam, még labdarúgó mérkőzésen sem. Csodálatos volt, utána az Astoriában – jól emlékszem rá – megünnepeltük. Jóska az asztalon táncolt – józanul.

dr.Schulek Ágoston koccint az ünnepeltekkel

Zarándi László: - Két tanítómesterem volt. Dr.Bácsalmási Péter és Koltai Jenő bácsi. Amihez Ők szoktattak, azt az életet próbáltam élni és próbáltam átadni a tanítványaimnak is. Valamit biztosan jól csinálhattam, hiszen a MOB vezetésében, a MASZ elnökségében, a Főiskola vezetésében is vannak tanítványaim és még sok más helyen. Nem akarok kiemelni senkit sem közülük, mert annyi van hál’ istennek. Az első  magyar bajnok tanítványom már 1957-ből datálódik, és azóta nem számoltam össze, hogy hány bajnokom volt, közte Schulek Ágoston is. Sokan voltak. Eredményben két embert tudok kiemelni. Az egyik a Szalma Laci, olimpiai negyedik helyével – a másik Markó Margit, aki fedett pályán futott világcsúcsot. Mindkettőt „örököltem” és jó volt velük dolgozni.

Schmitt Pál és Zarándi László

Az EB győzelemről van egy különleges emlékem. Az volt a szokás, hogy külön-külön melegítettünk és ahogy futottam a salakpályán, egy svájci kislány odaszólt hozzám és szőke volt (akik nekem mindig tetszettek). Ahogy nézek oda és válaszolok – hasra estem, lejött a kezemről, könyökömről a bőr. Az ellenfelek látták, hogy a Zarándi a földön van. Csányi Gyuri is odajött, megkérdezte: baj van ? Nem, csak a nő miatt hasra estem – mondtam neki. A többiek már örültek, egy ellenféllel kevesebb – de azért a döntőben elsőként adtam át a váltóbotot.

 

 Gyulai Mikós MASZ elnök és Földessy Ödön

Földessy Ödön (1929) gyönki gimnazistaként magasugrásban tűnt fel és lett az UTE színeiben válogatott. Szakemberek Földessy Ödön távolrábeszélésére a Bp.Dózsában 1950-ben tért át a távolugrásra. Az 1952-es olimpián bronzérmet szerzett és ettől kezdve több, mint három éven át európai ugró nem győzte le. 1954-ben 751 cm-rel EB-t, előtte Főiskolai VB-t nyert.

Kilencszer nyert magyar és egyszer angol bajnokságot, háromszor javított csúcsot (776 cm), negyven alkalommal öltötte magára a válogatott mezt. Fia, Földessy Csaba – akinek edzője is volt – válogatott ugró atlétaként követte a hagyományokat.

 

Zarándi László (1929) TF tanulmányai alatt lett atléta, majd a TF Haladás színeiben az egyik legjobb magyar vágtázó. Kitűnő rajtja lévén 1950-től állandó kezdőembere volt a 4x100 méteres váltónak, amely az 1952-es olimpián bronz-, az 1954-es EB-n aranyérmet nyert ( Zarándi László – Varasdy Géza – Csányi György – Goldoványi Béla / 40,6 Európa csúcs).

Tizenkilenc alkalommal volt válogatott. A hetvenes évek végén a válogatott keret ugró-szakágvezetőjeként tevékenykedett. Többek között Szalma László, Markó Margit edzője is volt. A TF atlétikai tanszék vezetőjeként ment nyugdíjba.

Forrás: 100 év atlétika

 

A villámikrek, balszélen Zarándi László

 Köszöntés

Földessy Ödön és Zarándi László

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.