Döntés január 7-én

Új pályázat két jövő évi IAAF rendezvényre

Gyorsított pályázati eljárásban döntenek két Oroszországba tervezett jövő évi atlétikai verseny új helyszínéről, miután felfüggesztették az ország sportági szövetségének tagságát, és így az nem rendezhet viadalokat.

A gyaloglók Csebokszáriba kiírt csapatvilágkupája, illetve a Kazanyba tervezett Junior Világbajnokság új helyszínéről január 7-én dönt a nemzetközi szövetség tanácsa - áll a szervezet csütörtöki közleményében.

Az IAAF tagországai csütörtöktől nyújthatnak be pályázatot a két esemény megrendezésére, a döntést pedig azért gyorsítják fel, hogy a házigazdának elegendő idő álljon rendelkezésére az előkészületekre.

A tavaly decemberben kirobbant doppingbotrány nyomán az IAAF november 13-án felfüggesztette az orosz tagszövetségét, ez a rendezési jogok elvesztése mellett azt is jelenti, hogy az orosz atléták nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon, s amennyiben a döntés nem változik addig, a riói olimpián sem lehetnek ott.

Az Orosz Atlétikai Szövetség nem fellebbezett a döntés ellen, elfogadta tagságának felfüggesztését, egyúttal jelezte, mindenben együttműködik az IAAF által felállított öttagú ellenőrző testülettel, amelynek az oroszországi doppingellenes lépések megfigyelése a feladata.

Az oroszok ötkarikás részvétele ugyanakkor még nincs kizárva, meg nem erősített hírek szerint azonban az már biztossá vált, hogy a márciusi Fedett pályás VB-n nem lehetnek ott az orosz atléták. (forrás: mti)

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.