Sport és Történelmi Hagyományápolás !
Az atlétikai szövetség is a védnökök között
Nagyszerű rendezvénynek lehettünk részesei szombaton, június 18-án. Janek György atléta és Foltán László olimpiai bajnok kenus szervezésében Mátyás Király halotti pajzsát vitte egy sportos zarándoklat Visegrádról Budakalászig.
A pajzsot lovas hintó vitte, és sportolók kisérték futva, kerékpáron illetve sárkányhajókon. A zarándoklat megállt valamennyi útközben található településen, ahol a polgármesterek és a helység polgárai fogadták a történelmi ereklyét és a sportolókat.
Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu, Leányfalu, Szentendre és Budakalász polgármesterei köszöntővel és kisebb kulturális műsorral tisztelegtek nagy királyunk emléke és relikviája előtt.A rendezvény védnökségét vállalta négy országos sportszövetség, köztük a Magyar Atlétikai Szövetség is.
Szerencsések voltunk, mert a kitörő délutáni vihar előtt néhány perccel az utolsó fogadás is befejeződött, egyedül a Napvágás nemzeti rock zenekar koncertje maradt el. Minden résztvevő igen jól érezte magát és kifejezte reményét a jövő évi folytatásra.Gratulálok a szervezőknek, a sportos zarándoklat megálmodóinak, Janek Györgynek és Foltán Lászlónak!Schulek Ágoston