„Van még bőven a dobásokban…”

Márton Anita Amszterdamban is Riót tartja szem előtt

Folytatta kiváló világverseny sorozatát Márton Anita,  aki idei fedett VB második helye mellé Amszterdamban 18,72 méteres  teljesítménnyel átvehette az Európa bajnokság súlylökő ezüstérmét is.  A győzelmet a világbajnok és címvédő német Christina Schwanitz  szerezte meg/20,17 m – harmadikként a török Emel Dereli  végzett/18.22 m.

„- A múlt héten még kemény munkában voltunk, amit már holnaptól folytatunk – mondta a verseny után az év legfontosabb eseményének a közelgő olimpiát tekintő Márton Anita. – Jól éreztem magam, jobban, mint az előző nap a selejtezőben, de utólag úgy érzem, egyik lökésembe sem találtam bele úgy igazán, tehát lehet még benne bőven. Legalább kijöttek a hibák, amiket az olimpiáig ki kell javítani.

Elégedett vagyok magával az eredménnyel is, körülbelül ez volt a cél, hogy tizenkilenc méter közelében dobjak, bár egy kicsit talán szerettem volna még közelebb jutni hozzá.” (forrás: nso.hu)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.