Arany- és ezüstérem, döntős helyezések az első ifi EB-n

A záró napon: Farkas Petra negyedik, a fiú váltó ötödik, Aranyi Ferenc tizenegyedik

Tbilisziben befejeződött az első alkalommal kiírt, a lebonyolított versenyszámok eredményei és rajthoz állt mezőnyök alapján sikeres kezdeményezésnek bizonyult Ifjúsági Európa bajnokság.

„- Az utolsó nap délelőttje magyar induló nélkül telt, így a délutáni versenyekben nem érdekelt sportolóknak és edző kollegáknak lehetőségük nyílt megismerkedni Tbiliszi történelmi belvárosával és annak környékével – számolt be a negyedik versenynapról Rutkovszky Ede, a küldöttség technikai vezetője. - A délutáni program kezdetére ismét 35 fok környékére emelkedett a hőmérő higanyszála, amit száraz és igen erős széllökések tettek még forróbbá.”

A tehetséges fiatalokból álló magyar csapat a zárónapon is "hivatalos" volt három döntőben. Szoros versenyben végzett a negyedik helyen a kiválóan versenyző Farkas Petra, aki az igen erős ellenszélben lebonyolított távolugró fináléban szinte végig dobogós pozícióban volt, végül a hatodik sorozatban – a harmadikkal azonos eredménnyel/ 608 cm -3,0w  érte rangos helyezését.

„ – Még tartott diszkoszvetők döntője - amelyben sajnos Aranyi Ferenc kissé lehűtötte a magyar kedélyeket, ugyanis az 52,83 méteres legjobb dobása a döntő 11. helyére volt elegendő ez alkalommal - amikor a leány távolugrás döntőjének résztvevői, köztük Farkas Petra, felsorakoztak bemutatáshoz – fűzte a délutáni eseményekhez a szakvezető. - A szeles időben megrendezett versenyszám végig szoros küzdelmet hozott, amely során Petra a bronzérmes Portugál Carvalho Marisa-val azonos eredményt ért el, ám mivel a második legjobb ugrása 5 cm-el kisebb volt, így lecsúszott a dobogóról.

A nap és az EB zárásaként a fiúk svédváltó döntőjét rendezték meg, melyben a hármas pályára került az elődöntőből biztosan továbblépő magyar csapat. Az elődöntőhöz képest egy helyen változott a váltó összeállítása (Eszes Dániel futott Bak Bálint helyett 200m-en), és egy kiegyensúlyozott futással az 5. helyen zárták a fiúk a kontinensviadalt.”

Az előfutamban elért idejét megjavítva, a magyar csapat 1: 55,35 perces eredménnyel ért célba/ Pisch Milán, Eszes Dániel, Martinek Richárd, Jagodics Dennis.

A négy nap során 30 ország 18 év alatti atlétája nyert érmet és a legjobb nyolc között 38 nemzet szerzett helyezéseket. A magyar válogatott a dobogósok sorrendjében a 17. -, a döntősök között a 19. a sorban.

„- A történelmi, első ifi EB-t a magyar csapat két éremmel (Eszes Dániel, 110m gát, arany; Pavuk Tira, 2000m akadály, ezüst), és 5 pontszerző hellyel zárta, valamint azzal a tudattal, hogy két év múlva Győr városa fogja vendégül látni a kontinens legjobb ifjúsági korú sportolóit”- tekintett már előre Rutkovszky Ede. (re/ml)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.