Új versenysorozaton dolgozik az IAAF

Az atlétika pekingi nyári olimpián aratott sikerén felbátorodva új versenysorozat kialakításán dolgozik a Nemzetközi Atlétikai Szövetség. Az elmúlt évek során sok kritika érte az IAAF-et az egynapos nemzetközi viadalok körüli rendszertelenség miatt. Az IAAF Golden League sorozaton kívül semmiféle struktúra nem volt fellelhető a különböző úgynevezett Grand Prix versenyek között ami vélhetően meghatározó szerepet játszott abban, hogy a sportág egyre kevesebb televíziós megjelenést tudhat magáénak világszerte.

 

 

Nick Davies, az IAAF sajtószóvivője az alábbiakat nyilatkozta az insidethegames.com hírportálnak: „Arra van szükségünk, hogy a legjobb atléták többet versenyezzenek egymás ellen, mindez a lehető legjobb módon legyen prezentálva és még több televíziós közvetítést szeretnénk világszerte”. A jelenlegi IAAF Golden League sorozat hat kizárólag európai versenyből áll. Az IAAF elképzelése szerint 2010-re 12 Golden League versenyt rendezhetnének, ebből 8 lenne Európában, a jelenlegi tervek szerint a többi 4 pedig a közel-keleten, Japánban, Kínában és az USA-ban.

 

A Golden League sorozat kibővítésén túl egy másik versenyrendszerben is gondolkodik a nemzetközi szövetség, aminek egyelőre a Challenge League munkanevet adták Monacóban. Az elképzelés szerint ez is 12 versenyt ölelne magába, amik hasonlóan a „királykategóriához” elsősorban az öreg kontinensre koncentrálódnának.

 

„Az összes jelenlegi World Athletics Tour-on szereplő verseny igazgatójával beszéltünk és nem csak közülük sokan, de több új szervező is jelezte, hogy szeretne csatlakozni az elképzelésünkhöz” – mondta Davies. Az új sorozat komoly anyagi befektetést igényel, ami külső magántőkével jöhetne létre. Az elképzelést a Mindspring Ügynökség kezeli és a novemberi IAAF Tanácsülésen mutatja be legújabb felmérését, amiből minden bizonnyal már az érdeklődő városok nevei is kiderülnek. Az mindenesetre már most sem titok, hogy a 2012-es londoni olimpia atlétika stadionja révén a Britek nagyon szeretnének kapcsolódni a sorozathoz.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.