Pars Krisztián újra az élen
Stemmer István tudósítása az I. Németh Pál kalapácsvető emlékversenyről
Pars Krisztián 79 méter feletti dobásokkal győzött Szombathelyen ! A mezőny óvatosan kezdett, az első sorozatban egyedül a világ- és olimpiai bajnok Primoz Kozmus dobott 77 méter felett (77,71). A a szlovén bajnokot a második kísérletek során is csak a VB bronzérmes Aleksey Zagorníy közelítette meg (77,56).
Pars a negyedik sorozatban vette át a vezetést 79, 56 m dobásával, amit a következővel megközelített (79,03 m). Kozmus felvette a kesztyűt (79,03 – 79,42), de nem tudta megelőzni a Dobó SE versenyzőjét. A harmadik helyezett Zagorníy is 79 méter fölött teljesített a versenyen (79,02m).„- Nagyon örülök annak, hogy ennyi ember kijött és előttük tudtam dobókörbe állni. – mondta közvetlenül a verseny után Pars Krisztián. - Ez nekem egy plusz erőt adott. Igazából a sérülésem határozta meg a versenyzésemet. Vigyáznom kellett, de két
dobásnál sikerült megcsinálnom a mozgást. Örülök, hogy meg tudtam nyerni a versenyt és így tudtam adózni Pali bácsi emlékének.”
Egyéni csúccsal jutott a legjobb nyolc közé a helyiek fiatal versenyzője, az idei junior EB döntőse Szabó Dániel / 64,98 m: „- Nagy élmény volt ilyen nagy versenyzőkkel dobni és nem hármat, hanem hatot. A közönség szinte végig tapsolt mindenkinek. Nagyon fel voltam dobva.”
Kiváló hangulat, ragyogó közönség, izgalmas betétszámok, kivetítő, remek hangosítás, korszerű mérés, világszintű eredmények. Szombathely nagyon jó versenyt rendezett, méltót a januárban eltávozott nagy edző, Németh Pál emlékéhez
1, Pars Krisztián HUN 79,65 2, Primoz Kozmus SLO 79,42 3, Aleksey Zagorníy RUS 79,02 4, Ali Mohamed Al-Zenkawi KUW 77,955, Szergey Litvinov GER 75,326, Haklits András CRO 74,797, Németh Kristóf HUN 71,228, Szabó Dániel HUN 64,989. Hudi Ákos HUN 63,30 Lukas Melich CZE nm.