Usain Bolt hatodszor, Almaz Ayana előszőr

Átadták az IAAF Év legjobbja elismeréseket

A kilencszeres olimpiai bajnok jamaicai Usain Bolt,  valamint az etióp Almaz Ayana  lett az év atlétája. A díjakat a nemzetközi szövetség (IAAF) péntek esti monacói gáláján adták át.  Bolt az augusztusi, riói olimpián – akárcsak négy éve Londonban, illetve 2008-ban Pekingben – triplázott, 100 és 200 méteren, valamint a 4×100 méteres váltó tagjaként lett aranyérmes. Usain Bolt az ideivel együtt immár hatodszorra érdemelte ki az elismerést.

Almaz Ayana  Rióban 10 ezer méteren 29:17.45 perccel döntötte meg a női 10 ezer méter 23 éves világcsúcsát. A nőknél nem ő, hanem az olimpián két sprintszámban (100 és 200 méteren) győztes jamaicai Elaine Thompson volt a favorit a díjra.

A végeredmény úgy alakult ki, hogy az IAAF végrehajtó bizottságának voksai 50 százalékban, az IAAF további tagjainak szavazatai 25 százalékban számítottak, és ugyancsak 25 százalékot tett ki a közösségi médiában zajló szavazás eredménye.

Az IAAF honlapján közölte: a legtöbbet fejlődött fiatalok versenyét a kanadai Andre De Grasse, illetve a belga Nafissatou Thiam  nyerte. Rióban a 21 éves De Grasse 200 méteren Bolt mögött lett második, 100 méteren, valamint a 4×100-as váltóval pedig bronzérmes volt. A 22 esztendős Thiam hétpróbában lett olimpiai bajnok.

Az Elnöki Díjat a kenyai Tegla Loroupe, korábbi hosszútávfutó kapta, ő segített összeállítani a riói játékokon szerepelt menekültek csapatát. A Nők az Atlétikában Díjat a görög Polikszeni Argeitaki érdemelte ki, míg az edzők között az amerikai Harry Marrát j utalmazták, ő a riói tízpróba-bajnok Ashton Eaton egyik trénere. (MTI)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.