Eliud Kipchoge fél évvel ezelőtt elveszítette veretlenségét, de amit előtte véghez vitt, azzal bebizonyította saját mondását: egyetlen embernek sincsenek korlátai.

Kenyában százával vannak futók, akik képesek 2 óra 10 percen belül lefutni az évezredes múltra visszatekintő 42 195 méteres távot. Tudósok már évtizedek óta vizsgálják, hogy mi lehet ennek az oka és a megoldást a magaslati életformában találták meg. Afrika ezen részén 2500 méter magasan élnek az emberek, ami a hátrányok mellett előnyökkel is jár a velünk, tengerszinten élőkkel szemben. Mivel ebben a magasságban sokkal ritkább a levegő, a szervezetük a szélsőséges körülményekhez szokva sokkal jobb oxigénfelvevő képességgel bír, mint az alacsony területeken élő sportolóké.

Ez egy olyan ledolgozhatatlan hátrány mindenki más számára, ami csak abban az esetben küszöbölhető ki, ha a kenyaiak mellett hasonló földrajzi adottságokkal bíró Etiópia és Uganda futóihoz hasonlóan már gyermekkorukban felköltöznek magasabb helyre.

Mivel ezeken a területeken tényleg megszámolhatatlan mennyiségű futó van, akik hasonlóan kiemelkedő teljesítményre képesek, így például egy-egy résztávos edzést is könnyebb a lehető legjobb színvonalon végrehajtani. Ennek az oka, hogy van kivel futniuk. Eliud Kipchoge sikere legalább annyira múlik edzőpartnerein, mint saját magán. „A sebesség nem olyan nagy. 1000 méteren 2:50 és 2:35 perc/km közötti tempóban futunk” – mondta még tavaly júliusban a legenda. Aki futott már életében akár csak egy kilométert, az azért tudja, hogy ez csak az ő szintjükön számít lassúnak. (A világrekord 1000 méteren 2:11,96)

A folyamatos versenyhelyzet csak tovább segíti az atléták fejlődését. Ez az, ami a magyar hosszútávfutásból eltűnni látszik: egyre kevesebb az olyan futó, akivel Csere Gáspár vagy Jenkei Péter versenyezni tud egy-egy nagyobb viadalon. A legjobbak ezáltal önhibájukon kívül nem feltétlenül tudják elvégezni azt a minőségű edzésmunkát, ami akár csak egy, az idei évben már 28 éves magyar rekordhoz közeli időhöz is elegendő lenne.

A tavaly novemberben 36. születésnapját betöltő Kipchoge a minimalizmus híve. Amellett, hogy ideje nagy részét családjával vagy csapatával a kaptagati edzőtáborban tölti egyszerű, puritán körülmények között, elég csak a táplálkozására gondolni. A legenda étrendje egy táplálékkiegészítők és egyéb bonyolultan elkészített fogásokat tartalmazó étrenddel teli világban már-már zavaróan egyszerű.

Az egész növényi alapokon nyugszik, húst csak nagyjából kéthetente fogyasztanak csapatával. Szemben az ugalival, ami egy helyi, kukoricalisztből készülő kenyérféle, és szinte minden étkezésnél előkerül. Ehhez Kipchoge általában teát iszik, majd irány az edzés vagy a pihenés. A maratonista szabadidejében a családjával van, pihen, vagy olvas. Reméljük, hamarosan már mi is olvashatjuk önéletrajzi könyvét, de addig is nézzük meg, hogyan vált minden idők legjobb maratoni futójává.

Kipchoge nevét 2003-ban ismerhettük meg. Március végén Svájcban juniorvilágbajnok lett mezei futásban, majd augusztus utolsó napján minden idők egyik legemlékezetesebb 5000 méteres versenyét nyerte meg Párizsban a világbajnokságon. Alig 18 évesen az utolsó kanyarban lehajrázta az akkor a hoszútávfutás sztárjának számító Hicham El Guerrouj-t, valamint későbbi riválisát, az etióp Kenenisa Bekelét.

Egy évvel később, Athénban már nem férhetett kétség a El Guerrouj győzelméhez, Kipchoge élete első olimpiáján bronzérmet szerzett – Bekele is megelőzte a még mindig huszadik életéve előtt járó tehetséget. Négy évvel később a pekingi nyári játékokra egy oszakai vb-ezüsttel a birtokában érkezhetett, majd a kínai fővárosból is egy ugyanilyen színű medállal távozhatott. Bekele olimpiai rekorddal nyert, Kipchoge öt másodperccel mögötte ért célba. Ekkor már egyértelműen az etióp rivális felségterületének számított ez a táv.

Az igazi változást és sikert egy hatalmas kudarc hozta el pályafutásában. A 2012-es londoni olimpia kenyai válogatójában 5000 és 10 000 méteren is csak hetedik lett, így nem került be a csapatba. Ennek hatására kezdett el a hosszabb távok felé kacsintgatni. Még ebben az évben élete első félmaratoniját 59:05-ös pályarekorddal nyerte meg a franciaországi Lille-ben.

Alig néhány félmaratonival a lábában 2013. április 21-én, Hamburgban debütált a maratoni távon is, ami szintén óriási sikert hozott. 2:05:30-as új pályacsúcsot futva rögtön aranyéremmel mutatkozott be. Ősszel Berlinben egy világrekord kellett ahhoz, hogy legyőzzék őt: Wilson Kipsang 2:03:23-ra javította a világcsúcsot, Kipchoge pedig hamburgi idejét bő másfél percet megjavítva második lett.

A 2020-as London Maratonig ez volt Kipchoge egyetlen veresége, ami tekintve, hogy mennyire összetett dolog a maratoni futás, és mennyi mindenen csúszhat el egy-egy felkészülés vagy verseny, tényleg példátlan a sportág történetében. Hét év alatt a világ legnagyobb versenyei közül négyszer Londonban, háromszor Berlinben, egy-egy alkalommal pedig Chicagóban és Rotterdamban is nyerni tudott. A legyőzhetetlenségről szóló mítoszát a 2016-os riói olimpia aranyérme tette teljessé.

A kenyai futó az elmúlt évtizedben folyamatosan próbált egyre nagyobb kihívásokat kitűzni maga elé, minden egyes alkalommal be szerette volna bizonyítani, hogy mottója nem egyszerű közhely: egyetlen embernek sincsenek határai (no human is limited). Számára tényleg nem voltak. A két órán belüli futás még 2010-ben is elérhetetlen célnak tűnt, azonban Kipchoge mert nagyot álmodni.

Először a Nike-val megvalósított Breking2 projektje még kudarcot vallott 2017-ben, majd jött 2019-ben az INEOS 1:59 Challenge nevű második kísérlete. Mesterséges körülmények között, a lézeres technológiának, a tökéletesen sík pályának, a szélárnyékot adó iramfutóinak köszönhetően és egy pár „űrcipő” segítségével egy percig nem volt kérdés, hogy összejön neki az, amire régóta vágyott. 1:59:40-es idejével ő lett az első ember, aki két órán belül lefutotta a maratoni távot.

Ezt a 2019. október 12-én, Bécsben elért lenyűgöző teljesítményt hivatalos világrekordként nem ismerték el, de 2018. szeptember 16. óta már egyébként is ő a csúcstartó. Élete negyedik berlini győzelmét nevetve koronázta meg 2:01:39-es idejével, ami jelenleg a hivatalos világcsúcs.

2020. október 4-én, Londonban bekövetkezett, amit már sokan régóta vártak: Kipchoge kikapott, méghozzá azon a pályán, ahol másfél évvel azelőtt pályarekorddal (2:02:37) diadalmaskodott. A szakadó esőben és az alig 5 fokos hőmérsékleten nem bírta követni a 24 éves Shura Kitata ritmusváltását 6,4 kilométerrel a vége előtt – végül a 8. helyen zárt.

Mivel Kipchoge már 36 éves, nem biztos, hogy olyan sokszor láthatjuk őt ezen a szinten – mondhatnánk, ha nem ismernénk, hogy mennyire erős mentálisan. A tokiói olimpián a magas páratartalom lehet a legnagyobb ellensége a címvédés felé vezető úton. További célja még, hogy két órán belül fusson versenykörülmények között is. Erre Berlinben lesz a legnagyobb lehetősége vagy idén, vagy jövőre.

A sportolók bizonyos szint felett művészek. Amikor őket nézzük, amint éppen példátlan dolgokat visznek véghez, akkor olyan könnyűnek tűnik az egész. Ez alól Kipchoge sem kivétel. Az ő stílusában a futás a világ legszebb dolgai közé tartozik. Pontosan ez teszi őt minden idők egyik legnagyobb sportolójává.