Honnan az átlagnál is különlegesebb név, amivel rendelkezel?

Anyukám magyar, édesapám vietnámi, így tőle származik a vezetéknevem.

Milyen sportágakkal kezdtél korábban? Miért pont az atlétika?

Nyolc-kilencéves koromban kezdtem el atletizálni, előtte nem sportoltam mást versenyszerűen. Először a testnevelő tanárom mondta, hogy járjak az iskolában atlétikai szakkörre. Egyszer elmentünk egy iskolai versenyre, ahova jelenlegi edzőm Szabó Dezső kísért el minket, mivel a lányával (Szabó Daniella) egy évfolyamba jártunk. Ekkor mondta Dezső, hogy menjek le edzésre és attól fogva a pályán ragadtam.

A KSI-ben lettem először igazolt atléta, és jelenleg is az ő irányításával dolgozom. Ez alól csak az az időszak volt a kivétel, amikor kimentem Amerikába, ekkor nem ő volt az edzőm, de akkor is folyamatosan kapcsolatban álltam vele és mindenről tájékoztattam, azóta az MTK-nál is újra ő irányítja a munkám.

Távolugrónak vagy sprinternek tartod magad inkább?

Most már inkább távolugrónak tartom magam, egyértelműen ez a fő számom.

Melyik volt eddig pályafutásod legjobb és legrosszabb pillanata?

A legrosszabb akkor volt, amikor Amerikából hazajöttem, mert nem tudtam, hogy mi lesz velem. Nem csak a sportban, hanem az életben is. Valamilyen szinten pedig az egyik legpozitívabb, hogy ebből a mély gödörből ki tudtam jönni. A másik nagy élményem az egész 2019-es év, amikor nagy sikereket értem el.

Számos korosztályos és felnőtt magyar bajnoki cím birtokában mit tanácsolsz a fiatal magyar atlétáknak? Mi a sikerhez vezető út?

Akkor lehet valaki sikeres, ha valaki élvezi, amit csinál. Nagyon hálás vagyok, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Mindig magukkal foglalkozzanak, ne másokkal, hogy ki milyen szinten van előttük, nem fontos. Nem fiatalként kell top atlétának lenni, hanem felnőttkorban.

Mesélj kérlek az amerikai kintlétedről! Mennyiben segítette ez az időszak a fejlődésed?

Másfél évet voltam kint az Egyesült Államokban. Business volt a fő szakom, de az első évben olyan általános tárgyaim is voltak, mint a kémia vagy a görög istenekről szóló óra. Esetleg a közgazdaságtan volt az, ami a fő szakomhoz legközelebb állt. Habár Carl Lewis és Leroy Burell is az edzőim voltak, fejlődni sajnos mégsem tudtam, sőt ifikoromban jobb időket futottam, mint Amerikában.

Ettől függetlenül, aki szeretne, menjen ki, de el kell dönteni, hogy mi áll a döntése hátterében. Ha valaki magas szinten szeretne sportolni, akkor ezt kell szem előtt tartania és ha nem úgy jönnek az eredmények, ahogy szeretné, akkor tudni kell haza jönni! Ez abban a helyzetben sokkal nehezebb döntés, mint amilyennek tűnik. Nem bántam meg, hogy kimentem, sokat lehet ebből tanulni. Találkozik az ember más kultúrákkal, új embereket ismer meg, új barátságokat köt és rengeteget tapasztal. Nem utolsó sorban az önállóságot is megtanulja, mert magára van utalva, és talpraesettnek kell lenni, hogy ez jól menjen.

A 2019-es dohai világbajnokságon a döntőbe jutottál távolugrásban. Milyen érzés volt a sivatagban versenyezni?

A mai napig egy nagyon nagy élmény, hogy ott lehettem. Nem vagyok egy túl izgulós típus, a selejtezőben sem izgultam addig, amíg leugrottam a három sorozatot, csak akkor, amikor arra vártam, hogy sikerül-e bekerülnöm a döntőbe. A döntőben jól éreztem magam. Egy teljesen más verseny volt, mint a selejtezőben. Nekem még hiányzik az a rutin, hogy egymás után két napot versenyzünk, ahol három kísérletből kell jót ugrani, ebben még vannak hiányosságaim.

Nagyon izgalmas versenyeket hoz mostanában a távolugrás itthon is. Ez könnyíti vagy nehezíti azt, hogy esetleg megdöntsd Vaszi Tünde 6,86 méteres magyar csúcsát, amitől két évvel ezelőtt alig kilenc centiméterre voltál?

Szerencsére tudjuk egymást motiválni a lányokkal, izgalmasak így a versenyek. Reális lehet az országos csúcs, de nem ebben gondolkozom. Csak szeretnék egy jó ugrást összetenni, és akkor az centiméterekben is meg fog mutatkozni. Majd kiderül, hogy ez mire lesz elég az idei szezonban.

Milyen élményekkel tértél haza a toruni Európa-bajnokságról? Hogyan értékelnéd a fedett pályás szezonod?

Ez egy nagyon más Eb volt, mint eddig. Nyilván a koronavírus-járvány miatt is. Én 60 métert futottam, amit már inkább ajándék futásként vettem, hogy kint lehetek. Itthon egyszer futottam ezen a távon, amikor teljesítettem a szintet. Már nem erre hegyeztük volna ki a fedett pályát, hanem a távolugrás lett volna a cél. Ettől függetlenül élveztem, hogy újra a csapattal utazhattam és együtt lehettünk Torunban. A kisebb-nagyobb szervezési nehézségeket is mindenki jól vette és próbáltunk ezekhez jól alkalmazkodni.

Milyen célokkal vágsz neki a szabadtéri szezonnak? Hogy állsz most az olimpiai kvalifikációban?

6,82 méter a kvalifikációs szint Tokióra, nyilván nyugodtabb lennék, ha ezt sikerülne teljesítenem. A világranglistáról is ki lehet jutni, ahol a 15. helyen állok. Mivel összesen 32 versenyzőt hívnak meg, ezért jók az esélyeim. Ez a fő célom idén, valamint egyéni csúcsot ugrani, utóbbi minden versenyen egy külön cél a számomra.

Mit gondolsz, milyen hatása lehet a 2023-as budapesti világbajnokságnak a sportág hazai népszerűségére?

Mindenképp pozitív hatása lesz, hiszen egyre több ember fogja megismerni az atlétikát és a magyar atlétákat. Remélhetőleg egyre több kisgyermek fogja ezt a sportágat választani, mert minden más sportnak is ez az alapja. Az atlétikapályán alapvető mozgáskoordinációt és futástechnikát is megtanulhatnak, ami máshol is jól jöhet.

Számomra is motiváció, hogy hazai közönség előtt versenyezhetünk, ezért dolgozunk minden nap, hogy ott még nagyobb sikereket elérjünk.

Az interjút készítette: Szendrei Zoltán