Hogy ment a kora tavaszi edzőtáborozás? Merre jártatok?

Nagyon jól sikerült a tábor, Portugáliában, Monte Gordoban töltöttünk három hetet. Először voltunk ezen a környéken, jó időnk volt és a körülmények is kiválóak voltak. A legtöbbet erdőben, jó terepen edzettünk, ez újdonság volt számomra. Nagyon sokat dolgoztunk az edzőtáborban, de a jó társaságban nagyon jól éreztem magam, ezért minden flottabbul ment, mintha itthon kellett volna készülnöm.

Sportoltál-e valamit az atlétika előtt? Miért pont az atlétikára esett a választásod?

Kilenc évesen kezdtem atletizálni, előtte iskolai szinten több sportot is kipróbáltam, például úsztam, kosárlabdáztam, teniszeztem. Egyesületi szinten ez volt az első sport számomra. A csapatsportok nem váltak be, a futóedzéseken viszont élveztem a jó társaságot, gyorsan jöttek a sikerek, a futás rögtön magával ragadott, az első perctől kezdve szeretek futni.

Mióta az akadályfutás a fő versenyszámod?

2011-ben jöttem el nevelőedzőmtől, id. Tomhauser Istvántól, és már akkor is szemeztem a 3000 akadállyal. Sok mindenen szerettem volna az idő tájt változtatni, nem éreztem már magaménak a 800 és az 1500 métert sem, amikben addig versenyeztem.

Ezután volt egy-két évnyi útkeresésem, amikor csak nagyon keveset versenyeztem, és csak egy hajszálon múlt, hogy abbahagyom a sportot. Végül 2013 őszén kezdtem újra komolyan venni az edzéseket, és 2014-ben már 3000 akadályon nyertem magyar bajnokságot. Azóta ezt tartom a fő versenyszámomnak.

Melyik volt eddig pályafutásod legjobb és legrosszabb pillanata?

Nehéz egy jó pillanatot kiemelnem, de az egyik legkedvesebb az volt, amikor 2017-ben kvalifikáltam magam a londoni vébére. A legrosszabb a kihagyás és az útkeresés volt, vagyis az az időszak, amikor nem voltam a pályán.

Mi volt az oka, amiért pár éven át szüneteltetted a pályafutásod? Hogyan sikerült a visszatérés?

Egy kicsit kifogytam a motivációból, nem éreztem már előrelépési lehetőséget abban, amit addig csináltam. Akkoriban érettségiztem, jobban érdekelt a továbbtanulás és a civil élet. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán végeztem dietetikusként. Az egyetem első egy-másfél évében nem sportoltam versenyszerűen, majd a második felében már a futás és a tanulás egyszerre ment.

Például 2016-ban a júliusi diplomaosztómon azért nem vettem részt, mert épp az amszterdami Eb-n versenyeztem. Az a verseny az akkori állapotomnak, szintemnek megfelelően sikerült. Számomra akkor hatalmas dolog volt, hogy egyáltalán kijutottam az Eb-re, és nagy motivációt jelentett a továbbiakhoz.

A visszatérésem relatív zökkenőmentesen sikerült, először sikerült visszakerülnöm a hazai élvonalba, majd két év múlva, egy újabb edzőváltás által sikerült nemzetközi szintre kerülnöm. Nagyon sokat köszönhetek minden edzőmnek.

 Mit javasolnál egy fiatal atlétának, aki esetleg megakadt a fejlődésben? Melyek a sikerhez vezető út lépései?

Azt javasolnám, hogy legyenek türelmesek magukkal szemben, hogy ha egy-két éven át nem úgy jönnek az eredmények, attól még később sikerülhet elérni a céljaikat. Nagyon fontos szerintem, hogy szeressék, amit csinálnak. Én magát a futást akkor is szerettem, amikor nem ment jól, így csak a versenypályára kellett visszatalálnom.

Nem tudom megmondani, hogy mik lehetnek a sikerhez vezető út lépései, a saját pályafutásomban sem tudom, hogy visszatekintve mik lettek volna a jobb döntések. Engem az tudott visszalendíteni, amikor egy edzőváltás során kaptam egy külső motivációt és úgy éreztem, most jó helyen vagyok.

A legutóbbi nagy világesemény szabadtéren a 2019-es dohai vb sokakat megviselt a hőség miatt. Neked milyen emlékeid vannak a sivatagi showról?

Sajnos nincsenek túl jó emlékeim róla, számomra kifejezetten rosszul sikerült, de nem fognám a külső körülményekre. Szeptember végén messze nem voltam már csúcsformában, fáradtan érkeztem Dohába, mind fizikálisan, mind mentálisan, ezért nem úgy ment, ahogyan szerettem volna.

 Miben volt más ez, mint a 2017-es londoni világbajnokság?

A kettőt össze sem lehet hasonlítani, a londoni körülmények sokkal jobbak voltak minden téren. És nem csak az időjárásra gondolok, a versenyszervezés, utaztatás, szállás, étkezés nem ütötték meg azt a szintet Dohában, mint amit Londonban tapasztalhattam.

Örülök, hogy a londoni vébét élhettem át elsőként, hatalmas élmény volt telt házas stadionban, 60 ezer ember előtt, világsztárokkal együtt futni. Pozitív élményként emlékszem rá vissza, nagy motivációt adott nekem abban, hogy ezen a szinten szeretnék atletizálni.

Az 1500 és a 3000 méter megnyerésével zsinórban a negyedik fedett ob-n dupláztál a télen, de a BOK Csarnok mellett Torun is fontos helyszín volt ebben az időszakban számodra. Mesélj kérlek a fedett pályás szezonodról!

Tavaly ősszel edzőt váltottam, így az idei felkészülést már Babinyecz József irányításával kezdtem el. Nagyon élvezem az újdonságot, amit az edzéseink hoznak. Nehéz a fedett pálya, mert kevés verseny van és nagyon rövid ideig tart, mire belelendülnénk a versenyzésbe, már vége is a fedett pályás szezonnak.

Kétszer is versenyeztem Torunban a télen, és már a február közepén tartott World Indoor Tour versenyre is nagyon jó állapotban érkeztem. A 2019-es dohai vb óta alig volt nemzetközi versenyem, de pár futásom már volt fedett pályán ezelőtt, ami segített visszalendíteni a vérkeringésbe. A 3000 méter első felében volt társam, aki jó iramot ment, ez nagy segítség volt. A táv második felében egyedül maradtam, de jó tempót tudtam futni így is, és végül 8.55.45 lett az időm, országos csúcs. Nagyon örültem neki, az edzések alapján tudtam, hogy képesek vagyok erre az időre, de mindig nehezebb ezt versenyen pályára vinni.

Aztán március elején szintén Torunban, a fedett Eb selejtezőjében újra a régi csúcson belül futottam, amivel sikerült döntőbe kerülnöm. A döntőben jobbat szerettem volna futni, de összeségében így is jó fedett pályás szezont zártam a tizedik helyezéssel. Ez az időszak megmutatta, hogy jó úton járunk a szabadtéri szezon előtt.

Milyen célokkal vágsz neki a szabadtéri szezonnak? Hogy állsz most az olimpiai kvalifikációban? Mikor és melyik versenyeken szállsz harcba a tokiói kvótáért?

Az idei fő célom az olimpia. Jól állok a kvalifikációs ranglistán, kb a 20. hely körül mozgok, és mivel 45-en jutnak ki 3000 akadályban Tokióba, ezért bizakodó vagyok. Ettől függetlenül szeretném a 9:30.00-s, biztosan kvótát jelentő időt minél előbb megfutni.

A június eleji, tatabányai Continental Tour versenyen ott leszek, itt már szeretnék igazán jól futni. Júniusban lesz a csapat EB és a Magyar Bajnokság is, meglátjuk, hogy ezek mellé milyen nemzetközi versenyek férnek még be.

Vannak-e hosszabb távú terveid a 3000 akadályon kívül? Vagy már csak ebben a számban láthatunk téged a nemzetközi mezőnyben?

Jelenleg hosszabb távon is a 3000 akadályban gondolkodom, de nagyon szeretek síkon is versenyezni. Szerintem a jó akadályhoz fontos is a jó síkforma, így, ha lesz rá versenylehetőség, akkor szeretnék rajthoz állni 1500 és 5000 méteren is.

Mit gondolsz, milyen hatása lehet a 2023-as budapesti világbajnokságnak a sportág hazai népszerűségére? Mik lesznek a céljaid a világbajnokságon?

Mindenképpen jó hatással lesz, remélem, hogy sok gyereknek megjön a kedve ahhoz, hogy kipróbálja az atlétikát. Ez minden sportágnak az alapja, minden szempontból fontos lenne, hogy az atlétikát jobban megismerjék, erre egy jó lehetőség a hazai világbajnokság.

Szeretném minél jobban képviselni Magyarországot, és addig előrébb lépni a pályafutásomban. A következő lépcsőfok a döntőbe jutás lenne 3000 akadályon. Nagy dolog lenne, ha ez pont itthon sikerülne.

Az interjút készítette: Szendrei Zoltán