Velünk élő legendák – 6. rész (Galéria)
Elmúlt 74 éves, napi két órát fut és erősít, tanítványai több, mint 150 országos bajnoki címet szereztek. Interjú a GEAC edzőjével, Szörényi Istvánnal.
Táblázattal és határidőnaplóval érkezik, melyekből kiderül, hogy az elmúlt tíz évben hány edzést tarott. 180-nál kevesebbet egyszer sem, de volt olyan esztendő, amikor a másfél-kétórás gyakorlások száma meghaladta a 200-at. Pontosan vezeti azt is, hogy melyik napon hány kilométert futott, mennyi volt a pulzusa induláskor, közben és a végén. Írja a tanítványai eredményeit is, de azt már 1971 óta. Napra pontosan meg tudja mondani, hogy ki, melyik számban mennyit teljesített.
– Tegnap mennyit futottál?
– 2052 métert, 12 perc alatt, utána pedig erősítettem, 5x8 csípőemelés, húzódzkodás, ilyenek. Naponta csinálom, délelőtt 11:00 órakor kezdem, és délután egyig tart. Mozgás nélkül én már nem tudok élni, és ez valószínűleg úgy is igaz, hogy nem is élnék, ha nem mozognék.
– Pedig nem így indult. Alakulhatott volna úgy, hogy ezt beszélgetést a Zeneakadémián hozzuk össze, és Szörényi Istvánnal, a híres zongoraművésszel készítünk interjút.
– Amikor másodikos voltam, édesapám – aki billentyűs hangszeren is játszott – azt szerette volna, ha zenei pályát választok, így nyolc évig zongoráztam. Öcsém hegedült, a legkisebb testvérem pedig gordonkázott, és apu azt szerette volna, hogy triót alkossunk.
– Úgy tudom, hogy ez a hiperaktivitásod miatt eleve reménytelen vállalkozás volt.
– Mindent megpróbáltam megmászni, átugrani, séta közben kipróbáltam, hogy elérem-e a falevelet. Ennek okán természetes volt, hogy a sport felé fordulok. Korán elkezdtem a gerelyhajítással, aztán a PVSK kosárlabdacsapatába kerültem, a középiskolában, negyedikben pedig már én tartottam a testnevelésórákat.
– A te nevedhez fűződik, hogy az egyik diák az iskolában kimászott az első emeleti ablakon, majd a párkányokon egyensúlyozva belépett a mellette lévőn?
– Igen, az én voltam. A szemben lévő gimnáziumi épületből telefonált az igazgató, hogy valaki függeszkedik a falon, így természetes volt, hogy igazgatói megrovást kaptam, de ezzel még nem volt vége, mert otthon a dobásokat gyakoroltam, és a mellettünk lévő ház erkélyén ülő gyerekeknek hajigáltam cseresznyét úgy, hogy ők nem láttak engem. Örültek, hogy a Jézuska gyümölccsel ajándékozza meg őket. Később átálltam a tojásra, de a dolog nem sült el jól, mert fejbe dobtam vele az egyik srácot, akinek az édesanyja három perc múlva csengetett nálunk. Öcsém nyitott ajtót, és kapott két akkora pofont, hogy azt sem tudta hol van. Szóval nem voltam valami jó gyerek, gyakran előkerült otthon a fakanál akkor is, ha éppen nem volt főzés.
– Hogy kerültél a Testnevelési Főiskolára?
– Tornatanárom, Várkői Feri bácsi (Tornász, testnevelőtanár, az 1948-as nyári olimpiai játékokon bronzérmes csapat, majd 1954-ben a világbajnoki hetedik helyezett csapat tagja volt. A szerk.) javasolta, hogy jelentkezzek. Nagybátyám, Petrovics László többszörös csehszlovák bajnok adta először a kezembe a gerelyt, így azzal kezdtem, rögtön 40 méterrel. Később – deréksérülésem miatt – áttértem a kézilabdára, kapus voltam. Aztán kosaraztam, röplabdáztam, indultam tornaversenyen, majd Bácsalmási Péter tanár úr megtanított rudat ugrani, és négy hónap alatt elértem a 4 métert, közben másfél évig rögbiztem az Építőkben.
– Akkor te mindenkinek mindent meg tudsz mutatni.
– Jól és rosszul is – mondja nevetve. Ez azért fontos, mert a gyerekek viszontláthatják a hibáikat is. Nyolc évig dolgoztam a KSI-ben edzőként. Ez nemcsak munka volt, hanem életforma, passzió, szerelem. Sok korosztályos válogatottat neveltem, csodálatos évek voltak.
– Közben a fiad is szép eredményeket ért el szeretett szakágadban, a rúdugrásban.
– Zoltán 5.45-öt tudott, ez az ötödik legjobb magyar eredmény. Nagyon büszke vagyok rá. Nem olyan régen együtt indultunk nindzsaversenyen, nekem a függeszkedés jutott, nyolc méter magasra feljutva kellett megnyomnom a gombot, hogy leállítsam az órát. Nem nagyon volt már erőm, hogy elengedjem a kötelet, megpróbáltam a homlokommal, de csak harmadikra sikerült. Lentről úgy néztem ki, mint a harkály, aki kopogtatja a fát. Amúgy Zoli fiam a Cseh Köztársaság nindzsabajnoka.
– Hogy kerültél Gödöllőre?
– 1979-ben ajánlottak testnevelői állást, és mivel válás után voltam, könnyen rá tudtak beszélni, hogy hagyjam el a fővárost. Egy bőröndöm volt, azzal költöztem, és mondhatom, jól döntöttem, otthonra leltem. Pályafutásom során 152 országos bajnoki címhez segítettem a tanítványaimat, ezek közül tízet felnőtt korosztályban nyertek. 23 tanítványom volt korosztályos válogatott, Mihály Ádámmal pedig kijutottam a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára, ahol 4.82-ig jutott.
– Bárkivel beszélek, mindenki csak az elismerés hangján szól rólad, ezt a díjaid is bizonyítják.
– Ez jól is esik. Gödöllőn háromszor kaptam meg az „Év edzője” díjat, de van „Pest-megye edzője”, „Gödöllő sportjáért” elismerésem is, ahogy életművemért is van már plakettem. Kaptam a Magyar Atlétikai Szövetségtől az utánpótlásért, a magyar atlétikáért és a magyar sportért díjat, legutóbb pedig idén jutalmaztak az edzői életművemért.
– Milyen feladatok állnak előtted?
–Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a gödöllői sportcsarnokban kezdhettük meg a felkészülést, ahogy a budapesti BOK-csarnokba is bejárunk. 140 gyerekünk van. Bánovics Jocival, Mihály Ádámmal, Simonváros Csanáddal nagy terveim vannak. Szeretném, ha a felnőtt országos bajnokságot Csanád nyerné meg. Sokat tanulok Borisz Volkovtól, az ő programja révén elindult felfelé a magyar rúdugrás. Szívesen kijutnék Párizsba az olimpiára, valamelyik tanítványommal. Bízom benne, hogy az egészségi állapotom rendben lesz, meg is teszek érte mindent. A többi a fiúkon múlik…
Szörényi István 1945-ben született Németországban, ahol szülei hadifogságban voltak. A testnevelési Egyetemen szerzett szakedzői diploma után az ELTE nevelésszociológia szakán végzett. Gerelyhajításban, a PVSK színeiben országos bajnoki negyedik. A TF-en az NB I-B-ben kézilabdakapus, az NB I-ben a kosárlabdacsapat tartalékjátékosa, a Budapesti Építők színeiben tízpróbában – 6617 ponttal – országos bajnoki negyedik. A veterán Európa-bajnokságon (65 évesen) rúdugrásban ezüstérmes (3.00m), diszkoszvetésben ötödik (42.36).
Két fia, egy leánya és négy unokája van.
A sorozat korábbi írásai:
