Értekeztek a gyaloglók

helebrand csebokszari 134„- Az olimpián indult két gyalogló, Füsti Edina és Czukor Zoltán a várakozásnak megfelelően szerepelt, de  a sportág Világkupáján a magyar felnőttek csalódást okoztak" - kezdte év végi összefoglalóját Mérei László a gyaloglók hagyományos értekezletén. „ Ez a versenyév is megerősítette, hogy csak a megbízható teljesítményre képesek indításának van értelme."

„- A fiatalok jól kezdték az idényt, a közepes Világkupa csapat szereplést Helebrandt Máté kiváló egyéni teljesítménye javította, de sajnos később a VB-n ezt már nem tudta megismételni." - folytatta Dornbach Ildikó, aki pozitívumként emelte ki Kriván Berta világbajnoki versenyzését is.

 A következő év feladatait a Héraklész keretek és feladatok ismertetésével kezdte a szakmai igazgató, füsti edina peking 08távolabbra tekintve a Londonig terjedő tervezési időszakról is információt adott, fókuszban a fiatalokkal.    Huszonöt éves kor után csak  a világversenyeken legalább elődöntő eséllyel rendelkezők támogatása kerül előtérbe.

Szó esett a jövő év versenyeiről ( VB, gyalogló EK, ifi VB, junior Eb, u23 EB) majd Molnár Ferenc up. kapitány a fiataloktól, edzőiktől elvárható közös munkáról és a kijutási szintekről is tájékoztatót adott . A nem régen kinevezett szakvezető a hozzáállásról,a közös gondolkodásról vagy annak hiányáról két mondatot fogalmazott meg: „mindig szükség van mindenkire ! Szükség van mindig mindenkire ? "

 

Dr.Urbán Ákos, a gyaloglók vezetője az értékelésekkel, a  szakmai programokkal kapcsolatosan tett észrevételeket, amelyek egy részére  támogatóan reagáltak a szövetségi szakemberek. A szintén jelen levő Csoma Ferenc szakágvezetővel egyeztetésre került a feladatmegosztás is. 

Urbán Ákos és Csoma Ferenc Pekingben

Szó eset a dopping tudnivalók és a TUE igazolások mindenkire kiterjedő felelősségéről és a jelenlevők foglalkoztak a lehető legoptimálisabb jövő évi versenynaptár kialakításával is. A közel három órás összejövetel egy gyalogló „örökzölddel" zárult, a versenybíráskodással kapcsolatos felvetések kavartak röpke vitát.

gyaloglók peking 08

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.