A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége

Gyulai Miklós
Elnök
Németh Zsolt
Németh Zsolt
Alelnök
Szalma László
Szalma László
Alelnök
Dr. Kiss László
Elnökségi tag
Knipl István
Knipl István
Elnökségi tag
Oroszi Zsuzsanna
Oroszi Zsuzsanna
Elnökségi tag
Szabóné Molnár Krisztina
Elnökségi tag
Gyulai Márton
Elnökségi tag

Elnökségi határozatok

2017

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Viadukt SE tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Team Újbuda SE tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 1 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadta a 2017. évi atlétikai létesítmények és sporteszközök fejlesztésére szánt keretösszegek módosítását.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett hitelesítette az alábbi országos csúcsokat.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ Sportolói ösztöndíj szabályzatára tett javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett támogatta a MASZ eredményességi támogatás rendszerének kidolgozását.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2017. év sportolóinak és edzőinek megválasztására tett előterjesztést.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett hitelesítette az alábbi országos csúcsokat:

 

ifjúsági országos csúcsok

10.000m gyaloglás

Sárossi Bálint     Tatabányai SC...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Gerevich ösztöndíj 2017. IV. negyedévre vonatkozó felosztását.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ tanulmányi ösztöndíj 2017. IV. negyedévre vonatkozó felosztását.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ tanulmányi ösztöndíj rendszerébe való bekerülés alapelveit, és megbízta Dr. Farkas Attilát a tanulmányi ösztöndíj szabályzat tervezetének elkészítésével, mely elektronikus...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ tanulmányi ösztöndíj rendszerébe való bekerülés alapelveit, és megbízta Dr. Farkas Attilát a tanulmányi ösztöndíj szabályzat tervezetének elkészítésével, mely elektronikus...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ tanulmányi ösztöndíj rendszerének bevezetésére vonatkozó javaslatot.

Az Elnökség 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2017. évi Junior (U20) Atlétikai Európa-bajnokságon valamint Szabadtéri Atlétikai Világbajnokságon elért eredmények alapján, Rába Dániel, Márton Anita, Baji Balázs (sportolók) valamint Németh László,...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Paralimpiai Bizottság Halassy Olivér díjára vonatkozó felterjesztési javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 4 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az Európai Atlétikai Szövetség által adományozott kitüntetésekre vonatkozó felterjesztési javaslatokat.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Dusnok Községi Sportegyesület tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila sportigazgató úr előterjesztését a 2017. évi győri EYOF-on résztvevő csapatról.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 4 igen 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila sportigazgató úr előterjesztését a 2017. évi győri EYOF-ra készülő keretről. 

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 4 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása alapján készült előterjesztést, miszerint biztonsági okokra hivatkozva a Magyar Atlétikai Szövetség nem kíván részt venni az...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/2013. (VI.13.) Korm. Rendelet, továbbá a 2017. évi fedett pályás Európa-bajnokság eredményei alapján Márton Anita...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta, hogy a MASZ 2017. május 27-én tartandó Küldöttgyűlése az „Egyebek” napirendi pont keretében - a MASZ Alapszabály 16. § (1) bekezdés g) pontja értelmében - megtárgyalja a MASZ...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ Fogyatékos Atléták Sportjával Foglalkozó Szakmai Bizottság összetételére vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett támogatta a sportolói bizottság létrehozására tett javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett hitelesítette az csatolt országos csúcsokat.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Atlétikai Szövetség Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására tett javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Atlétikai Szövetség 2017. évi létesítmény-fejlesztési elképzelések módosítására vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Atlétikai Szövetség 2017. évi rendes Küldöttgyűlésén közreműködő mandátumvizsgáló bizottság tagjait az alábbiak szerint: Elnök: Dr. Farkas Attila, Tagok: Garancsy...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2017. évi rendes Küldöttgyűlése kapcsán kitüntetésre kerülő személyek listáját.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ Alapszabályának módosítására tett javaslatokat.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2016. évi egyszerűsített éves beszámolójának könyvvizsgálói jelentését.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2017. évi költségvetésére tett javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2016. évi gazdálkodásának pénzügyi és számviteli beszámolóját.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2016. évi munkáról szóló elnöki beszámolót

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Knipl István MOB tagságra jelölését.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a FutaPécs SE tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 1 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Bodon Péter FC tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az Encsi Diáksport SE és a Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége a hatályos Polgári törvénykönyvben foglaltakra tekintettel, 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Atlétikai Szövetség 2017. évi küldöttgyűlésének helyszínére és időpontjára vonatkozó 14/2017. (II.28.) számú...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Találj Egy Célt! SE tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ eredményességi pontszámítására vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az EMMI Utánpótlás Edzők Programjában való részvételre javasolt edzők névsorára tett Sportigazgatói előterjesztést.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2017. évi Győri Ifjúsági Európai Olimpiai Fesztiválon való részvételre vonatkozó Sportigazgatói előterjesztést.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Mohácsi Szabadidő és Tömegsport SE tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett létrehozta a MASZ Fogyatékos Atléták Sportjával Foglalkozó Szakmai Bizottságot és elfogadta annak működési rendjét. 

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett hitelesítette a mellékelt országos csúcsokat.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2016. és 2017. évi létesítmény-fejlesztési elképzeléseket az elhangzott módosításokkal.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ elnökség 2017. évi üléstervére tett javaslatokat.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a válogatott keretek jóváhagyására vonatkozó javaslatot és felkérte a MASZ irodát, hogy vizsgálja felül a vonatkozó szabályzatok szükségszerű módosítását.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ egyes szabályzatainak megalkotására, illetve módosítására tett javaslatokat.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2016. évi tagrevízió kérdésében tett javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2017. évi küldöttgyűlés napirendjére vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2017. évi küldöttgyűlésének helyszínére és időpontjára vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Sport XXI Program műhelytámogatások 2017. évi felosztását.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Sportágfejlesztési műhelytámogatások 2017. évi felosztását.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2017. évi költségvetési koncepcióját.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a belgrádi Fedett Pályás Európa-bajnokságra utazó küldöttség összetételére vonatkozó Sportigazgatói javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Real Magic Közösség- és Sportfejlesztési Egyesület tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Gerevich Aladár Sportösztöndíj 2017. évi elosztására vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ Versenyszabályzatának módosítását.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2017. évi szakmai tervét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az ISSIMO SE tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Diósgyőri Horizont Atlétika Club tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Gyulasport Nonprofit Kft. tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Kiemelt Edzői Programra vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 2 tartózkodás mellett az alábbiak szerint állapította meg a MASZ által szervezett és lebonyolított versenyek esetén fizetendő minimum versenybírói díjakat 2017. január 9-től.

2016

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az Élményliget Kft. tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2017. évi MASZ tagdíj mértékére és számítására vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Gyöngyösi Atlétikai Klub tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége, a hatályos Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltakra tekintettel, 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Atlétikai Szövetség tisztújító küldöttgyűlése kapcsán közreműködő jelölőbizottság tagjainak 65/...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett, hitelesítette a mellékelt országos csúcsot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Atlétikai Szövetség tisztújító küldöttgyűlése kapcsán közreműködő jelölőbizottság és mandátumvizsgáló bizottság tagjait.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ tisztújító küldöttgyűlés napirendjére tett javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ tisztújító küldöttgyűlés időpontjára és helyszínére tett javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ Szervezeti és Működési Szabályzatának és Versenyszabályzatának módosítására vonatkozó javaslatokat.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ Akadémiák szakmai beszámolóit.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az év sportolóinak és edzőinek megválasztására tett előterjesztést.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a szövetség Olimpiai beszámolóját.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Hajós Alfréd DSE tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Hernádi Kosárlabda Alapítvány tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 4 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Riói Olimpia kapcsán esedékes eredményességi díjakra, és sportszakemberek díjazására vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett felhatalmazta Gyulai Miklóst, hogy Spiriev Attila 2016. december 31-én lejáró Sportigazgatói megbízatására vonatkozó szerződést 4 évvel meghosszabbítsa.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett felhatalmazta Gyulai Márton Főtitkárt, hogy a MASZ nevében eljárva képviselje a Szövetséget a Szenior Bizottság által beadott pénzügyi kérdés kapcsán az elfogadott MASZ költségvetés...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta az Európai Atlétikai Szövetség „Member Federation Award“ kitüntetésére történő előterjesztésre tett javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elvi támogatásáról biztosította a Magyar Diáksport Szövetség 2020. évi Gymnasiade megrendezésére vonatkozó szándékát.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett, hitelesítette a mellékelt országos csúcsokat.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ Szervezeti és Működési Szabályzatának, Versenyszabályzatának, Fegyelmi Szabályzatának valamint Gazdálkodási és Pénzügyi Szabályzatának módosítására vonatkozó javaslatokat...

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Gerevich Aladár Sportösztöndíj 2016. évi IV. negyedéves elosztására vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MOB Sport XXI. program 2016. évi műhelytámogatásából visszamaradt forrás felhasználására vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a kiemelt sportágfejlesztési műhelytámogatás 2016. évi második féléves elosztására vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2016. évben eddig lezajlott világversenyekre vonatkozó szakmai beszámolót.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az Európai Atlétikai Szövetség edzői díjára (European Athletics coaching awards) tett javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Contitech Fluid SE tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 4 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Magyarország 10 km-es Országúti Futóbajnokságának Híres László emlékversennyé nevezését.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Tovafutók SE Versenyzők Szakosztálya tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett, hitelesítette a mellékelt országos csúcsokat.

Az Elnökség 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2016. évi bydgoszcs-i Junior Világbajnokságon elért eredmények kapcsán előterjesztett eredményességi támogatásra vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a XXXI. Riói Nyári Olimpiai Játékokra nevezendő csapatkísérők névsorát.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Szabadtéri Európa-bajnokságon elért eredmények kapcsán előterjesztett eredményességi támogatásra vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a XXXI. Nyári Olimpiai Játékokra nevezendő - 2016. július 10-én kvalifikációs szinttel rendelkező - sportolók névsorát.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/2013. (VI.13.) Korm. rendelet alapján, a 2016. évi Riói Olimpia kapcsán az atlétika sportágban tevékenykedő...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2016. évi Junior világbajnokságon induló válogatott keretet.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2016. évi Ifjúsági Európa-bajnokságon induló válogatott keretet.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2016. évi Felnőtt Európa-bajnokságon induló válogatott keretet.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Pápai Atlétikai Club tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett, hitelesítette az alábbi országos csúcsokat.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett, az elnökségi ülésen elhangzott kiegészítéssekkel elfogadta a MASZ 2016. évi rendes Küldöttgyűlése elé terjesztendő, a MASZ 2015. évi működéséről szóló elnöki beszámolót.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Atlétikai Szövetség 2016. évi Küldöttgyűlésén közreműködő mandátumvizsgáló bizottság tagjait az alábbiak szerint: Elnök: Dr. Farkas Attila, Tagok: Ziegner Károly és...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2016. évi rendes Küldöttgyűlése elé terjesztendő, a MASZ Alapszabályának módosítására vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2016. évi rendes Küldöttgyűlése kapcsán kitüntetésre kerülő személyek listáját.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2016. évi rendes Küldöttgyűlése elé terjesztendő, a MASZ 2015. évi gazdálkodására vonatkozó könyvvizsgálói jelentést.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2016. évi rendes Küldöttgyűlése elé terjesztendő, a MASZ 2016. évi költségvetési tervezetét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2016. évi rendes Küldöttgyűlése elé terjesztendő, a MASZ 2015. évi gazdálkodásának pénzügyi és számviteli beszámolóját.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Margitszigeti AC tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Sport XXI. program 2016. évi versenyrendszerének finanszírozására vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Fedett pályás világbajnokságon elért eredmények kapcsán előterjesztett eredményességi támogatásra vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Hajdú Rendészeti SE tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2016. évi Fedett pályás világbajnokságon induló válogatott keretet.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók SE tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2016. évi létesítményfejlesztési tervekre vonatkozó javaslatot az előzetesen elhangzottak, és az ismertetett melléklet alapján.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Gerevich Aladár Sportösztöndíj elosztására vonatkozó javaslatot 2016. január-február valamint március-június hónapjaira az előzetesen elhangzottak, és az ismertetett melléklet...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Kiemelt Sportágfejlesztési műhelytámogatás 2016. első félévi elosztására vonatkozó javaslatot az előzetesen elhangzottak, és az ismertetett melléklet alapján.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MOB Sport XXI. program műhelytámogatásának 2016. évi elosztására vonatkozó javaslatot az előzetesen elhangzottak, és az ismertetett melléklet alapján.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MOB műhelytámogatásának 2016. évi elosztására vonatkozó javaslatot az előzetesen elhangzottak, és az ismertetett melléklet alapján.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az országos csúcsok revízióját követően összeállított, felülvizsgált országos csúcsok listáját.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Tekergők SE tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás, illetve a MASZ érdekében elvégezz munka elismerése mellett elfogadta Soltész Barbara gazdasági igazgató lemondását.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Pomázi Futó Bajnok SE és a Futeam Futó SE tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2016. évre vonatkozó minősítési szinteket.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett felhatalmazta a MASZ Főtitkárát, hogy a felülvizsgálati kérelemmel benyújtott, a vonatkozó határozat végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó kérelem Kúria általi eldöntéséig, valamint a...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az Elnökség 2016. évi üléstervére vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2016. évi Küldöttgyűlés napirendjére tett javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2016. évi Küldöttgyűlés időpontjára (2016. május 21. 9:00 óra) és helyszínére (Testnevelési Egyetem Főépület, Díszterem) tett javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ Versenyszabályzat módosítását.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2016. évi költségvetési koncepciójára vonatkozó tervet.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2016. évi szakmai tervét.

2015

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett - az elnökség számára részletesen ismertetett szakmai szempontok alapján - felhatalmazza Spiriev Attila Sportigazgató úr által vezetett szakmai grémiumot, hogy:a) az elnökség által...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta és hitelesítette az alábbi országos csúcsot.Felnőtt országos csúcsok20000 m gyaloglásTorma AnettKaposvári AC1:44:02.7Balma (FRA)2015.11.15

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta (tudomásul vette) a Rutkovszky Ede által, a tagrevízió kérdésében adott tájékoztatást.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta dr. Farkas Attila által előterjesztett MASZ SZMSZ módosítást.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta dr. Farkas Attila által előterjesztett MASZ Igazolási, nyilvántartási és átigazolási szabályzat módosítást a megtárgyalt változtatások figyelembe vételével.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta dr. Farkas Attila által előterjesztett MASZ Versenyszabályzat módosítást a megtárgyalt változtatások figyelembe vételével.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta dr. Farkas Attila által előterjesztett MASZ Doppingszabályzat módosítást.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Gyulai Miklós előterjesztését a 2015. évi létesítményfejlesztési tervek módosításáról.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Atlétikai Szövetség által indított „Atlétikai felszerelések beszerzése a Magyar Atlétikai Szövetség részére szállítási szerződés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárás...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta MOB KIemelt Edzői Programba javasolt edzők névsorát.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila szakmai igazgató javaslatát a Gerevich ösztöndíj módosított felosztására.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta és hitelesítette az alábbi országos csúcsokat.Felnőtt országos csúcsokSúlylökésMárton AnitaBékéscsabai AC19,48Peking (CHN)2015.08.2210000m gyaloglásMadarász ViktóriaUTE43:11,...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2015. évre vonatkozóan az Év sportolóinak megválasztására tett sportigazgatói javaslatot

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 4 igen, 2 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett Eperjesi Lászlót választotta meg 2015. év edzőjének.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az Európai Atlétikai Szövetség kitüntetésére (Member Federation Award) tett ügyvezető igazgatói javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta az SZMSZ módosításra tett Főtitkári javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta és hitelesítette az alábbi országos csúcsokat.U23 országos csúcsok100mNguyen AnasztáziaBudapesti Honvéd SE11,43 (+1.7)Budapest2015.05.30100m gátJuhász LillaHaladás Vasutas...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége egyhangúlag 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila előterjesztését és javaslatát a 2015. év második félévi sportágfejlesztési műhelytámogatás elosztására.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége egyhangúlag 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila előterjesztését és javaslatát a 2015. év negyedik negyedévre vonatkozó Gerevich Aladár Sportösztöndíj elosztására.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége egyhangúlag 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila szakmai értékelését és beszámolóját a 2015. évi szabadtéri szezonról.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége egyhangúlag 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2015. Évi létesítményfejlesztési terveket.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/2013. (VI.13.) kormányrendelet tervezett módosításával kapcsolatosan a MOB-nak benyújtandó korosztályos javaslatot...

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az Európai Atlétikai Szövetség díjaira (coaching awards, women’s leadership awards) tett sportigazgatói javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2015. évi Felnőtt Világbajnokságon induló válogatott keretet.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/2013. (VI.13.) Korm. Rendelet, továbbá a 2015.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Sport és Szabadidő Egyesület (ELTE SE) tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2015. évi Junior Európa-bajnokságon induló válogatott keretet.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2015. évi U23 Európa-bajnokságon induló válogatott keretet.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2015. évi EYOF-on és Ifjúsági világbajnokságon induló válogatott kereteket.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Szekszárdi Sportközpont Közhasznú Nonprofit Kft. tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Atlétikai Szövetség felvételi kérelmének benyújtását a Magyar Paralimpiai Bizottság tagjai közé.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Atlétikai Szövetség 2015. évi Küldöttgyűlésén közreműködő mandátumvizsgáló bizottság tagjait az alábbiak szerint:Elnök: Dr. Farkas AttilaTagok: Ziegner Károly és...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Sport XXI. szakmai program költségvetési tervét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Jogging Plus Szuperinfó Futóklub tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett jóváhagyta az Európai Atlétikai Szövetség bizottságaiba a MASZ képviseletében jelölésre kerülő alábbi személyek listáját.Rutkovszky EdePetrahn Barbara

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett jóváhagyta az IAAF Kongresszusa kapcsán az IAAF tanácsába és bizottságaiba a MASZ képviseletében jelölésre kerülő alábbi személyek listáját.Gyulai Márton – IAAF tanácsDr. Horváth J....

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Atlétikai Szövetség Versenybíró Testületének gyalogló versenybírói panel tagjaira vonatkozó előterjesztését.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta és hitelesítette az alábbi országos csúcsokat.U23 országos csúcsok50km gyaloglásSrp MiklósBudapest Honvéd4:01:44Dudince (SVK)2015.03.20Junior országos csúcsokkalapácsGyurátz...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2015. évi rendes Küldöttgyűlése kapcsán kitüntetésre kerülő személyek listáját az alábbiak szerint.Magyar Atlétikáért Arany fokozat – Dr. Szász Péter és Rab JózsefMagyar...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2015. évi rendes Küldöttgyűlése elé terjesztendő, a MASZ 2014. évi működéséről szóló elnöki beszámolót, a MASZ 2014. évi gazdálkodásának pénzügyi és számviteli...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Németh-Gerely Atlétikai Club Sportegyesület tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a NOB Rió2016 Olimpiai Ösztöndíjára előterjeszteni kívánt sportolók névsorát.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ Gazdálkodási szabályzatának módosítását.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Kispest Sportegyesület tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Abiwu Bettina előterjesztését az ET ügymenetéről.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Farkas Attila Erik előterjesztését az SZMSZ módosításra a Deutsch Péter által tett kiegészítésekkel.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila előterjesztését a 2015. évi MOB és Sport XXI. valamint a 2015. I. félévi Kiemelt Sportágfejlesztési műhelytámogatások elosztására tett javaslatát.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 4 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a HUNADO által megküldött javaslatban foglaltaknak megfelelően átdolgozásra, aktualizálásra került MASZ Doppingszabályzatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 4 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2015. évi Küldöttgyűlésének napirendjére vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 4 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2015. évi Küldöttgyűlésének összehívására, időpontjára (2015. május 30. (szombat) 9 óra) és helyére (Testnevelési Egyetem Főépület, Díszterem) vonatkozó javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/2013. (VI.13.) Korm. Rendelet, továbbá a 2015. évi prágai fedettpályás EB-n elért eredmények alapján, az alábbi -...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 4 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Lengyák György előterjesztését a 2014. évi minősítési szintekről, valamint a Versenyszabályzat módosításáról.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta dr. Farkas Attila előterjesztését a Versenyszabályzat módosításáról.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta és hitelesítette az alábbi országos csúcsokat:U23 országos csúcsok
60m
Nguyen Anasztázia Budapest Honvéd 7,36 Budapest 2015.02.21 (fp)
7,32 Budapest...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila előterjesztését a 2015. év első negyedévi Gerevich Aladár Sportösztöndíj elosztására tett javaslatát.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Nemzetközi Atlétikai Szövetség „Veterán jelvény” kitüntetésre tett javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az Európai Atlétikai Szövetség soron következő, 2015. április 11.-én tartandó, tisztújító kongresszusának alkalmából előterjesztett jelöléseket.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 4 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2015. évi Fedettpályás Európa-bajnokságon induló válogatott keretet.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Footour Sportegyesület tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 4 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Testgyakorlók Köre Budapest tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2015. évi szakmai tervét és költségvetési koncepcióját.

2014

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az alábbiak szerint elfogadta, a MASZ 2014. évi Küldöttgyűlésének napirendjére tett javaslatot:

 

A MASZ 2014. évi Küldöttgyűlésének napirendje:

1. Kitüntetések átadása

2. Elnökségi...

Teljes határozat

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta, hogy 2014 május 24-én 09:00-tól legyen a rendes éves küldöttgyűlés a Testnevelési Egyetem főépületének Dísztermében.

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására vonatkozó javaslatot a Regionális Igazgatóságok hatásköreit illetően.

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Versenyszabályzat módosítását.

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Gazdálkodási Szabályzat előterjesztett formáját.

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Gerevich Sportösztöndíj 2014. I. Félévi elosztási javaslatát.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége egyhangúlag (7-0-0 arányban) elfogadta Kopcsay Péter előterjesztését – figyelembe véve a 390/2012. (XII.20.) sz. Korm. rendeletben leírtakat - miszerint a versenybírók díját 2014. február 1-tól az alábbiak szerint állapítja meg...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta dr. Kiss László előterjesztését a Hegyifutó Bizottság javaslatáról.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila sportigazgató előterjesztését a 2014. II. félévi kiemelt állami támogatás műhelytámogatási elosztásáról.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett felvette a MASZ Nemzeti Atlétikai Akadémia tagjai közé az ARAK Utánpótlás Akadémiát, székhely: Székesfehérvár.

Az Elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az alábbi országos csúcsokat hitelesítette:

 

Országos csúcsok

Férfiak:

1000m

Kazi Tamás

Debreceni SC-SI

2:17,38

Ostrava

2014.06.17

110m gátfutás...

Teljes határozat

Az Elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila sportigazgató előterjesztését a 2014. IV. negyedévi Gerevich Aladár Sportösztöndíj elosztásra.eredmények alapján, az alábbi sportolók és edzőik eredményességi támogatását:

Az Elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2014. évi eredmények alapján, az alábbi sportolók és edzőik eredményességi támogatását:- Pars Krisztián- Márton Anita- Németh Zsolt- Eperjesi László

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2014. évi eredmények alapján, az alábbi sportolók és edzőik eredményességi támogatását:

 

 

- Gyurátz Réka

- Pásztor Bence

- Zentai Tibor

- Németh Zsolt

... Teljes határozat

Az elnökség 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi egyesületek tagfelvételi kérelmét: - Ceglédi Vasutas Sport Egyesület- Honvéd Szondi György Sportegyesület- Kiss Árpád Verseny és Diáksport Egyesület

Az elnökség 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi egyesületek tagfelvételi kérelmét:- Nyírségi Futók SE- Ózdi Teknőc Futó Club- Tempo-Aqua SE- Debreceni Kilométerek SE- Esztergomi Futóművek ASE- Kirchhofer József SE
- Pécsi Amatőr...

Teljes határozat

Az elnökség 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila előterjesztését a zürichi Európa-bajnokságra nevezendő csapat összeállításáról, valamint felhatalmazta a MASZ sportigazgatóját, hogy a hétvégén megrendezésre kerülő Magyar Bajnokságon elért...

Teljes határozat

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila sportigazgató előterjesztését a Eugene-i IAAF Junior Világbajnokságra utazó csapatról.

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az IAAF által a nanjingi Ifjúsági Olimpián részt vevő Kálmán Alexandra kvalifikációját.

Az elnökség 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Sport XXI versenyrendszer költségvetését.

Az elnökség 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a nanjingi Ifjúsági Olimpia 9 kvótás atléta és 3 edző személyét.

Az elnökség 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a 2014. III. negyedévi Gerevich ösztöndíj felosztási javaslatát.

Az elnökség 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila előterjesztését a nanjingi Ifjúsági Olimpiára készülő olimpiai keretről.

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ Stratégiai igazgatója, Deutsch Péter által előterjesztett, koncepcionális létesítményfejlesztési javaslatban foglaltakat.

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ Sportigazgatója, Spiriev Attila által előterjesztett 2014. I. Félévi műhelytámogatások elosztására vonatkozó koncepcionális javaslatot.

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2014. évi költségvetési tervét.

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila sportigazgató által előterjesztett 2014. Évi Szakmai Programot.

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ 2013. évi gazdálkodásról szóló pénzügyi és számviteli beszámolóját.

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Gazdálkodási Szabályzat 1.2.3 és 1.2.4. pontja alapján, hogy a 2013. Évi kiadási és bevételi főösszegeket, arra tekintettel, hogy azok több mint 10%-al meghaladják a tervezettet, a végleges számok...

Teljes határozat

2013

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellet megválasztotta Zentai Tibort az év utánpótlás edzőjének.

Az elnökség 5 igen, 1 tartózkodás és 0 nem mellet megválasztotta Németh Zsoltot és Németh Lászlót az év edzőjének.

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellet elfogadta Gyulai Miklós előterjesztését, miszerint, a műhelytámogatásra pályázó egyesületek, a benyújtott pályázat költségelemeit igazítsák a végül elfogadásra kerülő támogatási összegekhez, úgy, hogy a sorok közötti...

Teljes határozat

Az elnökség 7 igen, 0 tartózkodás és 0 nem melletelfogadta a Sportágfejlesztési Támogatás 2013. keretében meghirdetett az „Atléták felkészülése műhelytámogatások keretében, pályázati rendszerben” Projekt Támogatására címmel az egyes sportegyesületek támogatásának...

Teljes határozat

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem melleta MASZ Nemzeti Atlétikai Akadémia együttműködő partnerének választotta az ARAK utánpótlás műhelyét és a VEDAC dobó műhelyét. Az elnökség elfogadta a MASZ Főtitkára, Sportigazgatója, Gazdasági Igazgatója által javasolt...

Teljes határozat

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellet az alábbi országos csúcsokat hitelesítette:FELNŐTT / SENIOR: FÉRFIAK / MEN: 800 m: 1:45.37 Kazi Tamás 85 Debreceni SC 5 Rieti 2013.09.08 NŐK / WOMEN:...

Teljes határozat

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellet megválasztotta Fiel Editet (lakóhelye: 2721 Pilis, Jókai Mór u. 1/b) a Magyar Atlétikai Szövetség könyvvizsgálójának.

Az elnökség 5 igen, 1 tartózkodás és 0 nem mellet felvette a MASZ Nemzeti Atlétikai Akadémia tagjai közé a Németh Pál Dobó Akadémiát, székhely: Szombathely.

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett megválasztotta, a MASZ Szakági Bizottságaiba delegált elnökségi tagok személyét.
Hegyi-és Terepfutó Bizottságba - dr. Kiss LászlóUltrafutó Bizottságba - Knipl IstvánSzenior Atléták Bizottságába - Magyariné...

Teljes határozat

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta a Regionális Igazgatóságok központjait és az igazgatók személyét, valamint az Igazgatóságok feladataira vonatkozó feladatlistát és ezzel összefüggésben az SZMSZ 21.

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta a MASZ új Dopping Szabályzatát.

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta a MASZ új Versenyzési Szabályzatát.

Az elnökség 4 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta a Gerevich Aladár sportösztöndíj 2013. 4. negyedévi elosztását.

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta a 2013. évre vonatkozóan az egyesületekre részére adandó műhelytámogatásokat.

Az elnökség 7 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta a Martfűi Úszó és Triatlon Klub tagfelvételi kérelmét, így a Szövetség felvette tagjai közé a Martfűi Úszó és Triatlon Klubot.

Az elnökség 7 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület tagfelvételi kérelmét, így a Szövetség felvette tagjai közé a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesületet.

Az elnökség 7 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta a MASZ Gyűjtemény Alapító okiratát.

Az elnökség 7 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta a MASZ Nemzeti Atlétikai Akadémia Alapító okiratát.

Az elnökség 7 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta, hogy a szervezeti egységek megszűntetése ügyében egy a megszűntetéssel kapcsolatos iratbekérő levelet küld a Szövetség a szervezeti egységek számára. A levél kiküldésének határideje 2013. szeptember 20....

Az elnökség 7 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta, hogy a MASZ Területi Szövetségeinek megszűnésével kapcsolatosan elvégzendő szervezet átalakítási feladatok országos lebonyolítására és koordinációjára a Főtitkár ajánlatokat kérjen be, és azok közül 2013...

Teljes határozat

Az elnökség 7 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett megállapítja, hogy a MASZ 16/2013-sz. (05.04.) küldöttgyűlési határozatban foglaltakra tekintettel, a MASZ új Alapszabályának rendelkezései szerint - a MASZ által létrehozott és a MASZ nyilvántartási száma alatt...

Teljes határozat

Az elnökség 7 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta a MASZ új Fegyelmi Szabályzatát.

Az elnökség 7 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta a MASZ új Dopping Szabályzat Tervezetét.

Az elnökség 7 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta a MASZ új Gazdálkodási Szabályzatát.

Az elnökség 4 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta a Sport XXI. Program 2013-as szakmai tervét.

Az elnökség 51/2013-sz. (05.21.) határozatában foglaltakra figyelemmel 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett véglegesítette Gyulai Márton MASZ Fõtitkár, Spiriev Attila MASZ Sportigazgató és Soltész Barbara MASZ Gazdasági Igazgató kinevezését, tekintettel arra,...

Teljes határozat

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta Spiriev Attila sportigazgató előterjesztését a Moszkvai Világbajnokságra nevezendő csapatról.

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta a Magyar Atlétikai Szövetség új Szervezeti és Működési Szabályzatát.

6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség elfogadta Spiriev Attila sportigazgató előterjesztését a Rietiben megrendezésre kerülő EAA Junior Európa bajnokságára nevezendő csapatról.

7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség felhatalmazta a MASZ elnökét, hogy a Kormány, a Magyar Olimpiai Bizottság és a MASZ között létrejövő háromoldalú megállapodás végrehajtásából következő szerződéseket a soron következő 2013.

6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség felhatalmazta Gyulai Miklós elnököt, hogy a Kormány, a Magyar Olimpiai Bizottság és a MASZ között 2013. július 9.

Az elnökség 4 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett elfogadta és ezáltal hitelesítette az alábbi országos csúcsokat:Orbán Éva (VEDAC), kalapácsvetés 73,00m (2013.05.21.)Orbán Éva (VEDAC), kalapácsvetés 73,44m (2013.05.25.)Gyurácz Réka (Szombathelyi Dobó SE),...

Teljes határozat

Az elnökség 4 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett létrehozta a területi szervek átvilágításával, elszámoltatásával és megszüntetésével kapcsolatos feladatok koordinálására egy eseti bizottságot, melynek tagjai: Soltész Barbara, Gyulai Márton, dr. Kiss László,...

Teljes határozat

Az elnökség 5 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett létrehozta a Dopping, Verseny, Igazolási, Átigazolási és Nyilvántartási Szabályzatok átdolgozási javaslatait kidolgozó munkacsoportot a következő összetétellel: Gál László, dr.

Az elnökség 5 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett az elnökségi ülésen elfogadott módosításokkal elfogadta a MASZ új Szervezeti és Működési Szabályzatnak tervezetét, az elfogadott módosítások átvezetésének határideje: 2013. július 9.

7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség elfogadta Spiriev Attila sportigazgató előterejsztését a donyecki IAAF Ifjúsági Világbajnokságra, valamint az utrechti EYOF-ra nevezendő csapatról.

6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség felkérte Kasnyik Jánost felügyelőbiztost, hogy a lehető leghamarabbi időpontra hívja össze a Pest Megyei Atlétikai Szövetség küldöttgyűlését a működés helyreállítása érdekében.

7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség elfogadta, hogy a 2013. évi Magyar Bajnokság a korábban tervezett szekszárdi helyszín helyett a Budapest XVI. kerületi IKARUS pályán kerüljön megrendezésre.

6 igen, 1 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség elfogadta a Gerevich Sportösztöndíj 2013. év III. negyedévi elsoztására beterjesztett javaslatot.

7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség felkérte a MASZ Főtitkárát, hogy nevezze meg az alapszabály 40.§ alapján 2014. január 1-ével megszűnő megyei atlétikai szövetségek megszűnésével kapcsolatos Szövetségi feladatokat, a feladatok elvégzésére nyitva...

Teljes határozat

7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség felkérte a MASZ Főtitkárát, hogy gondoskodjon arról, hogy a 48/2013. (V.21.) sz. elnökségi határozat szerinti SZMSZ javaslat tartalmazza az alábbi – az alapszabály 31.§ szakasza szerinti - állandó szakmai...

Teljes határozat

7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség létrehozza a 10km-es Utcai-futó Országos Bajnokságot, amelyet 2013. október 6-án a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület fogja megrendezni.

6 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett az elnökség Az elnökség Gyulai Miklóst, Gyulai Mártont, Deutsch Pétert és Szalma Lászlót bízza meg, hogy képviselje a MASZ-t a MOB küldöttgyűlésén.

7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség az alábbiakban határozza meg az üléstervét:I. 2013.06.25.II. 2013.09.10.III. 2013.11.12.IV. 2013.12.10.

7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség az alapszabály 21.§ (1) l) pontjának felhatalmazása alapján létrehozza az alábbi testületeket:I. Szakmai TestületII. Versenybírói TestületIII. Szponzori TestületIV....

Teljes határozat

7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség az 51/2013. sz. határozatában létrehozott MASZ Gazdasági Igazgató tisztség betöltésére a soron következő elnökségi ülésig kinevezi Soltész Barbarát.

7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség az 51/2013. sz. határozatában létrehozott MASZ Sportigazgató tisztség betöltésére a soron következő elnökségi ülésig kinevezi Spiriev Attilát.

6 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett az elnökség a soron következő elnökségi ülésig meghosszabbította Gyulai Márton Főtitkári kinevezését.

7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség az alapszabály 21.§ (1) l) pontjának felhatalmazása alapján létrehozta az alábbi tisztségeket:I. MASZ FőtitkáraII. MASZ SportigazgatójaIII. MASZ Gazdasági IgazgatójaAz elnökség...

Teljes határozat

7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség felkérte a MASZ Főtitkárát, hogy a soron következő elnökségi ülésre tegyen javaslatot a Doppingszabályzat, Versenyszabályzat és az Átigazolási Szabályzat átdolgozási javaslatát kidolgozó munkacsoport összetételére...

7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség jelen határozattal az alábbiak szerint módosítja a MASZ Gazdálkodási Szabályzatát:Az I. fejezet 4.,5.;A II. fejezet 1.;A III. fejezet 1.; 2. a),c),d); 3. c),d);A VI. fejezet 1.,2.,A VII. fejezet 4.;A IX. fejezet I....

Teljes határozat

7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség felkérte a MASZ Főtitkárát, hogy gondoskodjon egy alapszabálynak megfelelő SZMSZ javaslat kidolgozásáról, és a soron következő elnökségi ülésig terjessze az elnökség elé.

6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség arról döntött, hogy az Új alapszabály javaslatának 17. § (1) bekezdés n) pontja az elnökség által elfogadott változatból kikerül; az elnökség kezdeményezi azt, hogy a rendes küldöttgyűlés egyebek napirendi pontja...

Teljes határozat

6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség Kasnyik János felügyelő biztosi megbízását 60 nappal meghosszabbította. Kasnyik János a megbízás meghosszabbítását elfogadta.

6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség elfogadta a Gyáli Baráti Kör Sport Egyesület tagfelvételi kérelmét.

6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség elfogadta a Rúdugrásért És Egészséges Fiatalokért Alapítvány tagfelvételi kérelmét.

6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség hitelesítette a mellékletben található országos csúcsokat.

6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség elfogadja a 2012. évi szakmai és utánpótlás szakmai beszámolót.

6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség arról döntött, hogy a 2013.

6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség az SZMSZ 8.§ (3) foglalt jogkörénél fogva a 2013. évi rendes, tisztújító küldöttgyűlésen résztvevő küldöttek részvételi jogosultságát ellenőrző mandátumvizsgáló bizottság összetételét az alábbiak szerint állapítja...

Teljes határozat

6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség az alábbi Szövetségi kitüntetéseket adományozza.

0 igen, 6 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség a Szekszárdi AC alapszabály módosító javaslatát egyhangúlag elutasításra javasolja a küldöttgyűlésre.

0 igen, 6 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség a Pápai Sportegyesület alapszabály módosító javaslatát egyhangúlag elutasításra javasolja a küldöttgyűlésre.

0 igen, 6 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség a Debreceni Sportcentrum alapszabály módosító javaslatát egyhangúlag elutasításra javasolja a küldöttgyűlésre.

5 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett az elnökség elfogadta a 2012. évi pénzügyi beszámolót. A 2013-as pénzügyi tervet az elnökség azzal fogadja el, hogy az tartalmazza a könyvvizsgáló állásfoglalását is.

4 igen, 0 nem és 2 tartózkodás mellett az elnökség elfogadta a küldöttgyűlés elé terjesztendő javaslatot az Új Alapszabályra. (a javaslat a linkre kattintva olvasható)

5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellet az elnökség részletfizetési lehetőséget biztosított azoknak a tagdíjfizetési kötelezettségük teljesítését elmulasztó MASZ tagoknak, akik az idei évben esedékes rendes tagdíjhátralékuk legalább 50%-át a kitűzött póthatáridőn (...

Teljes határozat

5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellet az elnökség módosította a 21/2013-sz. (2013.02.27.) határozata szerinti Gerevich ösztöndíj 2013. január 1. és június 30. közötti időszakra szóló elosztását.

5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellet az elnökség felkérte a MASZ érintett tagjait (küldöttet adó sportszervezeteket), hogy 2013. április 5-ig nyilatkozzanak a 2013. május 4-én megrendezésre kerülő küldöttgyűlésre delegált küldötteik személyét illetően. A...

Teljes határozat

5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellet az elnökség jóváhagyta a MASZ - Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárságának benyújtandó - sportági szövetségi stratégiai koncepcióját.

7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett az elnökség elfogadta az Ironteam Szabadidő és Tömegsport Egyesület tagfelvételi kérelmét.

A MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett a MASZ Alapszabályának megfelelően az alábbi olimpiai bajnok atlétákat MASZ tiszteletbeli taggá nyilvánította:- Gyarmati Olga- Kiss Balázs- Németh Angéla- Németh Miklós- Pars Krisztián

A MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett a MASZ alapszabály 8.§ paragrafus (6) bekezdése alapján azokat a tagokat, akik az ott megfogalmazottak szerint nem fizettek tagdíjat azonnal kizárja.

A MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett a következőkben döntött:Amennyiben a küldöttgyűlés az eredeti időpontban határozatképtelen lenne, akkor az eredeti időpont után egy órával, az eredeti helyszínen, az eredeti napirenddel meg kell tartani, amely...

Teljes határozat

A MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi egyesület tagfelvételi kérelmét:- Honvéd Auróra Sportegyesület

A MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett a következőkről döntött:Az elnökség felhatalmazza az alapszabály módosító-javaslatainak kidolgozására kijelölt munkacsoportot, hogy részletesen dolgozza ki a MASZ szerkezeti átalakítására vonatkozó javaslatokat...

A MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta 2013-as Sport XXI. program támogatási javaslatát.

A MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Kasnyik János felügyelőbiztos alábbi előterjesztését a Pest Megyei Atlétikai Szövetséggel kapcsolatban:Az Elnökség egyetért azzal, hogy a felügyelőbiztos a PASZ Alapszabály 17. § (1) bekezdés c)...

Teljes határozat

Az MASZ elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a Gerevich ösztöndíj 2013 január 1 és június 30 közötti időszakra szóló elosztási javaslatot.

Az MASZ elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett felvette Halász Bencét a Gerevich ösztöndíjra javasoltak körébe.

Az MASZ elnöksége 5 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett odaítéli a következő egyesületeknek a beadott pályázatok alapján az alábbi 2013-as országos bajnokságok rendezési jogát:10 000m-es Országos Bajnokság - Vasas SCIfjúsági Országos Bajnokság - Zalaszám ZACU23 és...

Teljes határozat

Az MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi egyesületek tagfelvételi kérelmeit:- Budaörsi Sport Club- Eötvös József Középiskolai Diáksport Egyesület- Győri AC- Mogyoródi Községi Sportkör- Püspökladányi Atléták Klubja Egyesület- Spuri...

Teljes határozat

Az MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadja dr. Szatmáry-Antal Tamás javaslatát, hogy napolja el az Elnökség a Pest Megyei Atlétikai Szövetség témakörben Kasnyik János javaslatát információ hiányában, illetve mindaddig, ameddig az új elnökségi...

Teljes határozat

Az MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett meghosszabbította 60 nappal Kasnyik János felügyelő biztos kinevezését a Pest Megyei Atlétikai Szövetség ügyvitelére.

Az MASZ elnöksége 5 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett a mandátumok elosztását az alábbiak szerint állapítja meg:Megye Mandátumok számaBács-Kiskun Megye 4Baranya Megye 4Békés Megye 4Borsod-Abaúj-Zemplén 3Budapest 10Csongrád Megye 3Fejér Megye 3Győr-Moson-Sopron...

Teljes határozat

Az MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás szavazattal a mandátumok elosztására kijelölt 3 tagú bizottságot az alábbiak szerint állapítja meg:Magyariné Oroszi ZsuzsaSzabóné Molnár KrisztinaSzalma László

Az MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás szavazattal az Alapszabály módosításokat kidolgozó munkacsoport összetételét az alábbiak szerint állapítja meg:Dr. Bajáky TamásDr. Farkas AttilaDr. Szatmáry-Antal TamásDr. Tölg-Molnár LászlóGyulai Márton

Az MASZ elnöksége 1 igen, 5 nem és 0 tartózkodás mellett nem fogadta el Csiki György jelölését az Alapszabály módosításokat kidolgozó munkacsoportba.

Az MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi jelölő bizottsági tagokat:Gál László, jelölő bizottság elnökedr. Madarász JánosVargyas CsabaNagy TiborScheidler Géza.

Az elnökség 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila sportigazgató előterjesztését a Belgrádban megrendezésre kerülő Mezei Futó Európa Bajnokságára nevezendő csapatról.

Az elnökség 5 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett Knipl Istvánt jelölte a World Masters Athletics Non-Stadia bizottságába.

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellet megválasztotta Bella Attilát a MASZ Nyugat-Dunántúli Regionális Igazgatóság (Központ: Zalaegerszeg) igazgatójának.

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellet megválasztotta Gyurátz Rékát az év ifjúsági női atlétájának.

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellet megválasztotta R. Tóth Norbertet az év ifjúsági atlétájának.

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellet megválasztotta Banga Beátát az év junior női atlétájának.

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellet megválasztotta Szikszai Róbertet az év junior atlétájának.

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellet megválasztotta Fertig Fruzsinát az év U23 női atlétájának.

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellet megválasztotta Hudi Ákost az év U23 atlétájának.

Az MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta, a küldöttgyűlés napirendi pontjait:I. Beszámolóka. Elnökségi beszámoló:- az éves szakmai munkájáról;- a számviteli törvény szerinti pénzügyi és közhasznúsági tevékenységről;- a következő év szakmai...

Teljes határozat

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellet megválasztotta Orbán Évát az év női atlétájának.

Az elnökség 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellet megválasztotta Pars Krisztiánt az év atlétájának.

Az MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta, hogy 2013 május 4-én legyen a rendes éves küldöttgyűlés, ami egyben tisztújító küldöttgyűlés is.

Az MASZ elnöksége 6 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a göteborgi EB-re utazó csapat alábbi névsorát:Baji Balázs, Kiss Dániel - 60m gát, Kürthy Lajos, Márton Anita - SúlylökésA delegáció vezetője: Gyulai Márton. Csapatvezető/masszőr: Igaz Bálint. Edzők...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség 6 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta Spiriev Attila szakmai igazgató által előterjesztett 2013-as évi szakmai programot.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta a Budaörsi Sport Club tagfelvételi kérelmét.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége, Korompai Péter és Kárai Kázmér elnökségi tagok lemondása miatt, a MASZ Alapszabályának 20. § (1) bekezdés c) és 21. § (1) bekezdés g) pontjaiban, valamint a 20. § (2) bekezdésében foglaltak alapján 5 igen, 0 nem és 3...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége egyhangúlag (7-0-0 arányban) úgy dönt, hogy mivel megvizsgálta, és mindenben megfelelőnek találta, ezért a MASZ Alapszabályának 8. § (1) és (4) bekezdéseiben foglaltakra figyelemmel elfogadja a Jövő Bajnokai Diák Sport...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége egyhangúlag (7-0-0 arányban) elfogadta Kopcsay Péter előterjesztését – figyelembe véve a 390/2012. (XII.20.) sz. Korm. rendeletben leírtakat - miszerint a versenybírók díját 2013. február 1-tól az alábbiak szerint állapítja meg...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége egyhangúlag (7-0-0 arányban) elfogadta Klenóczky Bea előterjesztését miszerint- az éves versenyengedélyek meghosszabbításának díját: 500 Ft/év;- az új kékkönyv előállításának díját pedig: 350 Ftösszegben állapítja meg.

Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége egyhangúlag (7-0-0 arányban) úgy döntött, hogy le kívánja zárni a Pest Megyei Atlétikai Szövetséggel kapcsolatos kérdéseket, ezért kezdeményezi a PASZ Közgyűlésének összehívását, 2013. február hónapban. A PASZ Közgyűlésének...

Teljes határozat

2012

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége egyhangúan (8 igen, 0 nem, és 0 tartózkodással) elfogadta a Budaörsi Atlétikai Club tagfelvételi kérelmét és felvette tagjai közé.

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége egyhangúan (8 igen, 0 nem, és 0 tartózkodással) elfogadta az MVSI (Miskolci Városi Sportiskola Nonprofit Kft.) tagfelvételi kérelmét és felvette tagjai közé.

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége egyhangúan (8 igen, 0 nem, és 0 tartózkodással) felfüggesztette Szalay Sándort a MASZ Versenybíró Bizottságának elnöki pozíciójából, illetve minden más olyan pozíciójából melyben a Magyar Atlétikai Szövetséget képviseli.

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége egyhangúan (8 igen, 0 nem, és 0 tartózkodással) elfogadta és ezáltal hitelesítette az alábbi fedett pályás csúcsokat:     MAGYAR FEDETT PÁLYÁS CSÚCSOK / HUNGARIAN INDOOR RECORDS 2011*UTÁNPÓTLÁS / U23:FÉRFIAK / MEN:  5000 m...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége egyhangúan (8 igen, 0 nem, és 0 tartózkodással) elfogadta, hogy a pénzügyi nyilvántartások - pénzügyi terv, tényadatok, likviditási terv, pénzforgalmi egyenleg -  havi rendszerességgel kerüljenek áttekintésre.

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége egyhangúan (8 igen, 0 nem, és 0 tartózkodással) elfogadta a rendezetlen kintlévőségekre irányuló behajtás kezdeményezését a Szövetség partnereivel, ill. tagjaival szemben, továbbá

A szövetség elnöksége 6 igen, 1 nem, 3 tartózkodás mellett elfogadta a versenyzők, sportszakemberek tekintetében a Gerevich ösztöndíj 2012. év IV. negyedévének felosztási javaslatát, és felkérte a főtitkárt, hogy az elfogadott határozatot továbbítsa a Magyar...

Teljes határozat

A szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett egyhangúan meghosszabbította 60 nappal Kasnyik János felügyelőbiztos kinevezeését a Pest Megyei Atlétikai Szövetség élére.

A szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett egyhangúan elfogadta Spiriev Attila kinevezését a Szakmai Igazgatói pozícióra.

A szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett egynahngú szavazattal elfogadta a MASZ Stratégiai és Fejlesztési Tanácsadó Testület létrehozását, elnökének Deutsch Pétert választotta. A tanácsadó testület 2 tagjának megválasztására a későbbiekben kerül...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége egyhangúan (8 igen, 0 nem, és 0 tartózkodással) elfogadta a Gazdálkodási Szabályzat alábbi módosítását:I. A gazdálkodás rendje5. A MASZ pénzügyeinek napi szintű operatív ellátását, gazdálkodását a Pénzügyi asszisztens intézi az...

Teljes határozat

A szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett egyhangúan elfogadta Dornbach Ildikó beszámolóját a 2012-es londoni Nyári Olimpiai Játékokról.

A szövetség elnöksége 9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett, a MASZ tagjai sorába felvette a Futóbarátok Egyesületet.

A szövetség elnöksége 9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett, Kasnyik János felügyelő biztosi kinevezését további 60 nappal meghosszabbította a Pest Megyei Atlétikai Szövetség vezetésére.

A szövetség elnöksége 9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett, a MASZ tagjai sorába felvette a Diósgyőri Horizont Atlétikai Clubot.

A szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem, 3 tartózkodás mellett, a MASZ tagjai sorába felvette a Triatlon a Természetért Sportegyesületet.

A szövetség elnöksége 9 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett, a MASZ tagjai sorába felvette az Egri Testedzők Clubot.

A Magyar Atlétikai Szövetség 6 igen, 4 nem, 0 tartózkodás mellett elfogadta Gyulai Miklós elnök javaslatát, miszerint a 117. Atlétikai Magyar Bajnokság (2012. 06.16-17., Szekszárd) férfi 1500 méteres síkfutás időfutamában történt szabálytalan versenyzés miatt, a...

Teljes határozat

A szövetség elnöksége 6 igen, 0 nem, 5 tartózkodás mellett, a MASZ tagjai sorába felvette a Váci Ifjúsági Sportegyesületet.

A szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem, 4 tartózkodás mellett, a MASZ tagjai sorába felvette a Tapolcai Sportakadémia Sportegyesületet.

A szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem, 4 tartózkodás mellett, a MASZ tagjai sorába felvette a Leopárd Klub Szabadidősport Közhasznú Egyesületet.

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége 8 igen, 0 nem, 4 tartózkodás mellett, a MASZ tagjai sorába felvette a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft.-t.

A szövetség elnöksége 7 igen, 0 nem, 5 tartózkodás mellett elfogadta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság 2012. február 25-i közgyűlésén (a határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlés esetét is ide érteve) a Magyar Atlétikai Szövetséget, Gyulai Miklós elnök,...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége egyhangúan (8 igen, 0 nem, és 0 tartózkodással) felhatalmazta a MASZ jogi képviselőjét, hogy 2012. február 15-re dolgozza át a Szövetség Szervezeti és Működési Szabályzatát a megváltozott alaptörvények értelmében, ill. a MASZ...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége egyhangúan (8 igen, 0 nem, és 0 tartózkodással) megválasztotta Adamik Zoltánt, Szalma Lászlót és Zsivoczky Attilát, hogy a 2011-es pontverseny alapján kiszámolják a 2012. évre hatályos 37 küldöttgyűlési hely elosztását.

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége egyhangú döntéssel (8 igen, 0 nem, és 0 tartózkodás) Fair Play díjra terjeszti elő dr. Schulek Ágostont.

A szövetség elnöksége 8 igen, 2 nem, 2 tartózkodás mellett elrendelte, hogy a MASZ iroda a jövőben csak eljárási díj megfizetése ellenében adjon ki ún. versenyzői igazolásokat:Eljárási díj összege: Jó tanuló, jó sportoló pályázathoz kapcsolódó szövetségi igazolás...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége egyhangúan (8 igen, 0 nem, és 0 tartózkodással) úgy döntött, - a versenyzők egészségét szem előtt tartva – hogy nem rendez fedett pályás bajnoki sorozatot 2012-ben, mivel nem található arra alkalmas létesítmény az ország...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége egyhangúan (8 igen, 0 nem, és 0 tartózkodással) elfogadta a Bokodi SE Atlétikai Szakosztálya tagfelvételi kérelmét és felvette tagjai közé.

2011

Az Elnökség egyhangúlag (8-0-0) elfogadta a Bauer Rudolf Nógrád Megyei Atlétikai Dobóklub tagfelvételi kérelmét.

Az Elnökség egyhangúlag (8-0-0) Magyar Ifjúsági Csúcsként hitelesítette Kenesei Zsanett (BEAC) 2:48.10 mp-es 1000m-en 2010.05.21.-én Moszkvában futott eredményét.

Az Elnökség egyhangúlag (8-0-0) úgy döntött, hogy felkéri Rajné Adamecz Ildikót, Kasnyik Jánost és dr. Várkonyi Istvánt, hogy 2011. március 31.-ig minden megyei- és szakági atlétikai szövetségtől kérje be az elmúlt év Elnökségi ülések határozatait, jegyzőkönyveit,...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangúlag (8-0-0) elfogadta Dornbach Ildikó előterjesztését a párizsi fedett pályás Európa-bajnokság csapatösszeállítására:

Deák Nagy Marcell (92) 400m
Baji Balázs (89) 60 gát
Bene Barnabás (86) 1500/3000
Kazi Tamás (85) 800m...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangúlag (8-0-0 arányban) elfogadta Gyulai Miklós előterjesztését, hogy Elnökségi ülés legritkábban negyedévenkénti rendszerességgel, illetve döntéshozatali szükség szerint kerüljön megrendezésre.

Az Elnökség 7 igen, 1 nem és 4 tartózkodás mellett elfogadta a 2011. évi Gerevich Aladár Sportösztöndíjra szóló elosztási javaslatot.

A Magyar Atlétikai Szövetség 6 igen, 0, tartózkodás és 0 nem mellett felvette a tagjai sorába a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-t, a Bercsényi Milós Diák Sport Egyesületet és a Synergy Fitness Szentgotthárd SE-t.

A Magyar Atlétikai Szövetség az alábbi Országos Bajnokságokra beadott pályázatokat hirdette ki győztesnek 2012-re:  Verseny Dátum Pályázó Város   1. Ifi és Junior Téli Dobó OB...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége az alábbi 2011-ben elért országos csúcsokat hitelesítette:FELNŐTT / SENIOR:FÉRFIAK / MEN:400 m:45.42 Deák Nagy Marcell 92 Gödöllői EAC 1 Tallinn 2011.07.22NŐK / WOMEN...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 6 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett változtatásokkal kiegészítve elfogadta Molnár Ferenc utánpótlás szakmai programját a 2012-es évre.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 7 igen, 0 tartózkodás és 0 nem mellett változtatásokkal kiegészítve elfogadta Dornbach Ildikó szakmai programját a 2012-es évre.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége az alábbi kategóriákban hirdetett győztest a 2011-es évre:2011-ben az év atlétája: Pars Krisztián2011-ben az év női atlétája: Orbán Éva2011-ben az év UP férfi atlétája: Baji Balázs2011-ben az év UP női atlétája: Márton...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége 10 igen, 0 nem, 2 tartózkodás mellett felvette a szövetség tagjai sorába a Mosonmagyaróvári Atlétikai Clubot.

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége 34./2011.(10.19.) határozatával kérésének megfelelően felvette a Honvéd Zrínyi Sportegyesületet a Magyar Atlétikai Szövetség tagegyesületei közé.

Az Elnökség egyhangúlag (8-0-0) elfogadta a Hajdúböszörményi TE tagfelvételi kérelmét.

A MASZ Elnöksége 7 igen, 0 nem, 5 tartózkodás mellett elfogadta a Gerevich Ösztöndíj felosztását.

A MASZ Elnöksége 9 igen, 0 nem, 3 tartózkodás mellett felvette a Magyar Atlétikai Szövetség tagjai közé a Bódéért Hagyományőrző Egyesületet. (A tagfelvétel hatálya: 2012. január 1.)

A MASZ Elnöksége 9 igen, 0 nem, 3 tartózkodás mellett felvette a Magyar Atlétikai Szövetség tagjai közé a Veresegyház Városi Sportkört.

A MASZ Elnöksége 8 igen, 0 nem, 4 tartózkodás mellett elfogadta a MASZ Gazdálkodás Szabályzatát.

A MASZ elnöksége 8 igen, 0 nem, és 4 tartózkodás mellett felvette a szövetség tagjai közé a Szolnoki Sportcentrum, Sportiskola és Sportszervező Nonprofit és Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaságot.

Az Elnökség egyhangúlag elfogadta a Szolnoki Honvéd Sportegyesület tagfelvételi kérelmét.

A MASZ elnöksége 8-0 arányban elfogadta hogy a 116. Magyar Bajnokság helyszíne a Szekszárdon épült új 8 sávos atlétikai pálya lesz augusztus 6-7-én.

A MASZ elnöksége 8-0 arányban elfogadta a Sport XXI. programra kidolgozott 2011. évi szakmai és költségvetési anyagot

A MASZ elnöksége 8-0 arányban elfogadta a sportág létesítményi szükségletét meghatározó anyagot, amit a MOB kérésére készített a MASZ Iroda

Az Elnökség egyhangúlag (0-9-0) elutasította a Zala Megyei Atlétikai Szövetség előterjesztését, mivel az ellentmond a MOB által elfogadott támogatási és elszámolási irányelveknek.

Az Elnökség egyhangúlag (8-0-0) elfogadta Knipl István előterjesztését, miszerint a 2012-es Mezei futó Európa-bajnokság Szervező Bizottsága alszámlát nyithasson a MASZ bankszámlájához.

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0) elfogadta dr. Schulek Ágoston előterjesztését, miszerint a tízpróba Magyar Bajnokságot 2011-től kezdve dr. Nyerges Mihály Emlékversenynéven rendezze meg a MASZ.

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0) elfogadta a BringaBanda SE tagfelvételi kérelmét, mely egyesület az UMSZ tagjai közé kíván tartozni.

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0) elfogadta a Kecskeméti Kertészeti Főiskolai Kar DSE tagfejvételi kérelmét.

Az Elnökség 3 igen, 6 nem és 0 tartózkodás - további tárgyalásra visszaadta - Gyulai Miklós előterjesztését Kővágó Zoltán peres ügyében nyújtandó anyagi támogatással kapcsolatban, és egyidejűleg felkérte Klenóczky Beát, Dornbach Ildikót, Gyulai Mártont és Gyulai...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0) elfogadta dr. Várkonyi István javaslatát a módosított dopping szabályzatra.

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0) elfogadta dr. Várkonyi István a módosított képesítési szabályzatról szóló előterjesztését.

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0) elfogadta a küldöttgyűlés meghívójának szövegezését.

Az Elnökség egyhangúlag (11-0-0)  elfogadta dr. Várkonyi István javaslatát a MASZ hatályos Alapszabályában a Küldöttgyűlés elő terjesztendő változtatásairól.

Az Elnökség egyhangúlag (11-0-0) elfogadta az alábbi kitüntetési javaslatokat, melyeket a 2011. évi rendes éves küldöttgyűlésen ad át.

Az Elnökség egyhangúlag (11-0-0) elfogadásra javasolta a küldöttgyűlésnek a 2011. évre előterjesztett költségvetést.

Az Elnökség egyhangúlag (8-0-0 arányban) elfogadta Knipl István előterjesztését a 2012-es Mezei futó Európa-bajnokság Szervező Bizottságánának összetételéről.

Az Elnökség 9 igen, 0 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a küldöttgyűlésnek  a 2010. évi Pénzügyi beszámolót.

Az Elnökség 6 igen, 1 tartózkodás és 1 nem mellett elfogadta dr. Tölg-Molnár László előterjesztését, miszerint a 2011. évi Országos Fedett Pályás Bajnokság női 400m-es versenyszámában - mivel a bajnok Petrahn Barbara főtitkári engedéllyel állt rajthoz és klub híjján...

Teljes határozat

2010

Az Elnökség 8-1-0 arányban elfogadta, hogy a MASZ jelentkezzen Mezei futó EA Permit verseny rendezéséért, amit a novemberi magyar bajnokság keretein belül rendez meg nyílt versenyként.

Az Elnökség elfogadta Dornbach Ildikó előterjesztését a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Gerevich ösztöndíjának 2010. év első félévi elosztásáról.(szavazat: 11 igen -0 nem -2 tartózkodás)

Az Elnökség elfogadta a Szekszárdi Atlétikai Klub Sportegyesület tagfelvételi kérelmét.(szavazat: 10 igen -0 nem -3 tartózkodás)

AZ Elnökség elfogadta az alábbi szabadtéri csúcsokat:Utánpótlás:Gerelyhajítás (800g) férfi 74,20 m - Török Krisztián (87) FTC -2009.06.21. Budapest20 km gyaloglás (pálya) női 1:53:47.21 - Kardos Cecília (88) BEAC - 2009.07.29.

AZ Elnökség a 256/2009. (IX.20) Kormány rendelet rendelkezéseinek megfelelően módosította a MASZ szabályzatát, a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről.(szavazat: 9 igen -0 nem -0 tartózkodás)

Az Elnökség a MASZ tagjai sorába kérésének megfelelően felvette az UNIX Trade Sportegyesületet. (székhely: 7632 Pécs, Siklósi út 22.,képviselő: Horváth Jenő)(szavazat: 9 igen -0 nem -0 tartózkodás)

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0 arányban) elfogadta a ZENIT SE és az ÉSZAK SE tagfelvételi kérelmét.

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0 arányban) elfogadta az alábbi 2010-ben született szabadtéri országos csúcsokat:FELNŐTT / SENIOR:  FÉRFIAK / MEN:    110 m gát / 110 m Hurdles:    13.32/1.1  Kiss  Dániel  82  Ikarus BSE  1  Budapest  2010.06.20...

Teljes határozat

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége a Versenybíró Bizottság elnökének javaslatára (9-0-0 arányban) döntött a 2011. évben alkalmazandó versenybírói óradíjakról. Ennek értelmében az Elnökség az óradíjakat a 78.000 Ft-os minimálbérhez viszonyítva, a 2009.

Az Elnökség egyhangú (9-0-0 arányú) határozat alapján felkéri Knipl Istvánt, hogy alapítsa meg és vezesse a 2012-es Mezei futó EB szervező bizottságát. Az SZB összetételéről a javaslatot a következő elnökségi ülésig kell benyújtania.

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0 arányban) elfogadta az Edzőbizottság következő javaslatait:1.    A bajnoki pontverseny elemeinek megváltoztatására a mellékelt táblázatban foglaltak szerint.2.    Versenyeztetési korlát bevezetése a serdülő magyar bajnokságon a...

Teljes határozat

Az Elnökség 1-8-0 arányban nem fogadta el az Edzőbizottság azon javaslatát, miszerint a serdülő 15 éves lányoknál a hármasugrás szerepeljen, mint bajnoki szám.

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0 arányban) úgy határoz, hogy 2011 január 1-től a MASZ az NSSZ / SIR alapú versenyigazolás helyett saját, úgynevezett kékkönyves rendszerét alkalmazza.

Az Elnökség elfogadta a jelenleg hatályban lévő MASZ versenyszabályzat (2005) V.

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0 arányban) elfogadja az alábbi pályázatokat a 2011-es országos bajnokságok megrendezésére:

2011. Március 12. Téli Dobó OB Ifj.-Jun.  - NYVSC
2011. Április 30. 10 000m OB, - VASAS SC
2011. Június 18. U23 20km Gyalogló...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0 arányban) elfogadta a 2011-es utánpótlás szakmai programot.

Az Elnökség egyhangúlag (8-0-0 arányban) elfogadta a 2011-es felnőtt szakmai programot.

Az Elnökség egyhangúlag (8-0-0 arányban) felhatalmazza dr. Várkonyi István Sándort a szövetség jogi képviselőjét, hogy az elnökség tudomására jutott információ alapján - a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton - verseny rendezési jogának a területi szervtől (Pest...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangúlag (8-0-0 arányban) az alábbi határozatot hozta:A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége tudomására jutott, hogy a származtatott jogi személyiséggel rendelkező területi szervének a Pest Megyei Atlétikai Szövetségnek jelentős összegű, rendezetlen...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0 arányban) úgy döntött, hogy 2011-től éves szerződést köt a szakmai program kiemelt keretébe tartozó felnőtt versenyzőivel.

Az Elnökség elfogadta a 2010. év atlétáira benyújtott javaslatot.2010. év atlétáiFelnőttKiss Dániel 82 Ikarus BSE (EB 3. / FVB 8. /CSEB 1. /Országos csúcs)Papp Krisztina 82 UTE (EB 8. /CSEB 2x 2.)U23...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0 arányban) elfogadta a Hajós Alfréd DSE tagfelvételi kérelmét.

Az Elnökség egyhangúlag (10-0-0 arányban) elfogadta a Barcelonai Európa-bajnokságra utazó csapat keretét, amihez a 4x400-as férfi váltó a végső nevezésig elért eredmények tekintetében csatlakozhat.

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0 arányban) elfogadta a monctoni junior világbajnokságra utazó csapat keretét.

Az Elnökség módosította az alapszabály 1. sz. mellékletének I. és II.

Az Elnökség 9-2-0 arányban helybenhagyta a 2010-es szakmai programban lefektetett elveket, miszerint 2009-es eredményeket NE vegye figyelembe a szakma a nevezéseknél 2010-es nemzetközi eseményekre.

Az Elnökség egyhangúlag (11-0-0 arányban) elfogadta a Pásztói Szabadidő Sportegyesület tagfelvételi kérelmét. (múltkorról maradt határozat)

Az Elnökség egyhangúlag (11-0-0) elfogadta a 2010. évi küldöttgyűlésre előterjesztett kitüntetési javaslatokat.

Az Elnökség egyhangúlag (11-0-0) elfogadta a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók SE tagfelvételi kérelmét a MASZ-ba, mint Ultrafutó egyesület.

Az Elnökség egyhangúlag (11-0-0 arányban) elfogadta a Sport XXI szakosztályi támogatásának elosztását, miszerint az első 32 szakosztály részesül támogatásban. Ez tükrözi a NUPI szabályát, miszerint 100 000 forintnál kisebb összeg nem adható támogatásként.

A MASZ Elnöksége egyhangúlag (11-0-0) elfogadta a MASZ központ létrehozatalával kapcsolatos esetleges gazdasági társaságban való szerepvállalásra való engedélykérés előterjesztését a májusi küldöttgyűlésre.

A MASZ Elnöksége egyhangúlag (11-0-0 arányban) elfogadta a 2010-es pénzügyi tervet.

A MASZ Elnöksége egyhangúlag (10-0-0 arányban) elfogadta az Ellenőrző Testület 2009. évi beszámolóját.

A MASZ Elnöksége egyhangúlag (10-0-0 arányban) elfogadta a 2009-es pénzügyi beszámolót és közhasznúsági jelentést.

Az Elnökség 9-0-0 arányban elfogadta, az alábbi 2010-ben elért országos csúcsokat:FELNŐTTFÉRFIAK 60 m gát:7.57 Kiss Dániel 82 Ikarus BSE Karlsruhe 2010.01.317.56 Kiss Dániel 82 Ikarus BSE Budapest-Sy 2010.02.13NŐK4x400 m...

Teljes határozat

Az Elnökség a jelenleg hatályban lévő MASZ versenyszabályzat (2005) V.1./c) alpontját és egyben korábbi 2008/38. (2008.12.10) számú határozatát az alábbiak szerint változtatja meg:Országos bajnokságon egy évben egy versenyző csak egy egyesület atléta szakosztálya...

Teljes határozat

Az Elnökség 9-0-0 arányban egyhangúan elfogadta a MASZ Alapszabály módosító javaslatát.

Az Elnökség egyhangúan (9-0-0 arányban) elfogadta, a 2010-es Sport XXI program éves elosztását.

2009

 A MASZ elnöksége egyhangúlag megszavazta az Építők Atlétikai Klub tagfelvételi kérelmét.  

A MASZ elnöksége egyhangúlag elfogadta a 2010. évben Budapesten megrendezésre kerülő Csapat EB Szervező Bizottságának személyi összetételét. A Szervező Bizottság elnöke: dr Schulek Ágoston.

A MASZ Elnöksége elfogadta a 2010. évi versenynaptárt, melyben a serdülő korcsoport évfolyamos bontásban versenyez a fedett OB-n. Igen: 11 szavazat, nem 1 szavazat.

Az elnökség egyhangúlag elfogadta Molnár Ferenc utánpótlás szövetségi kapitány 2010. évre szóló szakmai programját.

Az elnökség egyhangúlag elfogadta Dornbach Ildikó szakmai igazgató 2010. évi felnőtt szakmai programját.

 Év atlétái - részletek később

Az Elnökség kiegészítve a szakmai vezetéssel és a tisztségviselőkkel 15 igen szavazattal a Delfin SE pályázatát nyilvánította győztesnek a Sport XXI. Utánpótlás Központ pályázat Nyugat-magyarországi régiójában.

Az Elnökség kiegészítve a szakmai vezetéssel és a tisztségviselőkkel 7 igen szavazattal az ARAK pályázatát nyilvánította győztesnek a Sport XXI. Utánpótlás Központ pályázat Közép-magyarországi régiójában.

Az Elnökség kiegészítve a szakmai vezetéssel és a tisztségviselőkkel 16 igen szavazattal a Buda-Cash Békéscsabai AC pályázatát nyilvánította győztesnek a Sport XXI. Utánpótlás Központ pályázat Kelet-magyarországi régiójában.

Az Elnökség kiegészítve a szakmai vezetéssel és a tisztségviselőkkel 16 igen és 1 ellenszavazat mellett elfogadta a Sport XXI. Utánpótlás Központ pályázat elbírálásához javasolt régiós előterjesztést, miszerint Kelet-, Közép-, és Nyugat-magyarországi régiónként 1-1-...

Teljes határozat

Az Elnökség (10-3-0) arányban elfogadta Hirt Károly előterjesztését, miszerint a MASZ által kiírt Sport XXI. Utánpótlás Központ pályázatainak elbírálásánál az Elnökség mellett a jelenlévő MASZ szakmai vezetők és tisztségviselők is szavazzanak, mivel ők írták ki a...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangúlag (13-0-0) elfogadta Dornbach Ildikó, Molnár Ferenc és Adamik Zoltán szakmai beszámolóját a berlini Világbajnokságról, a kaunasi U23-as Európa-bajnokságról, a bressanonei ifjúsági világbajnokságról, az újvidéki junior Európa-bajnokságról és a...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0 arányban) elfogadja a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület (TTT-HSE) tagfelvételi kérelmét.

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0 arányban) elfogadja Dornbach Ildikó javaslatát a berlini világbajnokságra utazó csapat összeállításáról.

Az Elnökség Dr. Schulek Ágoston javaslata alapján egyhangúlag (9-0-0 arányban) javasolja Dr. Tölg-Molnár Lászlót az EA Golden Pin díjára.

Az Elnökség egyhangúlag (9-0-0 arányban) elfogadta a Szilágyi úti sportcentrum létrehozásának kezdeményezését.

Az Elnökség egyhangú (11-0-0) szavazat alapján elfogadta a III. Kerületi Testnevelési és Utánpótlásnevelő Egyesület (III.ker TUE) tagfelvételi kérelmét.

Az Elnökség egyhangú (11-0-0) szavazat alapján elfogadta az Uniqa Team Újbuda Sportegyesület tagfelvételi kérelmét.

Az Elnökség 10-0-1 szavazat alapján elfogadta Dornbach Ildikó javaslatát a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány nyújtotta 1.3millió forintos havi támogatás 2009 második félévi elosztására.

Az Elnökség egyhangú (10-0-0) szavazat alapján elfogadta Gyulai Márton előterjesztését a 2009-es Európai Konferencia Szervező Bizottságára.

Az Elnökség 10-0-1 szavazat alapján elfogadta Dr. Schulek Ágoston, Gyulai Miklós és Mester János MOB tagságra történő jelölését.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (11-0-0) úgy határozott, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti azokat a klubokat, akik a mai napig nem fizették meg a 2009-es éves tagdíjukat, illetve nem kértek részletfizetési lehetőséget. A tagdíj kifizetésével a klubok...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (12-0-0) elfogadta a 2009.-es üléstervet, miszerint az alábbi időpontokban ülésezik az Elnökség:2009. Június 10.,2009. Július 8.,2009. Augusztus 5.,2009. Szeptember 9.,2009. Október 7.,2009. November 11.,2009. December 9.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (12-0-0) elfogadta Tölg-Molnár László előterjesztését az új Versenyrendezési Bizottságot összetételével kapcsolatban:Versenybíró Bizottság elnöke: Szalay Sándor (egyúttal a Versenyrendezési Bizottság vezetője)...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (12-0-0) elfogadta a Versenybíró Bizottság elnökének Szalay Sándort.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (11-0-0) elfogadta az Edzőbizottság létszámára irányuló 10 + 1 fős javaslatot. Ennek értelmében a MASZ Szakmai Alelnöke mellett a MASZ négy Szakági Szövetségi Kapitánya, valamint hat, (szakáganként 1-1) a szakma által választott...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (12-0-0) úgy határozott, hogy az Edzőbizottság elnöki pozícióját a Magyar Atlétikai Szövetség mindenkori Szakmai Alelnöke töltse be.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (11-0-0) Alelnökké választotta dr. Simonyi Ákost és Tölgyesi Balázst.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) felhatalmazza a főtitkárt, hogy az Európai Szövetség felé jelezze a MASZ szándékát Mezei Futó Permit Verseny rendezésével kapcsolatban a 2009-2010-es évben.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) elfogadta, és hitelesítette az alábbi, 2009-ben született Országos fedett pályás csúcsokat:  JUNIOR / U20:   60 m női:   7.54 (=) Komiszár Krisztina 92 Gödöllői...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) elfogadta Schulek Ágoston előterjesztését, miszerint a Magyar Atlétikáért Arany Fokozatú kitüntetés legyen Dr. Bácsalmási Péter díj, az Év Edzője legyen Koltai Jenő díj, az Év Férfi Atlétája legyen Zsivotzky Gyula díj és...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) elfogadta az Alapszabály módosítási javaslatot és azt az áprilisi tisztújító küldöttgyűlés elé terjeszti...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangúlag (8-0-0) elfogadta a 2009. évi küldöttgyűlésre érkezett kitüntetési javaslatokat.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) elfogadta az Elnökség beszámolóját és ezeket az áprilisi tisztújító küldöttgyűlés elé terjeszti.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) elfogadta a 2009. évi költségvetés tervezetet és ezeket az áprilisi tisztújító küldöttgyűlés elé terjeszti.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) elfogadta Kasnyik János beszámolóját a 2008. évi pénzügyi mérlegről, a közhasznúsági jelentést és a könyvvizsgáló beszámolóját és ezeket az áprilisi tisztújító küldöttgyűlés elé terjeszti.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) elfogadta bajai Mogyi SE, valamint az Aktivitás SE tagfelvételi kérelmét.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) elfogadta Adamik Zoltán előterjesztését, miszerint 2010-től kerüljön megrendezésre évente a Serdülő Fedett pályás Összetett Bajnokság.

Az Elnökség 3 igen, 5 nem és 0 tartózkodás (3-5-0) mellett nem fogadta el Adamik Zoltán előterjesztését, miszerint 2009 március 8-án kerüljön megrendezésre a Serdülő Fedett pályás Összetett Bajnokság.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) elfogadta az Ócsa Város Sportegyesület és a Titán Triatlon Club tagfelvételi kérelmét.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) támogatja az ARAK beadványát miszerint Szentendre városa megpályázza a 2012-es Mezei futó EB rendezési jogát.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) elfogadta a Provice Kft. által készített MAST 2012-2020 projektnévre hallgató hosszú távú stratégiát.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) elfogadta Dornbach Ildikó javaslatát a Wesselényi Miklós Közalapítvány 2009. évi januártól-júliusig terjedő elosztására.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) elfogadta Dr. Tölg-Molnár László beadványát a versenybírói díjak minimálbérhez arányosan történő emelésével kapcsolatban.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) úgy döntött, hogy Dr. Nagy Sándort kéri fel a 2009. április 25.-re meghirdetett rendes éves, és egyben tisztújító közgyűlés Jelölő Bizottságának elnöki posztjára. A háromtagú bizottságba Horváth Vilmost és Jakab Istvánt...

Teljes határozat

2008

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (7-0-0) úgy döntött, hogy tekintettel a hiányos dokumentációra és tárgyi bizonyítékra nem kíván foglalkozni GM Reklám Kft. követelésével.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (9-0-0) úgy döntött, hogy az érvényben lévő 2005-ös MASZ Versenyszabályzat V./1./c) pontját az alábbiakra változtatja:Országos bajnokságon egy évben egy versenyző csak egy szakosztály számára szerezhet pontot.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (9-0-0) elfogadta a Lőrinc 2000 Szabadidő Sportegyesület tagfelvételi kérelmét.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (9-0-0) az alábbiakat választotta meg korcsoportok szerint az Év Atlétájává, illetve az Év Edzőjévé:Az Év Felnőtt Atlétája  Kálovics Anikó (Zalaszám ZAC) Pars Krisztián (Dobó SE) Az Év Utánpótlás...

Teljes határozat

Az Elnökség 9 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett Dr. Schulek Ágostont jelölte a Magyar Olimpiai Bizottság 2009. január 10-én tartandó választásán MOB Elnökségi pozícióra. Dr. Schulek Ágoston a jelölést elfogadta.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (10-0-0) az alábbi jelentkezőket hirdette ki győztesnek a 2009-es Országos Bajnokságokra kiírt pályázaton:Junior, Ifjúsági és Serdülő Téli Dobó OB (március 7-8): Szombathelyi Dobó SEMezeifutó OB (március 21): ARAKSerdülő Egyéni...

Teljes határozat

Az Elnökség 9 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta a Provice Kft. által készített MAST 2012 és MAST 2020 Stratégia Terveket, valamint a hozzájuk kapcsolódó Munkabizottságokat.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (10-0-0) elfogadta a Molnár Ferenc által készített és bemutatott 2009-es utánpótlás szakmai programot.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (10-0-0) úgy döntött, hogy amíg nincs meg a végleges 2009-es költségvetés addig nem kíván dönteni a berlini szabadtéri világbajnokságon és az U23-as Európa-bajnokságon elért eredmények esetleges pénzdíjainak elfogadásáról.

Az Elnökség 9 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta Czukor Zoltán és Dudás Gyula 2012-es olimpiai kerettagságának megtartását.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (10-0-0) elfogadta a Dornbach Ildikó által készített és bemutatott 2009-es szakmai programot.

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) felhatalmazta dr. Schulek Ágoston Elnököt, hogy írásban kérjen magyarázatot Korányi Balázstól a Spuri Magazinban megjelent olimpiai beszámolójával kapcsolatban, mivel az indokolatlanul rossz fényben tünteti fel a hazai...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangú szavazat alapján (8-0-0) felhatalmazta dr. Schulek Ágoston Elnököt, hogy írásban tájékoztassa Kővágó Zoltánt a lehetséges következményekről, amennyiben továbbra sem írja alá Fejér Géza olimpiai életjáradék kérelmét az athéni ezüstérme után. A...

Teljes határozat

Az Elnökség az alábbi csúcsokat hitelesítette: MAGYAR FEDETT PÁLYÁS CSÚCSOK 2008       UTÁNPÓTLÁS / U23:             FÉRFIAK:               Súly:               19.22 Kürthy...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangúlag (10-0-0) megszavazta, hogy a jövőben ifjúsági országos csúcsok hitelesítéséhez ne legyen előfeltétel a doppingellenőrzés. Váltóban elért országos csúcsoknál csak a felnőtt, olimpiai számokban elért csúcsokhoz szükséges a doppingellenőrzés, a...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangúlag (10-0-0) elfogadta Klenóczky Bea és Kasnyik János első félévi pénzügyi beszámolóját.

Az Elnökség egyhangúlag (10-0-0) megszavazta pályázat kiírását a négy szövetségi szakági edző pozíciójára; sprint/gát, ugrások/összetett, hosszútávfutás/gyaloglás és dobások szakágakra.

Az Elnökség egyhangúlag (10-0-0) megszavazta Dornbach Ildikó kinevezését, mint szakmai igazgató.

Az Elnökség egyhangúlag (10-0-0) elfogadta Mérei László szakmai igazgató lemondását.

Az Elnökség egyhangúlag (10-0-0) elfogadta Dornbach Ildikó beszámolóját a bydgoszczi junior világbajnokságon szereplő atléták teljesítményéről.

Az Elnökség egyhangúlag (10-0-0) elfogadta Mérei László beszámolóját a pekingi nyári olimpián szereplő atléták teljesítményéről.

Az Elnökség egyhangúlag (9 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett) felhatalmazta Klenóczky Beát, Tóthné Stupián Anikót, dr. Schulek Ágostont, Mérei László, Dornbach Ildikót, Szalma Lászlót és Csoma Ferencet, hogy a Magyar Edzők Társasága által nemrég meghirdetett...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangúlag (9 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett) megszavazta a Vidék Bizottság létrehozását, melynek fő feladata a különböző régiók atlétikai életének és versenyrendszerének az összehangolása.

Az Elnökség 8 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta a Provice Kft. ajánlatát a MASZ hosszú távú stratégiájának kiépítésében való közreműködésben, valamint a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság (SZVT) együttműködési javaslatát, ami a stratégia...

Teljes határozat

Az Elnökség egyhangúlag (9 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett) Adamik Zoltánt jelölte a májusi Küldöttgyűlés levezető Elnökének. Ugyanilyen arányban elfogadta az előzetes napirendi pontokat, valamint a kitüntetésre felterjesztettek listáját.

Az Elnökség egyhangúlag (9 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett) elfogadta a 2008. évi költségvetés tervezetét és azt a májusi Küldöttgyűlés elé terjeszti.

Az Elnökség egyhangúlag (9 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett) elfogadta Kasnyik János, az Ellenőrző Testület Elnökének beszámolóját a 2007. évi mérlegről és közhasznúsági jelentésről, és azt a májusi Küldöttgyűlés elé terjeszti.

Az Elnökség egyhangúlag (9 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett) elfogadta a Gyulai István - Zsivótzky Gyula Alapítvány a Magyar Atlétikáért elnevezésű alapítvány létrehozásának kezdeményezését.

Az Elnökség egyhangúlag (9 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett) elfogadta a MASZ Alapszabályának módosításával kapcsolatos javaslatokat és azokat a májusi Küldöttgyűlés elé terjeszti.

Az Elnökség egyhangúlag megszavazta a Vasvári DSE felvételét a MASZ tagjai közé, valamint elfogadta a Keszthelyi Kilométerek Egyesület pártoló tagként történő felvételét.

Az Elnökség 7 nem, 2 igen és 2 tartózkodás mellett elutasította Horváth Gergely, Pauer Géza és Varga Roland doppingeltiltás csökkentési kérelmét.

Az Elnökség döntése értelmében, 2008-ban a felnőtt magyar bajnokságot - Zsivótzky Gyula emlékének adózva - róla nevezi el. A hivatalos megnevezése: Zsivótzky Gyula Magyar Bajnokság.

Az Elnökség a Nemzeti Sportszövetségbe Illés Antalt általános alelnököt delegálja

Az Elnökség MOB tagságra Rábold Gusztáv és Kollek Zoltán helyett Illés Antalt és Gyulai Miklóst delegálja.

Az Elnökség döntése alapján a Váltó OB megváltozott időpontja: 2008. május 11-12.

Az Elnökség jóváhagyta az Edzőbizottság kérését, mely szerint a Fedett Országos Bajnokság műsorában a 200 m is szerepel.

Az Elnökség döntött a MASZ Igazgató státusz létrehozásáról és kinevezte betöltésére Klenóczky Beát.

Az Elnökség dr Schulek Ágoston javaslatára kinevezte az új főtitkárt, Gyulai Mártont.

Az Elnökség felmentette Kollek Zoltán főtitkárt.

2007

Az Elnökség a 2008.évi Országos Bajnokságokra benyújtott pályázatokat elfogadta:(Esemény-Rendező-Dátum-Helyszín)U18 Válogatott viadal - Győr-Moson-Sopron Megyei ASZ - július 2. Győr10 000m OB - Győr-Moson-Sopron Megyei ASZ - május 10. GyőrFiatalok Gyalogló CSB -...

Teljes határozat

Az Elnökség a Lovasberényi Testedzők Egyesületét, és a Mosonmagyaróvári Ifjúsági Tornaegyesületet felveszi tagegyesületei közé.

Az Elnökség az alábbi szabadtéri országos csúcsokat hitelesnek elfogadta:Felnőtt nő félmaraton: Kálovics Anikó Hunyadi DSE 1:08:58 Milánó (2007.04.01)Junior nő 2000 akadály: Kácser Krisztina Dunaújvárosi AC 6:42,07 Budapest (2007.06.30)Ifi nő 100 gát: Végvári Dóra...

Teljes határozat

Az Elnökség jóváhagyta, hogy a 2007. évi olimpiai szakosztályi műhelytámogatásból a Pécsi Futókör számára megítélt 900.000 Ft keretből a nyár folyamán az NYVSC-be átigazolt Bene Barnabás felkészülését elősegítő, részére megítélt 400.000 Ft-ot az új egyesületében...

Teljes határozat

Az Elnökség elfogadta Csoma Ferenc mesteredző jelölését az edzőbizottság elnöki posztjára.

A beterjesztett harmadik negyedéves pénzügyi beszámolót az Elnökség elfogadta.

Az edzőbizottság javaslatára az Elnökség elfogadta Fazekas Róbert Olimpiai B keretbe jelölését.

Az Elnökség egyhangúan elfogadta Mérei László szakmai igazgató által beterjesztett Olimpiai felkészülési program a MOB szempontjai alapján tervezetet.

Az Elnökség egyhangúan elfogadta Mérei László szakmai igazgató által beterjesztett 2007. évi Felnőtt Világbajnokság szakmai beszámolót.

Az Elnökség elfogadta Tölgyesi Balázs javaslatát, amelyben kezdeményezi Vasvári Sándor edzőbizottsági elnök visszahívását. A döntést az elmúlt időszak tapasztalatai és szakmai berkek visszajelzései indokolják.

Az Elnökség jóváhagyta, hogy a 2007. november 9-11 között Aggteleken tartandó Atléta Értekezletet meg kell előznie egy Elnökségi munkaértekezletnek, melynek időpontját később határozzák meg.

Az Elnökség jóváhagyta a U23 férfi 4x400m-es váltó két országos csúcsát:2007. július 14. 3.08,40 Debrecen (Szebeny, Takács, Bartha, Molnár B.)2007. július 15. 3.07,08 Debrecen (Szebeny, Takács, Bartha, Molnár B.)

Az Elnökség egyhangúlag elfogadta Dornbach Ildikó utánpótlás szövetségi szakmai beszámolóját a 2007-es Junior EB, Ifi VB, és EYOF vonatkozásában.

Az Elnökség egyhangúlag elfogadta Mérei László szakmai igazgató által beterjesztett 2007. évi U23 Európa Bajnokság szakmai beszámolót.

Az Elnökség a 11. IAAF Atlétikai Világbajnokságra - Osaka - az előterjesztett csapatot elfogadta.

Az Elnökség elfogadta az Ifi Vb csapat összeállítását (Ostrava, 2007.július 11-15)

Az Elnökség elfogadta és jóváhagyta Maximus Atlétikai és Turisztikai közhasznú Sportegyesület tagfelvételi kérelmét a tagszervezetei közé.

Az Elnökség elfogadta és jóváhagyta Madách Imre Diáksport Egyesület tagfelvételi kérelmét a tagszervezetei közé.

Az Elnökség a 2007.évi Küldöttgyűlés mandátumszámláló bizottságába való közreműködésre felkéri Klenóczky Beát, Sátor Lászlót, és Várkonyi Istvánt.

Az Elnökség Fogarasi Sándor Mesteredzői címre történő pályázatát elfogadta, támogatja.

Az Elnökség a 2007. évi Sport XXI. támogatási keret felosztását jóváhagyta, azt a NUSI részére előterjeszti.

Az Elnökség a 2007. évi Csillagprogram támogatási keret felosztását jóváhagyta, azt a NUSI részére előterjeszti.

Az Elnökség javasolja, hogy Ott Balázs a Csillagprogram támogatási elosztásában a C kategóriába kerüljön besorolásra.

Az Elnökség javasolja, hogy Erős Enikő a Csillagprogram támogatási elosztásában a C kategóriába kerüljön besorolásra.

Az Elnökség a 2007. évi olimpiai szakosztályi műhelytámogatást jóváhagyta, a MOB részére előterjeszti.

Az Elnökség a következő fedett pályás országos csúcsokat hitelesnek elfogadta.U23 férfi 1500 m: Bene Barna PFK 3:41.78U23 férfi 1000 m: Takács Dávid VEDAC 2:20.79Junior női súlylökés: Márton Anita Békéscsabai AC 15.19Ifi lány 3000 m: Czebei Réka Favorit AC 9:48....

Teljes határozat

Az Elnökség elfogadta és jóváhagyta Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület tagfelvételi kérelmét a tagszervezetei közé.

Az Elnökség a 2006. évi Felnőtt és Utánpótlás szakmai beszámolóját elfogadta.

Az Elnökség elfogadásra javasolja az Alapszabály 8.§ 9. bekezdésének törlését.

Az Elnökség a Győr-Moson-Sopron megyei Atlétikai Szövetség által felvetett alapszabály módosító javaslatot nem támogatja a Küldöttgyűlésnek elfogadásra.

Az Elnökség a 2006. évi mérleget, a közhasznúsági jelentést és a könyvvizsgálói jelentést, és a 2007. évi Pénzügyi tervet elfogadja, és azt a Közgyűlés részére elfogadásra javasolja.

Az Elnökség támogatja a Gyulai István Emlékverseny megrendezését, és az ezzel kapcsolatos vagyoni értékű jogokat átadja a szervezőknek a következő feltételekkel:- A verseny szervezéséről írásbeli szerződés kell hogy készüljön.- A TV közvetítési joga a szervezőt...

Teljes határozat

Az Elnökség jóváhagyja a tagszervezetekre vonatkozó 38 küldötti hely elosztását.

Az Elnökség 2007. 01. 24./ 7. sz -ú határozatot hatályon kívül helyezi.

Az Elnökség 2007. 01. 24./ 17. sz-ú határozatot hatályon kívül helyezi, így a 2006. évi Sport XXI sportágfejlesztési program szakosztályi támogatásban a PVSK számára megítélt 1 475 000 Ft jóvá hagyja.

Az Elnökség a Viking Sportegyesületét felveszi tagegyesületei közé.

Az Elnökség jóváhagyja a Wesselényi Alapítvány keretösszeg elosztását.

Az Elnökség átadja a névadó szponzori jogot a rendező ARAK egyesületnek a Felnőtt OB-ra, de minden más egyéb szponzori megjelenést illetően a MASZ teljes jogkörrel rendelkezik.

Az Elnökség a Téli Dobó Serdülő OB-ra, a Szombathelyi Dobó SE által benyújtott pályázatot elfogadja.

Az Elnökség a pontverseny módosítást elfogadja.

Az Elnökség kitüntetésre javasolja Gál Lászlót felterjeszteni az EAA Golden Pin (Arany jelvény) fokozatra.

Az Elnökség a Kaposvári Atlétikai Clubot felveszi tagegyesületei közé.

Az Elnökség Melkovicsné Tömösi Katalint az EAA Fejlesztési bizottságba jelöli.

Az Elnökség Dr. Schulek Ágostont az EAA Tanácsba alelnöki posztra, és Tanácstagnak jelöli, míg Smóczer Györgyöt a Versenybíró bizottságba.

Az Elnökség támogatja a Gyulai István Emlékverseny megrendezését a MASZ berkein belül. A szövetséget az őt megillető jogokat fenntartva, további tárgyalásokat folytasson az esemény megrendezése érdekében.

Az Elnökség a Merkapt Maraton Team Sportegyesület tagfelvételi kérelmét elfogadta.

A MASZ Elnöksége elrendeli a 2006. évi Sport XXI sportágfejlesztési program szakosztályi támogatásban a PVSK számára megítélt 1 475 000 Ft felosztását a két klub között, kizárólag a nagyszámú átigazolás miatt. PVSK - 798 500 Ft; PFK - 676 000 Ft..

A MASZ Elnöksége Kálovics Anikó 2006. október 8-án az IAAF Utcai Futó Világbajnokságon, 20 km-es női országúti versenyszámban elért 1:06:20 új országos csúcsát hitelesnek fogadja el.

A 10 000 m-es OB megrendezési jogát a Pécsi Futókör kapja.

A beterjesztett pénzügyi tervet az Elnökség elfogadta.

A MASZ elnöksége a versenyeken közreműködő technikai személyzet részére bruttó 800 Ft-os óradíjat javasol kifizetni a mindenkori versenyrendező terhére.

Hazai rendezésű világversenyeken, a MASZ ajánlásai szerint, a versenybírói díjak, az alapdíjhoz mérten legalább 30%-kal magasabb összegben legyenek megállapítva.

A versenybírói óradíj a mindenkori minimál bér figyelembevételével kerül megállapításra, így 2007. február 1-től a következő óradíjak érvényesek:Minősítés órabérIII.o. 410 FtII.o. 490 FtI.o. 590 FtOrszágos 640 Ft

A versenybírósaág elnöke 30%-al magasabb díjazásban részesül.

A versenyjegyzőkönyvek hitelességéért, annak szignálásáért a versenytitkár a felelős.

A sportoló érvényes versenyengedély hiányában még óvás alatt sem vehet részt a versenyen.

Az Elnökség a versenyengedély-kérő lapok MASZ-ba érkezésének végső határidejét minden esetben a nevezési határidő lejárta előtt, 8 napban határozta meg.

Jutalmazások alkalmával edző és versenyző egyenlő arányban kell hogy részesüljön.

2007-től a szakosztályi pontversenybe a következő nemzetközi versenyek is beszámításra kerülnek:Összetett EK;Egyéni EK;Világ Kupa;Világdöntő (WAF);U23 Mezei EB a felnőtt pontértékhez képest 50%-ban meghatározva.

A 14-15 évesek akadály magassága a női magasságra módosul.A váltóbajnokságon az ifi, junior nőknek 4x800m, míg az ifi, junior fiúknak 4x1500m kerül kiírásra a 3x1000m helyett.A 13 éves fiúknak kiírásra kerül az akadályfutás az országos bajnokságon, és válogatott...

Teljes határozat

A szakosztályi pontversenyben minden világ-, és kontinentális verseny 1- 16 egyéni helyezettje (kategóriától függetlenül) pontozásra kerül.

Rakonczai Beáta a kiemelt 2. keretbe kerül besorolásra.

Annus Adrián és Fazekas Róbert a kiemelt 2. keretbe kerülnek besorolásra, és további státuszuk 2007. július 15-én kerül felülvizsgálatra.

2006

Az Elnökség a Wesselényi Közalapítvány Gerevich Aladár sportösztöndíjra javasolt atlétákat és a nekik megítélt összegeket elfogadta.

Az Elnökség a 2005. év korosztályos év atlétáinak beterjesztett névsorát elfogadta.

Az Elnökség a küldöttgyűlés mandátumszámláló bizottsága által benyújtott javaslatot elfogadta, jóváhagyta.

Az Elnökség a 2005. év korosztályos év atlétáinak beterjesztett névsorát elfogadta.

Az Elnökség Ecseki Dániel atlétának a 2006. évi Országos ifjúsági Bajnokságon, tízpróbában elért ún. alapcsúcsát, az elmaradt dopping-vizsgálat miatt nem hitelesítette.

Az Elnökség a MASZ tagegyesületei közé felvette a Győri Vízisport Egyesületet, kérelmének megfelelően.

Az Elnökség jóváhagyta a pályázat útján elnyert 112. Felnőtt Országos Bajnokság színhelyét a 2007. évre.Felnőtt OB: Székesfehérvár - rendező: ARAK

Az Elnökség az alapszabály módosításokat elfogadta.

Az Elnökség jóváhagyta a pályázat útján elnyert alábbi bajnoksági színhelyeket a 2007. évre:Serdülő OB : Tatabánya - rendező TSC20 km gyalogló OB: Békéscsaba - Békéscsabai ACMezei OB: Nadap -Hunyadi DSE

Az Elnökség Dr. Albert Albertet, Dr. Karner Ottót, Dr. Petrovics Pétert és Dr. Gresa Lajost választotta meg a MASZ Fegyelmi Bizottság tagjainak

Az Elnökség Dr. Borsos Csabát választotta meg a MASZ Fegyelmi Bizottság régi új elnökének.

Az Elnökség jóváhagyta az edzőbizottsági tagok névsorát.Tagok:Vágta/gát: Bakosi BélaKarakas JózsefnéVarga TamásTávfutás: Csoma Ferenc -edzőbizottsági elnökhelyettesGyörgy RolandFogarasi SándorUgrások: Szabó DezsőEcseki TiborFarkas RolandDobások: Németh PálSzéles...

Teljes határozat

Az Elnökség Vasvári Sándort választotta meg az edzőbizottság elnökének.

Az Elnökség jóváhagyta a 2007. évi UP szakmai programot

Az Elnökség jóváhagyta a Heraklész szakág-vezetők személyét. Elfogadta, hogy a jövőben Kasperkiewicz Gábor helyett Ecseki Tibor vezesse az ugró szakágat.

Az Elnökség döntése alapján a meghatározó versenyzőkkel, (az EK kerettag atlétákkal) a MASZ-nak szerződésben kell rögzítenie a két fél jogait és kötelezettségeit.

Az Elnökség a 2007.év Felnőtt szakmai programját két kiegészítéssel elfogadta.Kiegészítés.1. az anyagban írt keretek tájékoztató jellegűek, később versenyenként kerülnek kihirdetésre.2. Az U23 kerethez kiküldetési szinteket is meg kell határozni.

Az Elnökség a Tapolcai Honvéd SE új tagfelvételi kérelmét elfogadja.

A versenybírói díjakat 2006. február 8-tól a következő mértékben változik:minősítés Br. óradíjOrszágos 610 FtI. osztályú 560 FtII. osztályú 470 FtIII. osztályú 390 Ft

Az Elnökség a Magyar Újságíró Szövetségnek az év edzője választásra Zsivótzky Gyula és Vona Attila edzőket javasolja.

Az Elnökség döntése alapján az év legjobb férfi és női atlétája:Férfi: Zsivoczky Pandel AttilaNői: Papp Krisztina.

Kálovics Anikó - 2006. október 15., Capri (ITA) - elért csúcsa a pálya adottságai miatt (IAAF 260. §) nem hitelesíthető.

Az elnökség a versenybíró bizottság tagjaira történő javaslatot elfogadja. Bizottsági tagok: Gál László, Kovács II Sándor, Perlaki József, Szöllősi Miklós, Siklósy Péter, Kopcsay Péter, Horváth István, dr. Madarász János, Kollár István, Smoczer György, Nyúl Imre,...

Teljes határozat

Az elnökség Dr. Tölg-Molnár Lászlót, a versenybíró bizottság elnöki tisztjének betöltésére történő javaslatot elfogadja.

Az elnökség Vasvári Sándort, az edzőbizottság elnöki tisztjének betöltésére történő javaslatot nem fogadja el.

A jelöltek bemutatkozása névsor szerint történjék.

A különböző posztok jelölése után visszalépés lehet, ezért a szavazólapok ez utána kerüljenek kiosztásra.

Az Elnökség a tisztújító küldöttgyűlés jegyzőkönyv hitelesítőjének Sátor Lászlót (Bp.) és Dr. Kulcsár Péternét (Bp.) javasolja.

Az a Küldött aki a tavaszi rendes Küldöttgyűlésen már egyszer igazolta magát és most nem hozza magával a Bírósági kivonatot, az részt vehet, de 15 napon belül be kell mutatnia egy friss az egyesület működését, és képviseleti jogosultságát igazoló kivonatot.

Az Elnökség a következő országos csúcsot hitelesnek elfogadta:Magyar fedett pályás ifjúsági csúcs Távolugrás: VÉGVÁRI Dóra (90) 617 cm

Az Elnökség a tisztújító küldöttgyűlésre szavazatszámláló bizottsági tagnak javasolja: Vasvári Sándor (Nyíregyháza); Kámán Ferenc (Zalaegerszeg); Tölg-Molnár László (Budapest).

Az Elnökség a tisztújító küldöttgyűlésre mandátumszámláló bizottsági tagnak javasolja: Stemmer István (Pápa); Vadasné Joó Katalin (Miskolc); Egri Gyula (Pest megye); Freier Balázs (Pécs); Skoumál Péter (Debrecen).

Az Elnökség a Magyar Atlétikáért ezüst fokozat kitüntetésre javasolja Lóczi Ferencet.

Az Elnökség a következő szabadtéri országos csúcsokat hitelesnek elfogadta:2000 m akadály6.11,63 Tóth Lívia 80 VEDAC Gdansk 2006.07.15rúdugrás4.55 Molnár Krisztina 76 UTE Beckum 2006.08.21UTÁNPÓTLÁS / U23:NŐKKalapács / Hammer Throw:69.10 Orbán Éva 84 VEDAC Provo...

Teljes határozat

Az Elnökség a Mezőtúr Sportiskola Sportegyesület tagfelvételi kérelmét elfogadta.

Az Elnökség a dopping szabályzat módosításait elfogadta.

Az Elnökség a pekingi junior vb-re utazó Fülöp Péter és Vona Attila edzők kinntartózkodásának költségét 50-50 %-os önköltségtérítéssel elfogadta.

Az Elnökség az utánpótlás szakmai vezető által előterjesztett pekingi junior vb csapatot egyhangúlag elfogadta.

Az Elnökség a szakmai igazgató által előterjesztett göteborgi felnőtt eb csapatot egyhangúlag elfogadta.

Az Elnökség a MASZ 2006 november 11-ére kitűzött tisztújító közgyűlésre, jelölőbizottsági tagoknak a következők jelölését elfogadta:Sátor László - elnökSzász László - tagSiklósi Péter - tag

A 2006. évi Felnőtt Országos Bajnokság rendezési jogát a Debrecen Sportcentrum KHT. kapja meg.

Az Elnökség a Sport XXI. Atlétikai Program egyesületi csb. országos versenyén a felterjesztett egyesületi nyereményt az 1-6 helyezettek helyett az 1-8 helyezetteknek ítéli kifizetésre.

Az Elnökség a Sport XXI. Atlétikai Program 80+10 millió forintos szakmai és költségvetési tervezetét elfogadta, azt a NUPI-nak előterjesztésre alkalmasnak Ítéli.

Az Elnökség a felterjesztettek közül az alábbi személyeket javasolja kitüntetésre a különböző kategóriákban:Ezüst Bronz Utánpótlásért elismerő oklevélKollár István Kelemen Béla Deák Balázs Mezei MiklósnéHorváth István Lipcsei Irén Erdős Péter Rády ZoltánnéZsoffay...

Teljes határozat

Az Elnökség nem támogatja az UMSZ által felvetett alapszabály módosító javaslatokat.

Az Elnökség a 2006. évi olimpiai szakosztályi műhelytámogatást jóváhagyta, azzal a feltétellel, hogy amennyiben az előterjesztett támogatási javaslatban szereplő valamelyik egyesületet a MOB nem fogadja el, akkor azok támogatási keretét a többiek közt arányosan...

Teljes határozat

A következő egyesületek tagfelvételi kérelmét a MASZ tagszervezetei közé, az Elnökség elfogadta és jóváhagyta.1. K-TEAM Sport Egyesület2. Szuperinfó SC

Új országos csúcs elérése, beállítása esetén az ifjúsági korosztályban is kötelező a dopping vizsgálat a versenyt követő 24 órán belül.

Az Elnökség a következő országos csúcsokat hitelesnek elfogadta:Új Magyar fedett pályás csúcsok:(korosztály nem versenyszám név egyesület eredmény)ifi férfi távol Ecseki Dániel Szolnoki SI 714 cmifi női távol Végvári Dóra GEAC 619 cmifi férfi 60m gát Baji Balázs...

Teljes határozat

Az Elnökség a 2006. évi Pénzügyi tervet elfogadja, és azt a Közgyűlés részére elfogadásra javasolja.

Az Elnökség a 2005. évi mérleget, a közhasznúsági jelentést és a könyvvizsgálói jelentést elfogadja, és azt a Közgyűlés részére elfogadásra javasolja.

A következő egyesületek tagfelvételi kérelmét a MASZ tagszervezetei közé, az Elnökség elfogadta és jóváhagyta:1. Futóbolondok SE2. Kinizsi SE3. Bihari Atlétabírók SE4. Debreceni Sportszolgáltató Kft.5. Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete

Az Elnökség az átigazoláskor fizetendő adminisztrációs összeget 1500 Ft-ról 2000 Ft-ra módosítja, mely egyben magában foglal egy új, egy évre szóló versenyengedély díját is.

Az Elnökség a Nemzeti Utánpótlás- nevelési Intézet Csillagprogram keretén belül az atlétika számára megítélt 14M Ft-os keret felosztását jóváhagyta.

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2017 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.