Kiemelkedtek a súlylökők - fedett OB I.nap

Márton Anita és Kürthy Lajos fedett OB 2009Márton Anita második dobása adta meg az alaphangot az idei fedett bajnokság versenyeihez. A jól végrehajtott kísérlet után 17,06 m került a jegyzőkönyvbe, ami az egyéni csúcs és a bajnoki cím mellette fedet EB szintet is jelentett.
”- a felkészülésem jól sikerült, eddig minden rendben volt. Ennek köszönhetem ezt az eredményt”- mondta közvetlenül a verseny után a békéscsabai atlétanő.
„- Szerencsére sérülésmentesen dolgoztunk, Anita minden munkát el tudott végezni. Az, hogy a  portugál edzőtáborba is eljutott, kifejezetten hasznos volt." – folytatta edzője, Eperjesi László .”- Már a múlt hétre vártuk ezt az eredményt, de természetesen most is nagyon örülünk.” 
A bajnokságon is biztosan lökött EB szint fölött Kürthy Lajos. Jól kezdett (19,77 m) és 19,84-es győztes dobással jól fejezte be a versenyt. A mohácsi atléta leggyengébb dobása is 19,52 volt, aki örült ezeknek az eredményeknek és reméli, hogy 20 méter fölött pont a legfontosabb téli versenyen, Torinoban fog lökni.

.
Gál László a versenybíróság elnökeKülönleges eseményt hozott a női 60 méter döntője. Az idény két legjobb vágtázója, Rózsa Zsófi és Komiszár Kriszta ezredre azonos eredménnyel ért célba. A célfotó elemzése után Gál László, a versenybíróság elnöke a két futó részére harmadik futást rendelt el. „- a MASZ versenyeket az IAAF szabályai alapján rendezzük. E szerint az első helyezést el kell dönteni. Ami természetes az ügyességi számokra, az vonatkozik a futásokra is. Ez nemcsak az OB-kra, minden versenyre érvényes. Kivételek lehetnek, de ha a versenybíróság elnöke meg tudja oldani a holtversenyeket, akkor ezt a pályán kell eldönteni. Itt meg tudtuk oldani. Élve a szabályok adta lehetőséggel, úgy döntöttem, hogy a bajnoki cím eldöntésért a két versenyző fusson újra.” –adott magyarázatot a történtekre a versenybíróság elnöke.
.
A harmadik futást idei legjobbjával Rózsi Zsófi nyerte (7,48). „- Meglepően jól sikerült a megismételt döntőnk, habár nem örültem neki, mert holnap futok 200 – at is. Az időnek örülök, de kiegyeztem volna a második futás után a döntetlenben. Legalább is én.” – mondta a bajnok az eredményhirdetés után. "- Én is, nyilván „– folytatta Komiszár Kriszta
„ Gratulálok Zsófinak.  A jövő héten még szeretném saját korosztályom bajnokságát is megnyerni, és elindulok néhány kiegészítő számban is.”

60m női első döntő fedettOB 09

Fedett pályán csak az OB-n indult Petráhn Barbara jó eredménnyel győzött 400 méteren (54,16). „- Kicsit erősen kezdtem, óvatosabb kezdéssel jobb idő is lehetett volna. De ez a futás számomra bíztató a nyárra nézve.” – értékelte telejsítményét  a szolnokiak atlétája.Bene Barna fedett OB 1500m 09Mozgalmas versenyt hozott a férfi 1500 méter, ahol váltott vezetés után Bene Barna és Szemeti Péter egymás között döntötte el a bajnoki cím sorsát, Bene Barna jó hajrával győzött (3:46,16).„-Kicsit tartottam a futástól, ez idén csak a második 1500-am volt, de végül várakozás felett jól esett.”- mondta a bajnok.A férfiak 60 méterén biztosan győzött Németh Gergely (6,73). Bartha László szoros versenyben előzte meg 400 - on Takács Dávidot (48,09 – 48,11). Gyaloglásban Dudás Gyula (20:37.94) rutinos győzelmet aratott a bátran versenyző Novák László előtt. Váczi János esélyeshez méltóan nyert rúdugrásban (530 cm). Három junior versengett magasban, Pál Robin ugrott a legmagasabbra (209). Tölgyesi Péter első ugrásával megnyerte a hármast (15,33). A hölgyeknél 1500-on Papp Krisztina egyedül gyúrta az iramot , bajnoki címe nem forgott veszélyben (4:24,02). Gyaloglásban kettős BEAC siker született, a bátran versenyző Gerendási Eszter sikerével (13:08,46). Az idény legjobb hazai versenyét vívták egymással a távolugrók. A változatos küzdelmet  Babos Rita ötödik ugrásával fordította maga javára (618 cm).
.A bajnokság szombatja a várakozásnak megfelelő volt. Érdekes versenyeket és döntően az esélyesek győzelmét hozta. Márton Anita EB szintje, Kürthy Lajos stabil eredménye és az eddig nemigen látott holtverseny-döntő 60 méteren külön ízt adott ennek az első napnak.Hétvégi eredmény még, hogy Kálovics Anikó az Egyesült Arab Emirátusokban félmaratonon 1;11:00 órás eredményt ért el (13. hely, legjobb európai) és Birminghamben, fedett pályán Varga Judit hatodikként futot be 1500 méteren (4:12,32).

Fedett ob eredmények

60 m holtverseny utáni döntő fedett OB 09

Petráhn Barbara feedtt OB 09

 

 

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.