Nagyszerű idénykezdet Tiszaújvárosban

IAAF Világnap 2009Sok fiatal a rajtnál

Tökéletes időben, közel 1000 versenyzővel rendezte meg a Tiszaújvárosi SC immáron 9. alkalommal nemzetközi versenyét. Az igazi apropót az adta, hogy az IAAF Atlétikai Világnap versenyei mellett  idén a Magyarországon rendezendő  ORV házigazdája is az alföldi város volt, úgyhogy szinte minden korosztály számára igazi atlétikai csemegét kínált május 9-e.

Már a nevezések számából (1000 felett!) kiderült, hogy igen hosszú verseny elé nézünk. Ha a számok mögött a neveket is megtekintettük, akkor egyaránt bízhattunk a jó eredményekben  és a kiváló párharcokban .  

A külföldieket 8 cseh, 42 szlovák és 10 román versenyző képviselte. A hazai atléták zöme Budapestről, a Duna- Tisza közéről és a Tiszántúlról érkezett.  Jó volt látni, hogy a serdülő korosztályban milyen sokan álltak rajthoz. Legtöbben a sprintfutó számokat, a távolugrást választották. Az idősebb korosztályban a hosszabb futások és a gátfutás népszerűsége sajnos idén sem nőtt.

ORV 2009

A verseny megszervezésében és lebonyolításában oroszlán szerepet vállalt Jakab István, a tiszaújvárosiak „mindenese”. Jakab IstvánA MASZ nevében köszönöm neki a hatalmas szervező munkát ( a szlovák és a cseh csapat vezetői is elégedetten mentek haza az ORV-ről). Szintén elismerés illeti a minőségi munkát végző versenybírókat, akik a nagy létszám miatti kisebb csúszásokat is bravúrosan kezelték.

Mivel a szakmai vezetés a fiatalkorúak világversenyeire május 9-től állapította meg a szintteljesítés kezdetét, ezért többen már abban a reményben versenyeztek, hogy az indulásra jogosító eredményeket elérjék, vagy megközelítsék. És nem is csalódtunk.

Az alábbi versenyzők értek el figyelemre méltó eredményeket:

Ifjúságiak:

Ónodi Dávid 92  NYVSC-Nyírsuli 200 m  22,04 mp ifi VB - IAAF szint Bagi Ákos 92 Békéscsaba  200 m  22,34mp ifi VB - IAAF szint Mészáros Péter 92 KSI SE  400 m gát 54,76 mp ifi VB-  IAAF szint Bakosi Péter 93 NYVSC-Nyírsuli magas  202 cm ifi VB - IAAF szint Nguyen Anasztázia 93 Bp. Honvéd SE 100 m  12,10 mp ifi VB - IAAF szint Schmelcz Fanny 92     Bp. Honvéd SE 100 m  12,31 mp ifi VB - IAAF szint Bihari Patricia 92 Margitszigeti AC magas  175 cm ifi VB - MASZ szint

Bakosi Péter 2009

Juniorok:

Koroknai Tibor 90 DSC-SI   400 m gát 53,40 mp jun.EB - EAA szintVégvári Dóra 90   Gödőllői EAC  távol  601 cm jun.EB - EAA szint

A fenti fiatalok közül Bihari Patrícia ért el olyan eredményt, ami a megállapított MASZ szintnek megfelelel  az ifi VB-re, a többiek még „csak” a szponzori szintet teljesítették. Természetesen nagyon az elején vagyunk még a versenyidőszaknak, az igazi versenyformák kialakítása ezután következik. Úgy gondolom, idén a világversenyekre való kijutásért éles versenyek várhatók. Bízom abban, hogy mind az EYOF-ra, mind az ifi VB-re és a Junior EB-re sokan teljesítenek MASZ szintet, és a legjobb formájukat ott a világversenyen érik el. Ha így lesz, akkor idén is örülhetünk majd egy-két szép helyezésnek.

Molnár Ferenc up.szövetségi kapitány

 Az eredmények letöltése

Végvári dóra

ORV gerely 09

Nguyen Anasztázia 2009

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.