Helytálltak a fiatalok a Youth Cup versenyen

A június 16-án megrendezett WMRA Youth Cupnak az olaszországi Lanzada adott otthon. A fiatalok egy 4.3 km-es hosszúságú pályával álltak szemben, melyben 290 m-es szintkülönbség volt. A magyar ifjak a meglehetősen kemény pályán az erős középmezőnyben futottak, lehetőségeikhez mérten kiválóan helytálltak, teljesítményükre az idén sem lehetett panasz – állapította meg a szakág vezetése.
A lányok és a fiúk mezőnyében is három-három indulónak szurkolhatott a magyar küldöttség. A lányoknál a legjobb beérkező Szűcs Boglárka volt 27:05 perccel, ami a 27. helyet jelentette az erős mezőnyben. A válogatott második futója Csiszár Vivien 38-ként futott át a célvonalon/ 28:56 p. - Bendicskó Laura pedig 37:11 perces idővel teljesítette a távot. A hölgyek a csapatversenyben a 10. helyen végeztek, megelőzték a lengyeleket és egy hajszállal maradtak el a wales-i csapattól.
A fiúk is kemény mezőnnyel küzdöttek meg, a legjobb magyar Farkas Balázs András lett, aki a 23. helyen futott át a célvonalon, a pályán 22:38 perc alatt ment körbe. A 36. helyen teljesített Prantner Zoltán, 23:44 p. idővel. Juhász Patrik 24:01 perces futásával a 39. beérkező volt. A csapatversenyben a fiúk 11. helyen végeztek, mögöttük eredményes hegyifutó nemzetek találhatók, mint a lengyelek és a szlovének - de a csehek is elérhető távolságban voltak.
A MASZ Hegyi- és Terepfutó Bizottsága a sikeres helytálláshoz gratulál és külön köszönetét fejezi ki Zámbori Zoltán “Athos” csapatvezetőnek, aki megszervezte a magyar csapat kijutását a versenyre és a futók felkészítésében is jelentős szerepet vállalt. (Bíró Károly Róbert írása alapján)