Minden magyar fiatal teljesítette a nehéz pályát

Hegyi- és terepfutó bizottság

11.WMRA Nemzetközi Hegyifutó Youth Cup - Csehország

Június 24-26 között a Csehország északi részén elhelyezkedő Janske Lazne adott otthont az U18-as korosztályú fiatalok legnagyobb nemzetközi versenyének. A gyógyító erejű termál forrásairól is ismert településen az idén 11. alkalommal megrendezett „ifjúsági világbajnokságnak” a magyar leány és fiú csapat immár negyedik alkalommal volt résztvevője.

Mindig különleges kihívás vár a fiatalokra ezen a megmérettetésen. A Krkonoše (Óriás-hegység) Csehország első számú hegyvidéki területe. A téli sportok fellegvára, és egyben egy varázslatos természeti kincsekkel teli Nemzeti Park, ahol a szervezők eddig példátlan módon csak felfelé futással „kedveskedtek” a résztvevő 16 nemzet atlétáinak.

Hazánkat a lányoknál Demeter Dorottya, Zákányi Panna (mindkettő Ózdi Teknőc Futó Club) és McBrayer Lilly (Váci Ifjúsági Sport Egyesület) képviselte. A fiú csapatot Csereklei Krisztián (Szekszárdi Sportközpont), Gősi Gergő (Pécsi Sport Nonprofit Zrt.), Iván Levente (Miskolc Városi Sportiskola) alkotta, a  csapat vezetője Vanczák Attila volt.

A pályabejárás során hamar kiderült, hogy az ellenfelek mellett a távot is nehéz lesz gyorsan legyőzni. A talaj főleg földútból és füves részekből állt, amely a sípályákon keresztül, rajta, illetve azzal párhuzamosan haladt. A vége felé aszfaltos szakasz is volt. Az egy-két vízátfolyáson és árkos részen, illetve a fűben rejtett gödrökön kívül nem volt különösen technikás a pálya, azonban a kevésbé de nagyon és folyamatosan emelkedő útvonal nem csak fizikailag, hanem idegileg is könnyen felőrölte a fiatalokat. A lányoknak 2,9 km-et kellett megtenni 970 méter tengerszint feletti magasságról indulva, 300 méter szintemelkedéssel. A fiúk 4,8 km-et teljesítettek 690 m tengerszintről indulva, 580 méter szintkülönbséget legyőzve. A cél mindkét nemnél a 1250 méteren fekvő Cerna Hora csúcsán volt. Csapataink sikeresen teljesítették a kihívást, ezzel megvalósítva az előzetesen kitűzött célt is.

A lányaink közül Zákányi Panna futott be elsőként a 47. helyen, 25:00 perces idővel. Maga mögé utasított szlovák, szlovén, ír és nagy meglepetésre még török futót is. Az 53. helyen Demeter Dorottya ért be 27:36-os idővel, majd minden tartalék erejét mozgósítva McBrayer Lilly is teljesítette a távot, 30:00 perces idővel, az 55. helyen célbaérve. A lányoknál hazai győzelem született Havlickova Barbora (19:36) révén, Bizet Fatma (török) és Battocletti Nadia (olasz) előtt. Csapatversenyben Lengyelország, Törökország, Olaszország volt a sorrend, mi a 14. helyen zártunk.

A fiúknál kitűnő versenyzést produkált és nagy küzdőszellemről tett tanúbizonyságot Csereklei Krisztián, aki a középmezőny elején végzett, a 30. helyen. 31:00 perces ideje azt is jelentette, hogy a 2000-es születésűek között (a Youth Cup-on idén a 1999 és 2000-ben születettek versenyeztek) igen előkelő társaságba „keveredett”,  nyolcadikként. A csapatban másodjára, az 57. helyen Iván Levente érkezett a csúcsra,  34:46-os idővel, majd a 61. helyen 35:08-al Gősi Gergő is követte őt. A két fiú dolgát még tovább nehezítette az időközben leszakadó ég, de a nagy esőben is hősiesen küzdve lebirkózták az Óriás-hegyet. 

Egyénileg és a befutók alapján csapatban is totális török diadal született. Az első négy helyen törökök érkeztek be (Alkanoglu Ahmet 26:19, Öztürk Orhan, Özevin Ibrahim), de az első hétbe is hat török versenyző fért be. Így nem nagy meglepetés, hogy a csapatverseny első két helyén is Törökország csapata állhatott a dobogón. Mögéjük harmadikként az olaszok tudtak fellépni. A fiú csapatunk a 16. lett a pontversenyben, megelőzve a házigazda cseh csapatot.

A fiatal magyar delegáció méltón képviselte a magyar atlétikát, mert voltak a mezőnyben olyan sportolók is, akik a verseny feladására kényszerültek. Mi ismét végig csináltuk! Bár egyelőre utánpótlás szinten ebben a szakágban a nemzetközi középmezőnyt jelentő eredményeink is nagy sikernek számítanak, elmondható, hogy nekünk már negyedik éve van fiú és lány csapatunk is, akik a versenypályán és azon kívül is évről-évre sportszerűen, kulturáltan, minden erejüket, tudásukat összeszedve képviselik az országot.  Vanczák Attila csapatvezető

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.