Sportágfejlesztési műhelytámogatás / 2014 – II.
Ülésezett a szövetség elnöksége / Melléklet
A MASZ elnöksége legutóbbi ülésén elfogadta a 2014. II. félévi kiemelt állami támogatás kapcsán adható műhelytámogatások elosztását. A szövetség, a klubok és akadémiák részére több mint 126 millió forint támogatás elosztásáról döntött. A szakosztályok működését elősegítő juttatásokra az elmúlt 12 hónapon belül harmadszor kerül sor. A MASZ törekvése alapján a hazai atlétika számára nemcsak a pénzdíjas versenysorozatok jelentenek támogatást, hanem az arra érdemes egyesületek és edzőik, versenyzőik is folyamatosan támogatásban részesülnek.
Az elnökségi ülés határozatai között megtalálható az is, hogy a grémium felvette az ARAK Utánpótlás Akadémiát a MASZ Nemzeti Atlétikai Akadémia tagjai közé. (MASZ) Sportágfejlesztési műhelytámogatás / 2014 – II.