Közös összefogás a felépülésért

A MASZ kezdeményezése Ordina Tibor gyógyulásáért

A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége legutóbbi, 2015. május 14-én megtartott ülésén egyhangúan támogatta azt a javaslatot, melynek értelmében a MASZ által az elkövetkező időszakban megrendezésre kerülő országos bajnokságok férfi ugróversenyszámai (távol, hármas, magas és rúd)  kapcsán befolyó nevezési díjak összegét a szövetség kiegészíti egy azonos mértékű támogatással.

Az így kapott összeget a kilencvenes évek olimpikon, világbajnoki és Európa-bajnoki résztvevő, sokszoros magyar bajnok atléta, Ordina Tibor  rehabilitációjának elősegítése céljából a család rendelkezésére bocsátja.

Az elfogadott kezdeményezéshez az elsők között csatlakozott az ARAK egyesülete, akik a  mostani hétvégén a MASZ megbízásából rendezik meg az Ifjúsági és Serdülő Országos Ügyességi és Gátfutó Csapatbajnokságot. Ennek megfelelően a székesfehérvári versenyen befolyt nevezési díjak egy részét a helyi szervezők felajánlották az Ordina család  megsegítésére, amely összeget a Magyar Atlétikai Szövetség azonos mértékben ki fog egészíteni.

A Magyar Atlétikai Szövetség bízik abban, hogy lehetőségeikhez mérten, a kezdeményezéshez a többi – a MASZ megbízásából - országos bajnokságot szervező tagszervezete is csatlakozik, így az atléta társadalom közös összefogásával jelentős anyagi támogatást sikerül előteremteni az egykori kiváló sportoló és családja megsegítésére. A szakosztályok együttműködését előre is megköszönve, MASZ

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.