Rajtedzések indítóbíróval a BOK csarnokban

A Magyar Atlétikai Szövetség hónapokon át tartó előkészítő háttérmunkát és tesztelést követően az elmúlt hétvégén használta első alkalommal versenykörülmények között új időmérő és kiugrásjelző rendszerét.

Az edzőktől, versenybíróktól és versenyzőktől kapott visszajelzések alapján tisztában vagyunk azzal, hogy az új eszközök használata kapcsán megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás egyénenként eltérő, és bizonyos időt igényelhet. Ennek megfelelően lehetőséget kívánunk biztosítani az atlétáknak és edzőiknek, hogy a kiugrásjelző rendszer gyakorlati használatával versenyen kívül, úgynevezett rajtedzéseken ismerkedhessenek meg.

A hétvégi eseményeket megelőzően 2017. február 2-án (csütörtökön) és 3-án (pénteken) 18:00-20:00 óra között biztosítunk lehetőséget arra, hogy az atléták versenykörülmények között tudjanak rajtgyakorlatokat végezni a BOK csarnok atlétikai pályáján.

Fentieken túl felhívjuk az atléták és edzők figyelmét, hogy az IAAF szabályainak és szabványainak megfelelően az időmérő rendszer a rajt teljes folyamatát (a rajtgépekbe való betérdeléstől) elemzi, és a vonatkozó algoritmusoknak megfelelően jelzi, ha az IAAF 162.5 szabályban foglaltakat (melynek értelmében „a „vigyázz" vezényszóra valamennyi versenyzőnek késedelem nélkül el kell foglalnia a teljes és végleges rajthelyzetet”) valamely versenyző nem tartja be. Ezen esetekben az indító rendszer jelzése alapján a versenybíróság tagjai döntenek az atlétát érintő esetleges büntetésről vagy kizárásról.

Hisszük, hogy a kezdeti nehézségek ellenére az elengedhetetlen technikai fejlesztések a magyar atlétika fejlődését segítik és szolgálják, és az eszközök használatának gyakorlati bevezetése kapcsán tanúsított türelmüket és támogatásukat előre is köszönjük.

 

A hétvégén a BOK csarnokban megrendezésre kerülő versenyek közül csak a nyílt versenyszámokon használjuk a kiugrásjelzőt, az Újonc és Serdülő Fedettpályás Bajnokság versenyszámait anélkül rendezzük meg!

 

Köszönjük megértésüket!

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.