Fair Play felhívás 2021

A MOB Fair Play Bizottsága pályázatot hirdet „Fair Play” díjak elnyerésére.

A MASZ 2021. december 15-ig várja a javaslatokat arra, hogy kik kapják meg a 2021-es évre vonatkozó Fair Play díjakat. Pályázni a következő kategóriákban lehet:

  1. Fair Play cselekedet
  2. Életmű díj
  3. A Fair Play eszméjének népszerűsítése
  4. Fair Play a szabadidősportban
  5. A sport szolgálatában
  6. Fair Play a művészetben, a tudomány területén

            „A 2021-es év sport szempontból egy fokkal jobban alakult, mint az azt megelőző, de sajnos a koronavírus okozta problémák továbbra is jelentősen befolyásolták a sportéletet. Kiemelkedő versenyeket rendeztek üres lelátók előtt, vagy korlátozott számban engedték be csak a nézőket, ugyanakkor szerencsére voltak telt házas, igazi szurkolói hangulattal megrendezett események is. A MOB Fair Play Bizottsága idén is, mint minden évben, felhívást tesz közzé, hogy aki látott-hallott, vagy tudomással bír sportszerű cselekedetekről, legyen szíves küldje el nekünk. A televízióknak, az online közvetítéseknek köszönhetően milliók nézik a versenyeket, mérkőzéseket, így biztosak vagyunk benne, hogy a következő díjátadón is sok példaértékű esetet fogunk tudni elismerni. A jelöléseket előzetesen is köszönjük szépen!” – Dr. Kamuti Jenő, a MOB Fair Play Bizottságának elnöke.

            Kérjük, a javaslatok tartalmazzák a Fair Play rövid leírását. Amennyiben fotó, vagy videó is rendelkezésre áll, kérjük azt is küldjék el nekünk. A Bizottság a beérkező jelöléseket értékeli és a legérdemesebbeket díjazásban részesíti.

     A pályázatokat szíveskedjenek e-mailen, 2021. december 15-ig, az alábbi címre eljuttatni:

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2022 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.