Babos Rita mesterhármasa - fedett OB II.nap
Arany halmozók: Babos, Petráhn, Bene
Takács Dávid és Gerendási Eszter kapta a legeredményesebb atléta pénzdíját
Ügyességi versenyszámokban ritkán látható bravúrt hajtott végre Babos Rita. Két nap, három egyéni csúcs, három bajnoki cím. Szombaton a távol (618), vasárnap hármas (13,50) és magasugrás (186) szerepelt a sokoldalú atlétanő programján.
„- Főleg hármasra készültünk, ennek kiegészítéseként ugrottam távolt. Mivel a mai időrend megengedte, elindultam magasban is.
Alapvető célunk az volt, hogy jó állapotban versenyezve jól érezzem magam. Az első két szám annyira jól sikerült, hogy fel tudtam pörögni a magasra is”- mondta a hirtelen az érdeklődés középpontjába került versenyző. „- Mit tervezek a nyárra ? Most már az a cél, hogy egy számban tudjak egy nemzetközileg is komolyabb eredményt elérni. Elsősorban a hármasra fogunk készülni. A 13,50 – el nem vagyok elégedetlen, de az az igazság, hogy jobbat szerettem volna ugrani fedett pályán. Sajnos volt egy achilles sérülésem, emiatt több technikai edzés kimaradt. Bízom a sikeres szabadtéri idényemben.” – fejezte be az atléta válogatott évek óta megbízható tagja.
Az OB-n duplázó atléták is voltak. Bene Barna győzni tudott 1500 után 3000 méteren is. Ez a versenyszám izgalmas futás volt a nyolc perc alatti időért, ami a győztesnek sikerült ( 7:59,86), a második Minczér Albert kereken nyolc percet futott. Petráhn Barbara a szombati 400 méter után megnyerte a 200-at (24,45), az ezüstérmes Komiszár Kriszta elért eredményével ezt az ifjúsági csúcsot is megjavította (24,87).A veszprémiek váltó győzelmével Bartha László és Takács Dávid is két első hellyel zárta a bajnokságot.
„- Mindent egy lapra feltéve nyomtam, ahogy bírtam”- mondta közvetlenül a célbaérkezés után a 800 méteren bajnok Takács Dávid, aki 1:48,87 – es idejével alig maradt el az EB szinttől (1:48,70). „- a hónap eleji betegség keresztül húzta a fedett szezont, , de azóta jövök föl, egyre jobb formában érzem magam. A tegnapi 400 ezt még nem igazolta, még bennem volt munka, de a Bartha Lacival való szoros verseny nekem megadta mára az alaphangot. Szerencsére ma jól jöttem ki a dologból.”
Ifjú bajnokot avatott a férfi 60 gát. A várt hármas rangadó Kiss Dániel csütörtökön kiújult achilles érzékenysége miatt páros versennyé alakult, de a csarnokba kilátogatók kiélezett versenyt láthattak így is. Baji Balázs és Palágyi Gergely fej-fej melletti döntőjét a békéscsabaiak junior VB döntős atlétája egyéni csúccsal nyerte (7,87). „- a verseny előtti héten már jó edzéseredményeim voltak, bíztam egy jó eredményben. A döntőben igyekeztem lepörgetni a gátközöket, edzőm azt tanácsolat, hogy ha a Pala előttem van, akkor se essek ki ebből a ritmusból. Ez az első felnőtt bajnokságom. Nyári célom, hogy a junior gátmagasságról át tudjak állni 110 méteren is a felnőttre. Erre az időre már lehet egy jót futni szabadtéren.”- értékelte a versenyt Baji Balázs.
Nyíregyházi sikert hozott Resán Gergely révén a férfi 200 méter (21,96); az esélyes Szabó Attila nyerte a távolt (727). A tizenhét éves Gyürkés Viktória biztos első volt 800-on (2:10,06); Kácser Zita Molnár Barbara előtt győzött 3000 – en (9:50,97 és 9:53,24); kettős zalaegerszegi győzelem született 60 gáton: Juhász Fanni (8,40) és Demeter Klaudia (8,67) állhatott a dobogó első két fokára; magasugrásban Babos Rita mögött a junior korú Szabó Barbara vehette át az ezüstérmet (183); biztosan nyert rúdugrásban Erős Enikő (410). A VEDAC férfi és a Bp.Honvéd női csapata vihette haza a 4x400 méter aranyérmeit.
A fedett pályás bajnoksággal lezárultak az EB előtti hazai felnőtt
versenyek. Dornbach Ildikó, aki a két nap során
a közelgő torinoi esemény szempontjából is nézte a versenyeket, röviden így foglalta össze a látottakat: „- Láttam izgalmas versenyeket, láttam jó és kevésbé jó erdményeket. Kiemelném két súlylökőnket. Kürthy Lajost azért, mert nemzetközileg is jó az eredménye, Márton Anitát meg azért, mert fiatal kora ellenére ilyen jó eredményt ért el. A 17 méter Magyarországon már jó ideje kuriózum. A feltörekvő eredményeknek örülök nagyon. Baji Balázs gátfutása kiváló volt; Takács Dávid mai futása reményt ad, hogy kezd magához térni és tud még tovább javulni. Ha Bene Barna számszerű eredményei nem is voltak olyan látványosak, de mozgása, állapota egy hajtós versenyen nagyságrendekkel jobb eredményeket sejtet. Örülök, hogy Szabó Attila tartja jó formáját az összetettre, habár jelen pillanatban még igen bizonytalan EB meghívása hétpróbában. OB szinten kiemelkedően teljesített Babos Rita, külön kellemes meglepetés volt számomra 186 cm-es magasugró eredménye. – értékelte a versenyeket a szakmai igazgató.
A közelgő torinoi EB-n résztvevő magyar csapat kialakításáról a következőket mondta:
"- Ami már nagy valószinüséggel látszik, hogy a jó eredményeket elért Varga Judit az EB-n nem fog magyar színekben indulni. Azt tudni kell, hogy Jutkának már évekkel ezelőtt megváltozott az élete. Olaszországba ment férjhez, ott él, ott született meg gyermeke. Így várható volt, és megérthető, hogy előbb – utóbb olasz szinekben fog versenyezni. Edzője Babinyecz József kapott már arról is értesítést, hogy az olasz szövetség felgyorsítaná Varga Judit atléta-honosítását.
Itt az OB-n sok minden tisztázódott, de vannak még kérdőjelek. Tekintettel arra, hogy március 1. a nevezési határidő, van még idő, hogy az elkövetkezendő héten a vitás kérdések tisztázódjanak”.
A legjobb eredmények sorrendje alapján a MASZ pénzdíjait az alábbi versenyezők és edzőik kapták .
Férfiak:
1, Takács Dávid VEDAC 800 m 1:48,87 1114 pont
2, Kürthy Lajos MTE súly 19,84 1110
3, Baji Balázs Békéscsabai AC 60 gát 7,87 1104
Nők:
1, Gerendási Eszter BEAC 3000 m gy. 13:08,46 1090 pont
2, Petráhn Barbara Sz.MÁV 400 m 54,16 1088
3, Juhász Fanni ZAC 60 gát 8,40 1087