Ajkler Zita a sikerekről, kezdetekről, a sérülésekről, dilemmákról

A csoda és a legszebb óra„ 1997-ben edzőmmel elhatároztuk, nekifutunk a következő évi EB-nek, hátha tényleg vannak csodák. Abban az évben mindent a sportnak rendeltem alá, csak és kizárólag az volt fontos.

Aztán 1998-ban egy nappal a születésnapom után leállamvizsgáztam, az utána következőn pedig megugrottam az EB „B” szintjét.

Aztán a csoda folytatódott, mivel kiharcoltam az „A” szintet és ott voltam életem első felnőtt válogatott versenyén, ami ráadásul egy Európa Bajnokság volt Budapesten. Álmodni sem lehetett volna szebbet, ...aztán mégis.

Életem egyik legszebb - ha nem a legszebb - óráját éltem meg augusztusban, mikor a távol selejtezőből egyéni csúcsomat beállítva tovább jutottam és a döntőben (6.hely-664 cm) ott lehettem azokkal, akiket addig csak a televízión keresztül láttam.

Elmondhatatlan érzés, mikor 30-40 ezer ember biztat, egy óriási stadion remeg meg attól hangtól, ami nekem szól, egy emberként tapsolnak. Leírhatatlan."

Egy pici faluból a nagyvilágba„Az atlétikával általános iskolában ismerkedtem meg. Egy egészen pici faluban éltem, ahol a kis létszám miatt szinte mindig mindenkinek kötelező volt versenyekre járni. Nekem azok ráadásul meglepően jól is sikerültek és az egyiken figyelt fel rám az első edzőm, Sasfalusi Gábor. Ő unszolt, hogy járjak edzésre, aztán mivel otthon elég unalmas napokat éltem és közben elég nagy lettem, hogy be tudjak busszal járni edzésre Pásztóra - 4O perces út cirka –, így beindult a dolog.

Salgótarjánban, a gimnáziumban óriási szerencsémre második edzőmmel, Herczeg Vincével hozott össze a jó sorsom. A legtöbbet Neki köszönhetem, hiszen Ő hitt bennem kezdetektől, látott bennem valamit és csiszolgatott, alakítgatott, tanítgatott egészen a gimnázium végéig.

Nyaranta hajnalban keltem (azóta is fura, hiszen szinte beteg vagyok, ha korán kell ébrednem), hogy 2-3 óra utazás után edzhessek, majd ugyanez vissza, de nem érdekelt. Akkor már megfertőzött az atlétika.Igazán komolyan mégis csak érettségi után vettem az egészet, akkor nyertem először Magyar Bajnokságot, a korosztályomban persze.

A főiskolán (az első az ELTE volt) az elején rengeteg dolgom volt, sok elfoglaltság, mind új, plusz szinte mind fizikai igénybevétel (torna, úszás...) emiatt szinte elsikkadt az atlétika. Az utolsó év viszont iszonyú könnyűnek ígérkezett, ezért ekkor céloztuk meg a budapesti EB-t, aminek felejthetetlen élményéről már volt szó.

Innen aztán jött a folytatás, már nem volt kérdéses, folytatom-e az ELTE után. Az iskolát is: a Testnevelési Egyetemre mentem, azt végeztem el. Közben jöttek kisebb-nagyobb sikerek és kudarcok egyaránt. És sok emlékezetes verseny itthon és külföldön.”

Universiadé élmények, olimpiai érzések„Számomra igen kedves "sorozat" az Universiade: összesen hármon vehettem részt. Mókás, hogy míg 2001-ben az utolsó sorozatban ugrottak le a harmadik helyről a negyedikre 2 cm-el, majd 2 év múlva ugyanúgy az utolsó sorozatban, 2 cm-el ugrottam fel én arra a bizonyos dobogóra. Fura fricska az is, hogy akkor ugrottam cm-ben a legkisebbet, mégis az érte a legtöbbet. Életem egyetlen érme nagy versenyen.

A másik nagy fordulópont életem első Olimpiája volt, Sydneyben. Érdekes hangulatban utaztam, ott valahogy nem volt parádés a fogadtatásom (én legalábbis így éreztem), inkább megtűrtnek éreztem magam, mint olyannak, aki kőkeményen, évek munkájával kiharcolta és megérdemli, hogy ott legyen. Ezt a lekicsinylést elhittem én is és úgy elrontottam azt a versenyt, mint még soha.

Azóta is csak egy ilyen volt, amit szintén a kishitűségre tudok fogni, az idei Csapat EB...Máig nem értem, hogy mehettem oda ennyire feltartott kézzel, ennyire hitetlenül..., nincs magyarázatom rá, számomra is rejtély. És persze sosem fogom megbocsájtani magamnak, mert igen jó formában voltam...”

Edző váltások„Sydney után nehéz időszak következett, hisz az egyesületem nem tartott ki mellettem, az edzőmnek pedig nem fértem bele többé az életébe a munkája miatt (amiből megélt, tehát nem volt választása).

Azaz új edzőt és új egyesületet kellett keresnem. Fejes Zoltán vállalta, hogy bevesz a csapatába ( nyílván szerepe volt ebben életem akkori szakaszának is…) – ez a korszak sok szép élményt és jó edzőtábori munkákat hozott magával.

Mikor Zoli bácsit műteni kellett, akkor lépett a képbe Kasperkiewicz Gábor, akinek a segítségével (és persze a közben visszatérő Zoli bácsiéval) a bécsi fedett pályás Európa Bajnokságon is elértem azt, amit anno a szabadtérin: 6. lettem.

Ezután edzőváltás következett, csak Gáborral folytattam - amit eleinte nehezen emésztettem, de végül meglett az a bizonyos fonál...”

Balszerencse, sorozatban„Sajnos a sérülések nem kerültek el. sőt. A budapesti fedett pályás VB előtt 2003 decemberében fáradásos törés volt az ugrólábam lábfejében, de azért aránylag vállalható eredménnyel elindulhattam a VB-n és ott 2 cm híján meg is ugrottam az azévi legjobbamat.

Az athéni olimpia viszont nagyobb pofon volt. Ritkán mondja az ember, hogy megtett mindent, de akkor én tehettem: életem formájában voltam, nyugodtan, tudva ezt, készültem mint egy őrült. Több volt minden mutató, mint biztató... Aztán a verseny előtt 5 héttel egy technikai edzésen ugrás közben roppant egy picit valami az ugró lábfejemben, aminek következtében majd 2 évig nem tudtam többé lábujjhegyre állni , 2005 őszéig nem is javult meg. Pedig olyan orvos nem él itthon, aki nem látta. Áldoztam is rá rendesen, hiába.

2005. végén, a téli ideiglenes sátor bizonytalan talaján az egyik hármasugró edzésen az első ugrásból rossz helyre érkeztem, ahol az összeeresztés már szétcsúszott. Beremegett az egész rendszer, de olyan szerencsétlenül, hogy abban eltört a bokám, azaz letört belőle egy „tic-tacnyi” darab - ez viszont csak az aktuális 2OO6-os EB utáni műtétkor derült ki. Ismételt sebészi beavatkozások következtek, de a rövid felkészülési idő miatt a pekingi olimpiára nem tudtam kikerülni.

Az Olimpia után már munka mellett, de ismét teljes gőzzel edzettem, aminek eredményeként jó állapotba kerültem, amit bizonyított az is, hogy a januári központi felmérésen egyéni csúcsot futottam pl. 6O méteren...Majd ismét jött a jel, hogy valami nincs a helyén: a fedett bajnokság előtti héten elkaptam egy hányós-hasmenős vírust és azzal a 3 nappal, amit a fürdőszobámban töltöttem, cirka pontot is tettem az addigi edzéseimre.”

Eurosport„Addigra azonban bejött a képbe a másik dolog, amiért örökre hálás leszek, az Eurosport.

A harmadik Olimpiám így debütálássá kerekedett - bár az első közvetítésem jóval korábban, egy fedett pályás EB volt, de sosem felejtem el, milyen érzés volt hajnalban végig izgulni és közvetíteni a versenyeket. Hihetetlen, szintén.

Jelenlegi életem legnagyobb részét ott töltöm és szerencsésnek mondhatom magam, mert egyrészt ezt álmodni sem mertem volna, másrészt pedig imádom! Az pedig ritkán adatik meg.”

Újra a válogatottban„Az idei téli betegség után úgy döntöttem, abbahagyom az egészet. Egyszerűen nem mentem le többet edzeni, elég lett.

Aztán április végén kaptam azt az információt, hogy júniusban lenne pár versenyem, amire esetleg felkészülhetnék...1,5-2 hónapos, munka utáni, toldozó-foltozó edzések és elég komoly bokafájdalmak után végül aránylag pozitív mérleggel (kivéve azt a bizonyos "rontást" Bergenben) és egy nehezen kiharcolt bajnoki címmel fejeztem be 2009-et.

Nagy szerepe volt ebben Dömötör Balázsnak, hiszen sokszor maradt velem késő este edzeni a pályán - mikor már más nem is volt ott, de én csak akkor tudtam menni.

Nem sokkal utána viszont életem másik meghatározó pozitív élménye következett, mivel a helyszínről, Berlinből közvetíthettem a Világbajnokságot! Életem első VB-je meghatározó élmény!”

Dilemma„Most pedig ismét itt a válaszút. Folytatni vagy sem.., , még ott lebeg a kérdőjel, bár ha már nem hiszek benne, nem hiszek magamban, értelmetlen. Még van pár hetem-hónapom eldönteni.

Elszakadni sosem fogok az atlétikától, de lehet, hogy eljött az idő, hogy aktív versenyzői pályafutásomat befejezzem. Kisördögként mocorog az agyam hátsó részében, hogy de jó lenne egy EB-vel befejezni és azzal visszatérnék a gyökerekhez, ráadásul 2O1O-ben senior EB is lesz Magyarországon, Nyíregyházán - egykori klubom városában. És azon én már pont indulhatok..., szóval dilemma.”

„…soha, semmit sem szabad feladni”„Az biztos, akárhogy is döntök, meghatározó szerepet kap mindig is a sport, hiszen az atlétika olyan értékeket adott nekem, amit csak kívánni tudok mindenkinek és nem csak az élmények terén.Hiszen a pályán tanultam meg azt, hogy soha, semmit sem szabad feladni.

Akkor is hinni kell, mikor minden és mindenki ellenünk van. Ha az elvégzett edzésmunka minőségi, akkor meglesz az eredménye, ha megdolgoztam érte, akkor előbb-utóbb jönni fog az eredmény - de el is kell hinni ezt és fontos a hozzáállás, a mentalitás, a koncentráció. Rengeteg pozitívumot éltem meg a pályán és azt hiszem az a legjobb az egészben, hogy inkább azokra emlékszem, nem pedig a negatívumokra.

Remélem a mostani helyzet az itthoni atlétikában már nem fog tovább romlani, hiszen rengeteg tehetség van, hihetetlen eredményeket elérő fiatalok és felnőttek, akiknek több,  mint jó lenne szurkolni az aktuális világversenyen...” ( ML)

Ajkler Zita – IAAF profil

 Fotó: Doba István, Katona Gábor, ML, Zádor Péter, AZ album