Barcelonában több induló lehet

Kiss Dániel Bergenben 09Mérlegen a vágta és gátfutás – 2009

A válogatott szakágvezetőit a 2009-es évről kérdezi a masz.hu. A mostani írásban a vágta/gát idei teljesítményeiről, a tervekről beszél ifj.Tomhauser István

A feltételekről, a felmérésekről2009-ben az eredményes felkészüléshez szükséges feltételek megfelelőek voltak. A felnőttek közül a nemzetközi eredményekre képes versenyzők mellett fontos szempont volt a tehetséges up. korúak menedzselése is. A sprinterek az év során négy edzőtáborban vettek részt.

A tél folyamán Tunéziában és Portugáliában egy szűkebb, főként  a fedett pályás EB-re készülő kerettel, míg tavasszal Horvátországban egy kibővített létszámú csapattal - a Heraklész kerettel együtt készültünk . A szakmai programban megjelölt nyári céltábort viszont sprint-gát vonalon mindössze ketten használták ki. Az Ő kimondottan jó szereplésük a felkészülés utolsó fázisának fontosságára hívja fel a figyelmet.

 Az év során két felmérést végeztünk, januárban és áprilisban. Azon túlmenően, hogy ezek a közös programok igen jó motivációt nyújtanak a felkészülés folyamán, szakmailag is fontos a jelentőségük. Utólag egyértelműen látható, hogy a tavaszi felmérésen nyújtott teljesítmények a legtöbb esetben jól jelezték előre a várható eredményességet.

4x100 női csapat EB 094x400 m ffi Bergen 094x400 m női Bergen 09

A váltókrólFontos feladat volt májustól a váltóedzések összehangolása. A 4x100 m-es női Universiade váltó tagjai tettek a legtöbbet a sikerért, ez munkájukon, és eredményeiken egyaránt lemérhető volt. Sok közös edzéssel és több felkészülési versennyel a hátuk mögött nemzetközi szinten voltak képesek váltani.

Érdemesnek tartom megemlíteni, hogy az európai 4x100-as váltók idei teljesítményét elemezve mind a férfiak mind a nők esetében a legjobb eredmény, és az ezt futók idei legjobb egyéni teljesítményeinek összege között átlag 2,3 sec volt a különbség. (Vannak kiugró nemzetközi eredmények is, több mint 3 sec.-el).

A 4x100 m tagjai Bergenben 09

A női váltónk éppen az átlagnál volt, míg a férfiak legjobb eredménye - annak ellenére, hogy a bergeni csapat EB-n helytálltak - viszont 3 tizeddel elmarad az átlagtól (tehát kereken 2 sec. a különbség), ami az összeszokottság hiányára vezethető vissza.

Ennek szellemében fogalmazódott meg a 2010-es szakmai programban az, hogy a kijelölt  váltókeret munkájában aktívan résztvevők és a váltó tudás az akár 0,1 mp-el gyengébb 100 m-es eredmény esetén is előnyt élvezhet a váltó összeállításánál.

Kiss Dániel - VB Berlin 09

A legjelentősebb versenyekenAz év legkiemelkedőbb eseményén, a világbajnokságon egy sprinter képviselte a szakágat. A szezon elején úgy véltem, hogy legalább három versenyzőnek van reális esélye szintet elérni, de további 1-2 fő is odaérhet a legoptimálisabb esetben. A részvételi mutatók végül nem alakultak jól. A mérleg másik oldalára Kiss Dániel pazar országos csúcsa és hajszál híján döntőbe jutása kerül.

Baji BalázsFarsang EvelinVarga Bianka

Az Up. EB-n több sprinterünk is jól szerepelt, Varga Bianka nagy egyéni csúcsa mellett Baji Balázs ért el egyéni rekordot (Balázs egyébként a torinói  fedett pályás Eb-on is részt vett).  Bartha László futása a formálódó férfi 4x400-as váltó miatt kapott plusz figyelmet. Farsang Evelin és Zircher Kitti nem sokkal maradtak el egyéni legjobbjuktól.

A női 4x100 m-es  váltó kivívta az Universiade-én való indulás lehetőségét, és döntős lett (Breier Anna. Kaptur Éva, Pál Edin, Rózsa Zsófi,  tartalék: Bartha Zsóka). A csapat EB-n szereplő 4x400 m-es női és férfi váltó teljesítményét mindenképpen ki kell emelni. A legfiatalabbaknál jó volt látni, hogy cseppet sem versenyeztek megilletődve  a felnőtt mezőnyben (Loránd Lilla, Zsigovics Natália, Deák Nagy Marcell, Kovács Zoltán).

Kovács Zoltán Bergen 09

2010-benA jövő évi felkészülés már javában zajlik, és örömteli, hogy kezdeményező készség és összefogás tapasztalható a szakágban. Az edzőtáborok és felmérések mellett igény van közös edzésekre is. Edzők kezdeményezésére november végén a 400 m-es síkfutóknak és hosszú gátasoknak szerveztünk két napos összetartást. Januárban – igény esetén a későbbiekben is- a kerettagoknak és a meghívott versenyzőknek rajtedzést tervezünk, ami az új szabályok ismeretében különösen hasznos lehet.

Ami az előttünk álló évet illeti, 2010. legfontosabb nemzetközi eseménye a fedett pályás VB, a szabadtéri EB, valamint a csapat EB lesz. Az EB – re, köszönhetően többek között az Up. korosztály szintjeinek, akár  8-10 fő is kivívhatja az indulás jogát. Döntőbe jutásra leginkább 110 m gáton van esély, de akár a 4x400-as férfi váltó is szerezhet meglepetést.Tomhauser istván ifj.A csapat EB különlegessége a hazai rendezés lesz.

A jelenlegi generáció csak hírből ismerheti, hogy milyen egy színvonalas nemzetközi versenyen saját közönség előtt szerepelni. Hatalmas élmény lesz itthon rajthoz állni. Az ilyen események motivációja nagyon fontos azokban a versenyszámokban is, ahol a világversenyekre való kijutásig vagy kiemelkedőbb szereplésig még hiányzik egy lépcsőfok.

Elkészült a szakmai filmVégül  szabadjon egy személyes munkáról említést tennem, amely a nyáron fejeződött be. Sok szó esik a szakmáról, és ezen belül a fiatalok oly módon történő felkészítéséről, amely előkészíti a felnőttkori eredményes munkát. Egy másfél évvel ezelőtti megtisztelő felkérésnek köszönhetően főként két kiváló tanár és edző társaságában (Woth Klára, Hercegh Ágnes)  nemrég készült el egy 4  DVD-ből álló, kb. 5 órás atlétikai módszertani anyagot felölelő szakmai oktatófilm. Reményeink szerint hasznos edzői filozófiát és gyakorlati ötleteket fog közvetíteni ez az anyag, és jelentős segítséget nyújthat, főként az edzői munkában kevésbé tapasztalt testnevelők számára.(Tomhauser István)

100 m - Bergen, Miklós Péter

Fotó: Doba István, EA, Igaz Bálint, ML       

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.