Beszélgetés Sátor Lászlóval a gyalogló Európa Kupa előtt„ - Drukkolok Zoliéknak, sajnos az időm nem engedi meg hogy kimenjek Metz-be, bár lelkemnek jót tenne.” – kezdte rögtön az aktualitással a hetvenes – nyolcvanas évek kiváló gyaloglója.”- Remélem a berlini Világbajnokság kiküldetési szintjét teljesíteni tudja, hisz elsősorban számára ez a cél. Nem árulok el nagy titkot, hogy Czukor Zolival már több mint egy évtizede együtt dolgozunk és készítem fel a világversenyekre. Nagy célunk, hogy a londoni olimpiára is kijusson, és be tudja bizonyítani: a sportágunk űzhető akár a negyedik X után is. Eredményeket Metz-ben elsősorban a fiataloktól várok, végre megmozdult valami a sportágban Nyíregyházán és itt Budapesten a BEAC Atlétikai Szakosztályában.”

Több a Világkupa élmény„- A  VK-ra valahogy jobban emlékezem, mint az EK-ra – pedig ott voltam az első Európa Kupán is, - talán azért, mert sokkal régebben kezdődtek és több élmény, siker fűződik hozzá, és az ember a sikerekre szívesebben emlékszik.

A mi időnkben „Lugano” Kupának hívták a VK-t, és a részvétel kiharcolásáért igen kemény selejtezőket kellett vívni a környező országok csapataival.”

Az első válogatottság„- Későn kezdtem atletizálni, gyalogolni, az első gyaloglólépésekre Rózsavölgyi István tanított meg, persze ő sem volt profi ebben a szakágban, de jól kijöttünk egymással, míg be nem vonultam Ercsibe sorkatonai szolgálatra. Az első versenyemen mindjárt 20 km kellett teljesítenem, a későbbi edzőm Tábori János cipőjében, a Stadion betonkörén rendezett utánpótlás bajnokságon1 óra 40 perchez közeli eredménnyel lettem harmadik.

Hogy visszatérjek VK-ra, az első válogatottságomat az Ercsi Toldi SE versenyzője ként (mint katona) élhettem meg, 1975-ben az akkori Csehszlovákiai Steti városában, ahol „Lugano” selejtezőt vívtunk a házigazdákkal,a  lengyelekkel, bizony a jó ég tudja még kikkel, de tovább jutottunk. Persze nem nekem, mint „zöld fülű” újoncnak volt mindez köszönhető, hanem a selejtezőt nyerő Stankovics Imrének, stb. „- emlékezett a kezdetekre Sátor László.

Gyaloglással nyugatra„- Az igazi világkupa szereplés ekkor kezdődött, mint első lépcsős sorkatonának a Párizs melletti Grand Quevilly-be kellett eljutnia. Ekkor 1975-őt írtunk, nagy szerencsével háromévenként eljuthatott a kiváltságos személy a vasfüggönyön túlra. De sorkatonai szolgálat alatt még álmomban sem mertem gondolni erre, Steti is kész csoda volt.

Ferihegyre csomagokkal útlevél nélkül érkeztem, nem tudván, hogy valójában utazok-e a csapattal, lesz-e vízumom Franciaországba. Szerencsém volt, a kiutazáshoz megkaptam a HM engedélyét is, csak Jung Bandi barátom volt visszafogott, mert ő volt a verseny kiutazó tartalék gyaloglója, aki végül is „miattam” nem jutott ki. Az igazi poén számomra az volt, hogy kint is egy laktanyában szállásoltak el minket. A válogatott legjobbja Danovszki Ferenc lett, aki 50 km-en a hatodik helyet szerezte meg. A magyar csapat is a hatodik helyen végzett.”

Amire jó emlékezni„- Ha jól számoltam nyolc világkupán szerepeltem, és természetesen, ahol jó eredményt értem el, arra szívesen is emlékezem. 1977-en San Remo-ban világkupa selejtezőjében 50 km-en első országos csúcsomat gyalogoltam, és nyertem a selejtezőt a házigazda olaszok előtt, Kiss Antal csúcsát javítottam meg, majd a Milton Keynes-i döntőben a pályafutásom legjobb világkupa helyezésemet szereztem meg, 7. lettem.

Többszőr javítottam országos csúcsot, „kedvenc” számomban 50 km-en, de az egyik legemlékezetesebb szintén világkupához kötődik, az 1979-es Eschborn-i döntőhöz, hisz itt gyalogoltam első magyarként először 4 órán belül.A világba ekkor robbant be Mexikó gyaloglóival, Bautiszta 1;18:49-el nyert világkupát 20 km-en, szinte levegőt sem véve. Bermudez 3;43:36-al győzött 50 km-en. Kész csoda volt, ahogy gyalogoltak. A legutolsó VK fellépésem 1993-ban volt a mexikói Monterely-ben, ekkor már javában a Budapesti Atlétikai Szövetségben dolgoztam. Az időeredmény felejthető, de még ekkor is a magyar csapatban 50 km-en én voltam a „legeredményesebb”.

A nagy generáció„- Világkupákhoz sok élmény fűz. A New Yorki volt az első Világkupa, ahol nem kellett selejtezőt vívnunk. A L’Hospitalet-i, ahol az asztalra kellett csapnom, hogy kivigyék a csapatot; San Jose-be a Tungsram céget sikerült megnyernem, hogy támogassák a csapat kiutazását. Dudás Gyula itt a a csapat érdekében 20 km után 50 km-en is elindult és célba ért, de említhetném 1979-be az Eschborn-i világkupán a női gyaloglás bekapcsolódását, mely óriási lendületet és megbecsülést adott a sportágnak.

A magyar lányok 1987-ben jelentek meg a New York-i Világkupán és ettől kezdve a világ legjobbjai voltak. 3 – 4 Világkupa sorozaton keresztül 24-26 nemzetből a 4.-5. helyet szerezték meg csapatban. Rosza Mária, Ilyés Ildikó, Szebenszky Anikó, Alföldi Andrea különleges tehetséggel megáldott atléták voltak, bizony jobb menedzselést érdemeltek volna. Igazán most tudjuk értékelni őket, mivel sajnos a mai fiatalok eredményeikkel a közelükben sem tudnak férkőzni.Természetesen a felsorolásból nem hagyhatom ki Urbanik Sándor pekingi VK  eredményét, melyet később megfejelt 3 óra 48-as 50 km-es eredménnyel és gyalogolt elsőként három óra ötvenen belül, vagy Czukor Zoli eredményét ,melyet Mezidonban ért el. Zoli az a  versenyző aki igazán szívből gyalogol, az élete a gyaloglás, nagyon tisztelem érte.”

Manapság„- Nem kívülállóként várom az eredményeket”- fejezte be a beszélgetést Sátor László. „- Benne vagyok a sportágban. Egy részt mint edző, volt gyalogló és nem utolsó sorban mint fővárosi sportvezető. 1993 óta a Budapesti Atlétikai Szövetség vezetésével, működésével foglalkozom.”