Fáradj már el, légy szives !

A rangidősök mondják

Dudás Gyula és Czukor Zoltán DudincébenA hagyományoknak megfelelően 2009-ben is a rangos dudincei (Gyügy) versennyel kezdődik a magyar gyalogló élvonal számára a szabadtéri idény . A több, mint 25 éves múltra visszatekintő  EAA Permit versenyen szép sikereket értek el legjobbjaink. Ötven kilométeren Czukor Zoltán és Urbanik Sándor személyében két magyar győztes nevét megtalálhatjuk a versenyközpontnál felállított emlékoszlopon, a női versenyek legjobbjai között kétszer is szerepel Urbanikné Rosza Mária.Az idei ötven kilométeres gyalogló bajnokság előtt a masz.hu megkérdezte a hazai gyaloglás két aktív „professzorát”, Czukor Zoltánt és Dudás Gyulát a helyszínről, a versenyről, az emlékekről.- Ha azt halljátok Dudince, mi az első gondolat ?

Czukor Zoltán: - csupa kellemes emlék, 1990 óta indulok a versenyen, amely évről-évre jobb lett, az utóbbi időben a színvonal is igen magas, volt itt már gyalogló EK is kétszer. Szívélyes és szeretetteljes a vendéglátás, a polgármester úr szinte közeli ismerősként üdvözöl. Jól esik itt versenyezni, csak az időjárás kiszámíthatatlansága tréfált meg néhányszor.

Dudás Gyula.-  ha azt hallom Dudince,  igazából az OB ugrik be, ide járok versenyezni már több, mint tíz éve. Élvezem. Kiváló gyaloglókkal találkozom, a pályát már ismerem. Talán az időjárás az, ami néha problémás. Eső, szél, napsütés, hideg, minden volt már az elmúlt években.

Czukor Zoltán a dudincei győztes

- Van-e kiemelten számon tartott verseny az elmúlt évekből ?Czukor Zoltán:- az 1990-es verseny, akkor megnyertem. Felkerültem a verseny győzteseit megörökítő emlékoszlopra is. A másik, hogy többször mentem itt négy óra alatt, 3;53 a legjobbam.

Dudás Gyula: - minden verseny szép emlék. Inkább, ami bosszant, hogy eddig még nem tudtam ezen a pályán négy óra alatt menni. A jobbra - balra kanyarokat nem szeretem annyira, ott mindig vesztek a lendületből.

Dudás Gyula (115) a fedett OB győztese 09

- Az idei magyar bajnokságon milyen az elvárásokkal álltok rajthoz  ?Czukor Zoltán: - most nem vagyok túl jó állapotban, két hete egy idegbecsípődéssel küzdök.Az EK és a csapatátlag miatt mindent megteszek, hogy kijussunk a metzi versenyre. Természetesen az OB miatt is odateszem magam, időben most 4;05 – 4;06 körül várok magamtól.

Dudás Gyula: - jó formában vagyok, sok hosszút mentem. Szeretnék legalább 4;10 – el célba érni. Ez függ az időjárástól és a mezőnytől is.

- Biztosan van valami nagyon emlékezetes az elmúlt évtizedekből ?Czukor Zoltán: - mindegyik emlékezetes verseny volt, hiszen 50 kilométer alatt mindig történik valami. 1996-ban volt egy nehéz esetem. 40 kilométernél meg kellett állnom, mert az egyik kanyarban megcsúsztam a poros úton és kiment a térdem. Ez az atlantai olimpia éve volt és a kijutásáért hajtottam. Amikor ez megtörtént, 3; 50 alatti időre álltam. Aki  végül 3;47-el győzött, ekkor még mögöttem volt.

Dudás Gyula:- jó csatákat vívtunk mindig Czukor Zolival, talán egy poén: az egyik alkalommal 46-47 km körül együtt mentem a Zolival, oda szóltam neki: Te, olyan régen voltam már magyar bajnok – fáradj már el , légy szíves. De hát a végére én fáradtam el.
Czukor Zoltán a pekingi olimpia mezőnyében

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.