A gyaloglás ünnepe Békéscsabán
Sikeres harminc év
Vodafone 30. Nemzetközi Gyalogló és Futógála , OB 20 km gyaloglás - NEVEZÉSEK
Békéscsabán, 2009. április 19. vasárnap délelőtt 9,00 – 13,00 óra között a Csaba Centernél, a Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club rendezésében.
A 30. év margójára…
"Ez szép szám, ezt meg kell ünnepelnünk, és újra együttgondolkodtunk ebben is többekkel, hiszen pillanatokon múlt, hogy nem előzött meg bennünket a felkéréssel Tóni bácsi, / Kiss Antal, a Mexikói Olimpia ezüstérmes gyaloglója / és Dr. Urbán Ákos edzőkolléga, akik a kezdetektől évente itt vannak velünk- hogy méltón ünnepeljük meg az évfordulót."- emlékezik vissza Tóth Sándor mesteredző, a klub ügyvezetője, aki a kezdetektől főrendezőként és edzőként is részese a versenynek.
"Várunk mindenkit Békéscsabára vasárnap délelőtt, ezen a sporttörténeti eseményen. Várunk Békéscsabán, ahol ezen a napon a gyaloglók a sztárok.
Várunk Békéscsabán, ahol találkozhattok az egykori magyar bajnokokkal, válogatott gyaloglókkal."
Még egy ilyen verseny nincs az országban, amely történetében olimpiai, világ és Európa bajnokok kezdték el a pályafutásukat. Békéscsabán szerzett motivációt többek között a világcsúcstartó Anatolij Szolomin, a lengyelek többszörös olimpiai bajnoka, a kiváló Robert Korzeniowski, a finnek világbajnoka Sari Essayah , a csehek kiválóságai:Jozef Priblinec olimpiai bajnok, Roman Mrazek világbajnoki ezüstérmes és az Európa bajnok Pavol Blazek. De szólni kell a magyar gyaloglás legendás alakjairól is, közülük csupán néhányat említve : Korcsok János, Kovács Károly, Urbanik Sándor, Rosza Mária, Szabó Andrea, Ilyés Ildikó, Hrabovszki Éva …az egykori békéscsabai kiválóságok, és a teljesség igénye nélkül azok a gyaloglók, akik sok éven át meghatározták az országban a szakágat és sikeresek voltak versenyeinken is: Sátor László, Szebenszky Anikó, Czukor Zoltán , Dudás Gyula sokszoros országos bajnok, országos csúcstartó, olimpikon gyaloglók – akik jó magyar szokás szerint, vendégként nem jönnek majd üres kézzel. Ezen a napon az egykori magyar kiválóságok ajándékozzák meg a mai gyaloglás országos bajnokait.
Harminc éve ugyanezen a kitűnő versenypályán küzdenek a sportolók. Itt kezdték, itt érték el első sikereiket, és itt kaptak indíttatást a magas szintű versenyzésre, hogy később olimpiai bajnokok, világbajnokok, Európa bajnokok lehessenek. Urbanik Sándor máig megdönthetetlen országos csúcsok tulajdonosa, az 1999-ben felállított 50 km-es gyaloglás 3;48:41- es és a 1997-ben Podebradyban felállított 20 km-es gyaloglás 1;20:41-es időeredményeivel. A nevéhez fűződik 3 utánpótlás és 7 felnőtt országos csúcs. Kiváló példa most is a fiatalok előtt, hiszen egy multi cég középvezetője.
Felesége Rosza Mária, aki ma a klubunkban edzőként tevékenykedik, több országos bajnok tanítványt nevelt már. Pályafutásából kiemelésre méltó az 1995-ben a Göteborgi Világbajnokságon elért VII. helyezést érő, máig megdönthetetlen országos csúcsa is 10 km-es gyaloglásban: a 42:34-es időeredmény.A sok bajnoki győzelem mellett egy utánpótlás és négy felnőtt országos csúccsal büszkélkedhet . Szabó Andrea az Ifjúsági VB VIII. és az IBV 3. helyével alkotott maradandót. Ilyés Ildikó a barcelonai olimpián szerepelt a klub színeiben.
És akik nélkül nincsenek kiváló versenyzők: Kiss Antal edző, a mexikói Olimpia II. helyezett gyaloglója, Dr. Urbán Ákos gyalogló szakágvezető és edző minőségben. … és még sorolhatnánk azokat a szakembereket, akiket név szerint ki lehetne emelni. Sokan vannak, akik az eltelt évek tavaszain rendszeresen itt voltak a csabai gyalogló versenyeken.Mérei László szövetségi kapitány érdeme, hogy sok éven át válogatott viadalt szervezett Békéscsabára.
Mi rendezők soha nem ismertünk lehetetlent. A 80-as években az egyik verseny elötti emelkedett hangulatú éjszakán, Bakai József, akkori szövetségi kapitányunk kívánságát – egy tangóharmónikást – 20 perc alatt a szálláshelyre varázsoltunk, és persze folytatódhatott a mulatozás. Ezeknek az együttléteknek volt csak igazán csapatépítő erejük ! Az időjárás nem volt gyakran kegyes hozzánk. Hóban és esőben több alkalommal volt részünk, mint verőfényes napsütésben.
Czeglédi Katalin marketingvezető is a kezdetektől vezető szerepet vállal a szervezésben.A 30 év alatt sokat változott a verseny feltételeinek megteremtése is. Felszabadulás Kupa néven indult – teljesen állami, városi és megyei finanszírozással. A verseny nem fejlődhetett volna, ha az egyre csökkenő állami támogatást kiegészítve nem keresünk időben szponzori hátteret az életben maradáshoz. Öröm, hogy a 30 év alatt csupán 1-2 alkalommal maradt névadó partner nélkül az esemény – pedig egyre nehezebb a cégek anyagi szerepvállalási lehetősége a sporteseményeken is. Néhányan a 30 év alatti névadó megbízható partnereink közül: Békés Megyei Üdítőitalipari Vállalat, Schweppes, Coca-Cola, Politerm és pár éve a csodás, többfunkciósra megálmodott Bevásárlóközpont, a Csaba Center és a Vodafone békéscsabai üzlete . Volt olyan év, amikor 14 országból érkeztek Békéscsabára. Számukra tolmácsot, turisztikai programot biztosítottunk, bankettet rendeztünk sok éven át. Ezt ma már sajnos nem tudnánk finanszírozni.
… és a máról :A gyalogló számokban az ország teljes mezőnye itt lesz, hiszen a Magyar Atlétikai Szövetségtől a felnőtt 20 km-es egyéni és csapatbajnokság, valamint a Fiatalkorúak Hosszútávú Országos Bajnokság rendezését is elnyerte a klub. örömünkre, több éremesélyes békéscsabai versenyzőnek is szurkolhatnak a kilátogatók. Folytatva a hagyományt, immár 15. alkalommal megrendezzük a 2 km-es és 6 km-es utcai futóversenyt. Ebben a számban erős mezőny várható, hiszen a főpartner jóvoltából a verseny pénzdíjas . Etióp és magyar kiválóságok küzdenek az elsőségért. Sok tehetséges versenyzőt láthat a békéscsabai sportszerető közönség. - Főpartnerünk a Vodafone támogatásával ismét megteremtjük az anyagi feltételeit gyaloglásban a chipes időmérésnek, mely a rendezvény rangját és biztonságát egyaránt meghatározza. A családoknak tartalmas vasárnapi programot kínálunk. A Csaba Center adottságait kihasználva „Szépség - Egészség” tanácsadást, termékbemutatót és ingyenes állapotfelmérést végeznek partnereink. A népszerű sakkszimultán és a sportbemutatók vasárnap délelőtt szintén szórakozást nyújtanak a Center aulájában . A kilátogatók kipróbálhatják a Vodafone szélessávú mobil internetszolgáltatását is.
Információ: Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club www.bcsac.extra.hu e-mail: bcsac@mail.globonet.hu