Gyalogló randevú Metzben

MetzMagyarok az Európa Kupán

Május 24.-én vasárnap a franciaországi Metz-ben kerül megrendezésre a gyaloglók legnagyobb és legnépesebb kontinentális szakági versenye, a 8. gyalogló Európa Kupa. A versenyt – a Világkupától eltérően - a 29 résztvevő ország számára egyetlen nap alatt bonyolítják le. A magyar csapat szombaton kora reggel utazik a helyszínre.A masz.hu megkérdezte a versenyről, az esélyekről a válogatott csapatkapitányát, Czukor Zoltánt és a két szakvezetőt: dr.Urbán Ákos szakágvezetőt és Dornbach Ildikó szakmai igazgatót.

Czukor Zoltán, aki Metzben 53. válogatottságára készül és 1983 óta megszakítás nélkül tagja a válogatottnak (!): ”- mivel lesz csapatunk 50 kilométeren, én természetesen arról szeretnék beszélni. Úgy tudom a többiek is jó állapotban vannak, rendesen tudtak edzeni.  Attól tartok, hogy a május végi időpont miatt az idő oda fog tenni,   ezáltal

kicsit    nehezebb lesz a dolog. Én magamtól olyan négy óra öt, négy óra nyolc közötti időt várok. Bízom abban, hogy lesznek még olyanok közöttünk, akik hasonlóan tudnak majd gyalogolni és ezáltal a csapat is jó lesz. Visszagondolva az előző Európa Kupákra, egy viszonylag jó átlaggal már helyen lehet lenni. Ebben reménykedem most. Voltak már jó helyezéseink, és emlékszem arra, hogy Miskolcon, ha egyik csapattagunk nem áll ki, bronzérmesek lettünk volna. Ez egy fájó pont a mai napig is.

Czukor Zoltán Pekingben 2008

Imádom az EK-t, Világkupát, mert nagyon jó hangulata van Ez azért is van, mert teljesen a szakágra koncentrálódik és úgy gondolom, hogy az ember hiába egyéni sportoló, a csapatért ki tudja adni mindenét. Erősebb verseny , mint az EB, ott maximum csak három fő indulhat, itt országonként a duplája, 100 körül van indulói létszám.”-  mondta a magyar atlétika legendás versenyzője, aki a MASZ családi napja sztárvendégeként is népszerűsítette a sportágat.

Az öt versenyszámból háromban – ffi 50 km, női 20 km és junior ffi 10 km - teljes csapat indul, és további két egyéni résztvevője is lesz a magyar küldöttségnek.

Dr.Urbán Ákos: „- amennyiben 50 km.-en a fiúk hozzák magukat, akár az első nyolcba kerülés sem elképzelhetetlen, dr.Urbán Ákos és Szűcs Józsefhiszen ők három évvel ezelőtt ugyanebben az összeállításban La Coruna-ban a Világkupán – ami természetesen még nagyobb létszámú és erősségű verseny – már a 9. helyen végeztek. Ami egyéni esélyeiket érinti, cél a berlini VB.-re való kijutás. Tavaly már Czukor és Dudás is elért  az IAAF „B” szintnél jobb eredményt (4:09) – de hogy ki jut ki Berlinbe, az idén dől el.A női csapatunk számára helyezési célt nehéz meghatározni, abban bízunk, hogy közülük valaki – akár többen is - teljesíti(k) a VB „B” szintjét (1:38).

Junior fiú csapatunk részére az elsődleges cél a nemzetközi tapasztalatszerzés, hiszen közülük ketten (Márkus és Lalik) még ifjúsági korúak, akik viszont már az év elején az ifi VB IAAF szintéjénél jobb eredményt gyalogoltak, így ez a verseny - bár a junior mezőny még erősnek tűnik- kiváló felkészülési lehetőség a nyár számukra legfontosabb eseményére.Egyéniben rajthoz álló versenyzőink már tavaly letették névjegyüket: felnőtt újoncunk, Helebrandt Máté – akinek számára most a legfontosabb az u23 EB szint (1:28) elérése - a Világkupán korcsoportjában a 11. volt, és Kriván Berta – akinek idén már IAAF junior EB. szintnél jobb eredménye van – még ifjúsági versenyző létére ugyancsak a legjobb húsz között végzett.” – adott képet az indulókról és az esélyekről a tapasztalt edző.

Dudás és Helebrandt Dudincén 2009

Dornbach Ildikó: „- A MASZ javaslata három fő volt a gyalogló Európa Kupára: Czukor Zoltán 50 km, Helebrandt Máté 20 km és Kriván Berta junior 10 kilométeren. Ők mind a hárman teljesítették azokat a kritériumokat, amiket a Szakmai programban megfogalmaztunk. A program lehetőséget adott arra, hogy akiknél tisztes helytállásra lehetőség látszik – de Dornbach ildikó szakmai igazgatónem teljesítették a szövetség lefektetett elvárásait, azok szakosztályi költséggel részt vehessenek az eseményen. Ezzel a lehetőséggel elég sok szakosztály kívánt élni. Ennek az lett az eredménye, hogy 50 kilométeren teljes csapattal indulunk és női 20 km-en is lesz csapatunk, - de hogy őszinte legyek, itt a versenyzők jelentősen elmaradtak a várt tavaszi teljesítményektől.

Feltűnhet, hogy nincs köztük az idei 20 kilométeres magyar bajnok Madarász Viktória. Az Ő esetében egy igen bizonytalan helyzet állt elő. Közel két hónappal ezelőtt Rácz Sándorral együtt megkeresték a szövetség vezetését, hogy abban az esetben, ha nem gördítünk akadályokat, akkor Ők a jövőben szeretnék a Dominikai Köztársaság színeiben folytatni a versenyzésüket. Informáltak arról, hogy ott mind anyagilag, mind edzőtábori lehetőségek tekintetében támogatást kapnak felkészülésükhöz. Ezzel a kínálattal a MASZ az Ő esetükben nem tud konkurálni, Így akadályokat nem gördíthetünk terveik elé. Úgy tudjuk azonban, hogy ez idáig ügyeik Kriván Bertamég nemigen haladtak előre, de Madarász Viki ennek okán nem kívánt élni az EK indulás lehetőségével.Továbbá szakosztályi költségen egy junior férfi csapat is részt vesz a versenyen. Hogy milyen esélyek várhatók ?

Azt gondolom, hogy mindhárom „szövetségi jelöltnek” ez egy kiváló lehetőség lesz arra, hogy az idei világversenyekre szintet, ill. még jobb eredményt érjenek el.  Czukor Zoli már tavalyról rendelkezik az IAAF szintnél jobb eredménnyel, de ahogyan a Szakmai programban lefektettük, a VB szinteket idén kell teljesíteni, tehát neki is lesz Helebrandt Mátéval együtt egy jó versenye, hogy az adott világversenyükre a szintet elérjék. Én azt hiszem, ennek nem lesz akadálya. Kriván Berta formája pedig lassan alakul az EB-re, a tavaszi versenyek még nem úgy sikerültek, ahogy tőle elvárnánk. Remélem, hogy most egyéni csúcsot, vagy annak közelében fog gyalogolni. Csapataink esetében az önmagukhoz képest tisztes helytállás, az egyéni legjobb teljesítmények megközelítése már nyílván az elfogadható szereplést fogja jelenteni.” – összegezte a helyzetet a szakmai igazgató.

Magyar indulók az Európa Kupán, csapatok:50 km (3+1): Czukor Zoltán., (Komlói Bányász), Dudás Gyula. (MISI SC), Tubak Róbert. (SZVSE), Novák László. (BHSE),női 20 km (3+1): Kernács Kriszta (BHSE), Varró Katalin (MISI SC), Kovács Andrea (TFSE), Gerendási Eszter. (BEAC)ffi. junior 10km (2+1): Papp Dénes (Hunyadi), Márkus Viktor (Hunyadi), Lalik Máté (MISI SC).Egyéni indulók: ffi 20 km: Helebrandt Máté ( NYVSC-Nyírsuli); női junior 10 km: Kriván Berta (BEAC)

Edzők: dr.Urbán Ákos és Szűcs József

 A verseny május 24.-én, vasárnap 8,00 órakor az 50 kilométerrel kezdődik. A további program: 9,00 h 10 km ffi junior – 10,00 h 10 km női junior – 13,30 h 20 km női – 15,30 20 km fffi.

Az eredmények nyomon követhetők a www.eurpoean-athletics.org honlapon.

Békéscsaba 2009

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.