Jó mezőnyök kalapácsvetésben

 Hudi Ákos VEDACFoghíjas versenyszámok Veszprémben, miért ? - Fotók

A kevés induló ellenére jó eredmények - röviden így foglalta össze az 51. Nemzetközi Balaton Bajnokság történéseit Dornbach Ildikó, a MASZ szakmai igazgatója. Ami az értékelés első felét illeti nagyon igaz. Miközben a szakosztályok panaszkodnak, teljesen jogosan, hogy kevés a verseny, aközben a megrendezetteket sem használják ki.

Mert azért nehezen elképzelhető, hogy csak kettő férfi magasugrónk van, vagy hogy nem lehet „összeszedni” egy teli pályát 110 méteres gátfutásra. Persze emellett is akadtak „lukas” versenyszámok, mint ahogy az a versenyjegyzőkönyvből kitűnik. Az nem lehet nagyon mentség, hogy most van dömpingje a nemzetközi versenyeknek, hiszen jóval többen maradnak azoktól távol, mint ahányan indulni tudnak. Ezen negatívnak tűnő gondolatok ellenére is úgy érzem, hogy érdemes volt megrendezni a versenyt.

Orbán Éva immár nemzetközi szintű eredménye, Kiss Dániel jó futása 110 méteres gáton, Németh Kristóf  két műtét utáni visszatérése jó teljesítménnyel a kalapácsvetésben, azt jelzi, hogy a jövőben is lesznek jó eredményeink.

Külön kell szólni a kalapácsvetőkről, hiszen a legjobb mezőny náluk gyűlt össze. A 15 évesek együtt versenyezhettek a Burján Attilamár nemzetközi sikereket is elértekkel és ez bizony hajtja a fiatalokat. Itt meg kell jegyezni, hogy Hudi Ákos éppen csak elmaradt a 70 métertől. Aztán volt egy kevéssel kilépett 71 méter feletti dobása, ami után Németh Zsolt világbajnoki ezüstérmesünk megjegyezte, hogy ő csak 21 éves korában tudta túldobni a 70 métert. Jó volt azt is látni, hogy Divós Kati is nagy kedvvel versenyzett és ez előre jelzi, hogy izgalmas küzdelem lehet a női országos bajnoki címért is.

A versenyen jó volt hallani Burján Attilát, aki műsorközlőként a tőle megszokott hévvel úgy biztatta a különböző versenyszámok résztvevőt, mintha éppen a világcsúcsra törtek volna. Az biztos, hogy rajta nem múltak a jó eredmények. 

Eredmények

 

A 100 m befutója a Balaton Bajnokságon 09

Divos Katalin BB 2009

Németh Kristóf BB 2009

Bodák Márk junior EB szintet dobott BB 09

Szabó Ernő felesége az emlékverseny dobogósaival BB 09

Stemmer István felvételei

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.