Jubiláló csúcs

Knipl István fedett pályánBeszélgetés a mérföldről, a magyar középtávfutásról

Néha jó összejönni, néha jó beszélgetni. Kedves invitálást kaptak többen péntek délutánra a Margitszigetre. Knipl István, a volt kiváló középtávfutó hívta meg barátait, ismerőseit egy közös kocogásra abból az alkalomból, hogy augusztus 29.-én 25 éves az egy mérföldes országos csúcsa.- Három edzőmből kettő ott volt, Török János és Kárai Kazi – már ennek nagyon örültem. De eljött sok sporttársam, barátom is. Mentünk egy sziget kört, mindenki a saját tempójában. Után leültünk és beszélgettünk. A napi rohanásokban egy kicsit együtt voltunk.- mondta a nosztalgikus találkozóról Knipl István, aki ma is aktívan részt vesz az atlétikai életben, mint versenyszervező és a MASZ elnökségének tagja.masz.hu:- Mi az, ami még 25 év távlatából is megmaradt emlékként a csúcsjavításból ?

- Mindig szerettem Koblenzbe járni, a Honvédnak volt ez a csere kapcsolata. Jó versenyek voltak, nem mindig GP színvonalúak, de a pálya adottságai miatt szívesen mentem oda, készültem is rá.  Ez a verseny kilenc nappal volt az 1500-as csúcsom után, ami augusztus 20.-án volt (3:36,74 ! /Népstadion, Grand Prix).  Készültünk erre a mérföldre, ez is egy régi csúcs, sikerülhet megdönteni, stb. Jó formában voltam. Nagy nevek indultak.  Steve Cram nyert John Walker előtt, én ötödikként futottam be – megelőzve olimpiai dobogóst, Európa bajnokot.

Knipl István 2009Lassan kezdtünk, 56-os körre kezdett gyorsulni a történet. Gál Géza edző 1500-nál állt és 3:38,8-at kiabált be, de ezt csak utólag tudtam meg. Pokoli hosszú volt a vége. Arra emlékszem, hogy miután belerohantam, a változó tempótól annyira elfáradtam, hogy az életem is lepergett előttem az utolsó 109 méteren, de 3:55,13 perc lett. Ez a most jubiláló csúcs.

masz.hu: - Az eltelt negyed században  miben változott a középtávfutás, az 1500 m. ?- Azt mondom inkább, hogy kétfelé szakadt. Vannak az extra klasszisok, akik totális futásokat rendeznek, szinte mindig világcsúcsra futnak. Eszméletlen tempóban való kezdésekkel, nyulakkal, stb. Régebben jobban versenyek voltak a versenyek. Voltak taktikák, ebből hajrák. Ma a gálákon az első méterektől kezdve csak a tempó a lényeg. Látványosabb volt a középtávfutás, mert nem csak az állandó iram dominált.

Ez a másik típusú futás ma a világversenyeken még megvan. A GP-ken a bónusz dominál. A VB-ken, EB-ken versenyezni kell -  a szó klasszikus értelmében. És ezt meg kell tanulni, ill. ehhez is kell bizonyos tehetség. Ezt láthattuk éppen most Berlinben Kazi Tominál, verseny szituációkat kellett megoldania. Vele kapcsolatban elmondhatom, sokban hasonlítunk egymásra. Szintén vidéki gyerek,  mint én; törekvő, magas szinten motivált, de sokkal jobb lehet, mint én. Ö az, aki tud futni 400-at, 800-at, 1500-at is. Én nem voltam jó a rövidebb távokon. Csak 1500 méteren, ill. 3000-en volt néhány jobb eredményem.

Futás után

masz.hu: - Ha már szóba került Kazi Tamás, a mai magyar középtávfutás milyen perspektívákat sejtet ?- Én most látok esélyt az előrelépésre, látok több olyan versenyzőt, akik ha jól sáfárkodnak a tehetségükkel, szép eredményeket érhetnek el. Szemeti, Kazi, Bene és társaik.  Megindult valami a szakágban. Akkoriban mi össze voltunk fogva, úgy készültünk.

Úgy látom, hogy ez a pár futó most tud együtt dolgozni, hajlandóak közösen edzeni, edzőtáborozni, segítenek egymásnak a versenyeken. Ez jelenleg a magyar atlétikában egy abszolút pozitívum, ezt ki kellene használni: jó hatással lehet az eredményességre. A női vonalon ezt annyira nem látom. A férfiaknál az edzői kör is együtt működik és a versenyeztetésük is megoldottnak látszik. Az esély megvan, hogy további éveket ne érjen meg a most jubiláló csúcs.

Az 1 mérföldes csúcs jegyzőkönyve

A baráti kocogás rajtja előtt

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.