Lehangoló statisztika

Olimpiai láng 08 PekingA pekingi olimpia értékelése során egyértelműen megfogalmazódott, ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a világgal, Londonban jobban szerepeljen a magyar olimpiai csapat, feltétlenül javítani kell az edzők, sportszakemberek helyzetét, fokozott mértékben kell támaszkodni a tudomány segítségére. E megállapítás szellemében jött létre a testnevelési Főiskolán az a találkozó, amelyen az edzőképzés,
és továbbképzés, valamint a tudomány és a sport kapcsolata került napirendre, a MOB elnökének kezdeményezésére. Tulassay Tivadar professzor a Semmelweis Egyetem rektora, Tihanyi József a Testnevelési Egyetem dékánja, valamint Schmitt Pál elnök, Molnár Zoltán főtitkár és Kovács Tamás sportigazgató vett részt a baráti hangvételű megbeszélésen.
"Megtiszteltetés számunkra és a segítőkészség, együttműködés szándékának kifejezése, hogy az ország, egyik legtekintélyesebb egyetemének rektora, Tulassay professzor úr elfogadta
meghívásunkat – mondta a MOB elnöke. – Az edzőképzés és továbbképzés helyzetének rendezése és a tudomány segítségére való nagyobb mértékű támaszkodás járulhat hozzá a hagyományainkhoz méltó szerepléshez. "
.
A megbeszélés során az a lehangoló statisztika is szóba került, amelyet Kovács Tamás sportigazgató állított össze,

a sportági szakszövetségektől kapott tájékoztatás alapján. Ezek szerint az olimpiai sportágakban jelenleg csupán 176 edző dolgozik főfoglalkozásban, közülük 98 rendelkezik szakedzői diplomával. Mellékfoglalkozásban 987 edző (139 szakedző) dolgozik, azaz 1163 edző tevékenykedik, valamint önkéntesen, díjazás nélkül további 525 edző (52 szakedző) dolgozik. Dovigyel Csaba edzőA működő edzők száma az önkéntesekkel együtt 1688, ami rendkívül alacsony. Az egyesületek leépülésével magyarázható  az a szomorú tény,  hogy 52 magas képzettségű szakedző díjazás nélkül segíti a magyar sportot.   Hazai összehasonlításban kiemelt, de európai viszonylatban átlagos, vagy azon aluli félmilliós – 2000 eurós – jövedelemmel rendkívül kevés edző  rendelkezik. Ráadásul egy-egy edző több csatornán keresztül (Gerevich Alapítvány, szövetség, klub, szponzor) jut havi fizetéséhez. Így a hivatás, amely tulajdonképpen a hét végén szabadnap, pihenő nélküli munkát jelent, anyagilag egyáltalán nem vonzó, nem biztosít nyugodt megélhetést. További gondot jelent az edzőképzés átalakítása. A képzési idő az eddigi 4 évről, a bolognai rendszer átvételével, 5 évre ( 3  év alapképzés, 2 év mesterképzés) emelkedik. A következő  kérdés, hogy a képzett edzőt, szakembert diplomája megszerzése után a jelenleg nehéz helyzetben lévő egyesületek, szakosztályok, szövetségek tudják-e szerződtetni, tudják-e biztosítani bérezésüket.

 

Az egyetem rektora és a MOB elnöke megállapodott abban, hogy az első, a szövetségek tájékoztatása alapján készített összesítést újabb felméréssel pontosítják, a jelenleg foglalkoztatott edzők számát igyekeznek pontosan megállapítani, és Fogarasi Sándor edzőfelmérik az igényeket, s az alaposabb tájékozódás után folytatják az egyeztetést. " Örömmel vettem részt ezen a megbeszélésen" – szögezte le Tulassay
professzor."Vállalnunk kell, hogy a TF, a magyar sportszakember és testnevelő-tanár képzés fellegvára továbbra is betöltse hivatását, s az egyes sportágakban jelentkező igényekhez megfelelő számú szakembert képezzen. Emellett rendkívül fontosnak tartom a továbbképzést. Ahogyan ugyanis egy-egy orvosnak időről-időre lépést kell tartania a fejlődéssel, meghatározott időben továbbképzésen kell részt vennie, úgy ez a sportban is elengedhetetlen. Az alaposabb felmérés, tájékozódás után készen állunk az újabb, és remélhetően a kérdés megoldását segítő megbeszélésre. "

"Köszönet gondjaink megértéséért, az együttműködés szándékáért "– mondta  a MOB elnöke. "A Magyar Olimpiai Bizottság jelenlegi nehéz helyzetében is – ahogyan ezt már több ízben kijelentettem – készen áll arra, hogy anyagi segítséggel is hozzájáruljon az edzőképzés és továbbképzés sürgető gondjának megoldásához."

Forrás: mob.hu

  Medovárszky János és ifj.Tomhauser István edzők

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.