A magyar csapat már edzett Bergenben

Indulás előtti beszélgetés a szakmai igazgatóval  – Nevezési lista

Dornbach IldikóAz első Csapat Európa bajnokság előtt, az elvárásokról, a csapatról, a speciális szabályokról és az újoncokról osztotta meg gondolatait Dornbach Ildikó a masz.hu olvasóival

Elvárások„- A versennyel kapcsolatban az volt az elvárásom, hogy a fejekben alakuljon ki, ez egy fontos esemény és illessze be mindenki a nyári verseny programját, mint hangsúlyos eseményt. Ez már az év elején egy alapcél volt és a jövőben is  így szeretnék ehhez hozzá állni. Fontos ! Ennek megfelelően úgy próbáltam kialakítani a csapatot, hogy a lehető legerősebb felállásban tudjunk versenyezni. Jelen pillanatban- természetesen a sérüléseket és az esetleges akadályoztatásokat leszámítva – legjobb felállásban is állunk ki. Ott lesz a két olimpiai ezüstérmes és szakáganként azok, akik a legjobb eredményekkel rendelkeznek a mai napon.

Egy-két esetet leszámítva nem is volt ebből probléma, nagyon pozitívnak láttam a versenyzők és az edzők hozzáállását. Mivel lennék elégedett ? Úgy gondolom, két - három ország kiemelkedik majd, de a középmezőnyben szoros verseny lesz  – úgy öt-hat ország között biztosan kevés pont fog dönteni. Én annak örülnék, ha stabillá tennénk és megerősítenénk helyünket az első osztályban, a középmezőny első felében végeznénk. Nehezíti a tervezést, hogy most először együtt számolják a férfi és a női pontversenyt.  Ezt azért említem, mert  férfi csapatunk nagyságrendekkel erősebb, mint a női  – de majd meglátjuk, hogy ez hogy alakul az ellenfeleknél is. Nyilván ennek és annak is a függvénye lesz a csapateredményesség, hogy versenyzőink hogyan tudják hozni majd magukat a küzdőtéren.” 

Kürthy Lajos Torino 09  

Az új szabályok„- Mi a véleményem az új szabályokról ? A terveket már két-három éve pedzegették a különböző európai értekezleteken – így számomra ez nem egy mostani meglepetés. A kezdeti értetlenkedéseket félre téve azt gondolom, hogy egy érdekes verseny lesz. Nyílván sok esetben a szakma kárára történnek a változtatások pl. egyesek számára a kísérletek számának radikális csökkentése nem a szakmai érdekeinket segíti. Ahogy néhány éve kétségbe voltunk esve a rajtszabály megváltozásakor – ma már látjuk, hogy alapjaiban nem rengette meg a sprint számok eredményességét."   

Petráhn Barbara EK 07

 "- Természetesen az ügyességi számoknál ez azért más, de biztos vagyok abban, hogy a felkészültségnek még nagyobb jelentősége lesz. Tehát azok a versenyzők, akik nem véletlenszerűen érnek el egy-egy eredményt, hanem a tudásuk stabil szinten van, azok biztos, hogy előnyt élveznek.  Meg fogjuk látni, én is kíváncsi vagyok. Arra még inkább, hogyan fog hatni a verseny lezajlására a három távfutó számnál – a 3000 m, 5000 m, 3000 akadálynál- az új szabály.  Érdekes lesz, mert felmerül az is, hogy egy lassú iramból a célegyenesben lesz időnként egy sprintverseny. De nem mindenki gondolkodik egyformán és lehet, hogy éppen ez lesz öntöző némelyeknek egy kemény iramra”.

Kazi Tamás EK 08

Újoncok, változás„- Nem merül fel bennem, hogy megremeg a térdük, hiszen többségük végigjárta „a létrát”. Ifjúsági, junior világversenyeken, válogatott viadalokon edződtek. Akiknek voltak ezeken problémái, azok most – már megedződve – megmutathatják valós képességeiket.Még a hét elején annyi változás történt az összeállításban, hogy a megsérült Resán Gergely helyett Pásztor Gábor fog a 4x100-as váltóban futni.”

Nevezések - férfiak / Csapat EB I.osztály - Bergen

Nevezések - nők / Csapat EB I.osztály - Bergen 

Ajkler Zita 06

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.