Megújulás, nagyobb nyitottság szükség

ARAK elismerés - 2009Így látja a legjobb nyolc - ARAK

Milyen volt az év ? Tervek 2010-re ? Hogyan látják a  sportág helyzetét ?  Ezeket a kérdéseket tette fel  a masz.hu az ország legjobb nyolc szakosztályának. A sorozatot  az ARAK–tól érkezett válaszokkal kezdi a szövetség honlapja.

A szakosztály 2009-ben"- Ebben az esztendőben jelentős sikerünk, hogy a gazdasági válság negatív hatásaitól megóvtuk a klubot, úgy érzem, kezelni tudtuk ezt a problémát. - kezdte a klub elnöke, Hirt Károly .- Átadtuk az atlétikai pálya világítását és sikeres volt pályázatunk az Up. központ működtetésére.

Munkánk elismerése, hogy az ARAK megkapta a 2009. évi Fejér Megyei Príma Díjat. Büszkék vagyunk a 24 bajnoki címre, Babos Rita 5 egyéni bajnokságára, a serdülők és az ugró szakág eredményességére. Az előbbiek a serdülő CSB megnyerése mellett nyolc bajnoki elsőséget is szereztek; az ugrók közül kiemelendő Borsányi Gyöngyi EYOF 5. helye és országos csúcsa. A problémák ellenére – amik azért vannak – sikernek tartjuk a bajnoki pontversenyben elért nyolcadik helyezésünket.

Molnár Balázs ARAKBabos Rita ARAK

A problémákról is néhány szó. Az év a gazdasági válság miatt nagyon rossz előjelekkel indult, de mint értékeltem, ezt kezelni tudtuk. Szakmailag komoly gondot jelentett, hogy fedett edzéslehetőség nélkül kezdtük a felkészülési évet (a futófolyosót nem használhatjuk). Két élversenyzőnk befejezte sportpályafutását: Listár Nikolett és Vaskó Zoltán, aki ismételt térdműtéten esett át. Év közben újabb problémák jelentkeztek. 

Zsigovics Natália sérülés miatt a fedett pályás és szabadtéri felnőtt bajnokságot is kihagyta, ráadásul a szezon végén súlyos térdsérülést is szenvedett. Végh Tibor munkahelyi és tanulmányi kötelezettségei miatt ugyancsak nem indult a hazai bajnokságokon.

Végh Tibor - EK 08

Tervek 2010-re2010-ben szeretnénk a a felnőtt korosztály eredményességét növelni, főleg Végh Tibor, Molnár Balázs, Babos Rita, Zsigovics Natália személyében látunk erre lehetőséget. Cél a korosztályt váltó serdülők ifjúságiak közötti eredményes szerepeltetése, a vágatfutó szakág korábbi évekre jellemző sikerességének visszaállítása, az ugrók teljesítmény javulási tendenciáinak megőrzése és az utánpótlás bázis növelése.

Zsigovics Natália a hajrában - 09

Nemzetközi szinten örülnénk a felnőtt EB-n 1-2 ARAK-os atléta rajthoz állásának, a junior VB-n szintén 1-2 fő indulásának és ott Zsigovics Natália eredményes, legalább elődöntős szereplésének. Tervezzük 3-4 versenyzőnk csapattagságát a budapesti Csapat EB-n is.

Lehetőségnek tartjuk az Up. Központ keretein belül elinduló AKTIV Program segítségével a sportág népszerűségének és presztízsének javítását,  az edzők számának és ezen keresztül az utánpótlás létszámának növelését.

OB 2009

A Prima Dij elnyerése következtében javuló marketing lehetőségeinket szeretnénk  kihasználni és a támogatói kör megőrzését, lehetőség szerinti bővítését is feladatnak tekintjük.

Az atlétika helyzetérőlHirt Károly elnök - ARAKÚgy látom, Magyarországon nincs olyan nagy veszélyben az atlétika, mint a hazai „tradicionális” egyéni sportágak többsége. Türelmes, szisztematikus marketing stratégiával a sportág megkövesedett struktúrája ellenére is új források vonhatók be.

Amit fontosnak érzek: megújulás kell a szakember gárdában és a nagyobb nyitottság a változtatás irányában !

A megújulást célzó változtatások terén nagyobb bátorság és gyorsaság szükséges nemzetközi szinten is. A sportág versenyképessége miatt újra kell gondolni az évszázados (a média szempontjából hosszú, unalmas) versenyrendszereket.

És látva a tendenciát, nagyobb megfontoltság szükséges a fiatal korosztályok világversenyei körének szélesítése kapcsán.A következő évre valamennyi, a sportágban dolgozó sportolónak, edzőnek és vezetőnek kívánom, hogy velünk együtt maradéktalanul elérjék kitűzött céljaikat.” - fejezte be nyilatkozatát Hirt Károly az ARAK elnöke.

Bajnoki pontverseny

 

ARAK - 2009

fotó: ARAK, Igaz B, ML

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.