Ne a csodát várjuk

Dávid Gerinckoncepció bemutató 07Országos Gyógytornász Kongresszus Balatonfüreden

2009. szeptember 24-26-án rendezték meg a Magyar Gyógytornászok Társasága VII. Kongresszusát. Önök joggal tehetik fel a kérdést, hogy „ehhez nekünk mi közünk van”? Azzal együtt, hogy sajnos csak az utolsó napon, szombaton tudtam részt venni, elmondhatom, hogy nagyon is  sok közünk van. 

Három napon keresztül, három különböző helyiségben folyamatosan zajlottak a kis és nagy előadások, workshopok és gyakorlati bemutatók. Tanulmányozva a 23 oldalas program ajánlatot látható volt, hogy szinte a nap minden szakában volt olyan esemény, mely tartalmában és ismeret anyagában szoros összefüggést mutat a gyógytornász és sportszakma között.

Végighallgatva  olyan előadásokat  mint „A gerinc biomechanikája” (Dr. Hoffer Zoltán, Országos Gerincgyógyászati  Központ, Budapest) vagy „A váll biomechanikájának néhány kérdése” (Prof. Dr. Mészáros Tamás, SZTE ÁOK Ortopédiai Klinika, Szeged) - hogy csak kettőt emeljek ki a számtalan rendkívül érdekes prezentáció közül -, megerősödtem abban a hitemben, hogy az általános képességfejlesztés elhanyagolása és lépcsőfokainak be nem tartása óriási felelőtlenség az edzői szakma részéről, és egyben legfőbb gátja a folyamatos fejlődés megvalósításának.

Dávid Gerinckoncepció 07

Örömteli, hogy idén először a szervezők nyitottak a sportrehabilitáció irányába. Ennek köszönhetően Dr. Tállay András előadásából megtudhattuk, hogy tervezik egy un. „sport physioterapeuta” képzés beindítását, melyre nagy szüksége van a sportszakmának és sok esetben kiválthatja az orvos szerepét. A különböző előadásokban elhangzottak olyan megjegyzések, melyeket a versenysport területén –  a saját érdekünkben - jó, ha kritikaként regisztrálunk, miszerint: „a sportolók inkább csodát várnak, mint hogy hatékonyan együtt működnének a prevencióban és rehabilitációban”. Vagy: „A tudomány előre haladt, de a sportszakma ezt nem követi. Ma már nem nagy súlyokkal kell dolgozni, hanem az izommunka sorozat láncolatát kell hatékonyan megvalósítani”.

Benkő Ákos mesteredő A hallgatók megtudhatták például, hogy mekkora szerepe volt Benkő Ákos mesteredzőnknek, Bárdos Mónika gyógytornásznak és Balassa Levente pszichológusnak abban, hogy Marosi Ádám öttusázó idén világbajnok lehetett egy olyan súlyos sérülés és műtét után, amikor a szakemberek jelentős hányada a sportágváltoztatást javasolta.

A sok-sok érdekes előadással párhuzamosan, hasznosabbnál hasznosabb gyakorlati bemutatókat láthattunk melyek a legkorszerűbb erőfejlesztő és nyújtó technikákba adtak betekintést, de kedvezményesen lehetett vásárolni olyan regenerációs eszközöket is, melyek a sportolók számára nélkülözhetetlenek a hétköznapokban és kiváló – a sportszakma számára is hasznos – szakirodalmakhoz is hozzájuthattak az igényes résztvevők.

Minderről azért teszek említést, mert meggyőződésem, hogy az eredményes versenysporthoz nélkülözhetetlenek az ilyen irányú ismeretek és a szemléletünk formálása. Bátorítani szeretném a céltudatos szakembereket és sportolókat, hogy vegyenek részt az ilyen és hasonló rendezvényeken, mert hatványozottan többet ad, mint egy-egy saját szervezésű szakmai konferencia.

Magam részéről megkezdtem a kapcsolat felvételt a szervezőkkel annak érdekében, hogy a két szakterületet közelebb hozzuk és lehetőséget kapjunk a nagyobb számú részvételre. Dornbach Ildikó szakmai igazgató

Szakmai nap 2009

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.