Bevezetés 

Az ember gyakran hallja különböző edzéstudományi fórumokon, hogy az atlétika futószámai egyre inkább „elafrikanizálódnak”, azaz egyre erőteljesebb színes bőrű dominancia figyelhető meg akár vágta, akár távfutó szakágról legyen szó (természetesen ide értem azokat a nem afrikai nemzet színeiben versenyző, elsősorban Nyugat-Európai,  USA-beli vagy karibi futókat, akik ősei Afrikából származnak.).Ugyanakkor vannak, akik ezzel nem értenek egyet és kedvezőbben ítélik meg az európai fehér ember esélyeit. Ilyenkor, ellenpéldaként, többnyire elhangzik egy-egy klasszis fehér futó neve az elmúlt évekből – Coe, Borzakowsky, Cram, Baumann stb.

A probléma valóban fenn áll, elég legyen visszautalnom a néhány hónappal ezelőtti Glasgowi Európai edzői Konferencia, egyes szekció témáira, amelyek hasonló kérdéseket feszegettek. Véleményeket lehet ütköztetni, pro- vagy kontra érveket lehet felhozni, de a statisztikával vitába szállni nemigen lehet. Az elmúlt évek eredményeinek, illetve az örökranglisták statisztikai elemzésével az ilyen kérdésekre is megpróbál választ találni az alábbi tanulmány.

Általános jellemzők

 Élvonalbeli férfi futók teljesítmény átlagait figyelembe véve két olyan versenyszám mutatkozik, ahol a versenysebesség markánsan eltér a szomszédos távokétól. Különösen nagy a sebességkülönbség a 400m esetében, de ehhez közelít a 800m is. Másként fogalmazva különösen a 400m, és annál kissé alacsonyabb mértékben a 800m a legspecifikusabb futószám a versenysebességet tekintve az összes többi közül (1. ábra).  Végignézve az örökranglistákat, további szembetűnő sajátságok figyelhetők meg. Az első húsz időeredmény relatív szórásértékeit megfigyelve a legalacsonyabb értékek a férfi 800m esetében figyelhetők meg, vagyis itt a legkiegyenlítettebb az örökranglista mezőnye. A legnagyobb „hézagok” az eredményekben egyébként férfi 200m-en láthatók

 A leginkább elgondolkodtató különbség azonban a versenyszámokban dominánsan sikeres futó karakterben figyelhető meg. A valaha futott legjobb eredményeket figyelembe véve számottevően magasabb az aránya a fehérbőrű futóknak a 800m-es távon, mint bármely egyéb számban (2. ábra). Kitűnik, hogy a futótávok spektrumában minél inkább a szélek felé haladunk (pl. 100m, illetve Marathon) úgy lesz egyre kevesebb, illetve szűnik meg a fehérbőrű futók aránya. Ebből arra lehet következtetni, hogy a legtisztább fizikai képességek terén, mint például a gyorsaság, vagy a hosszú távú állóképesség, a fekete bőrű versenyzők szinte egyeduralkodók. A fehér ember számára – a statisztikákból úgy tűnik - valahol a hosszú sprint és a középtáv környékén lehet esély némi eredmény elérésére.

Még szemléletesebben fejezi mindezt ki a 3. ábra, mely nem csupán a fehér és színes bőrű futók arányát, de a két populáció közti valaha futott legjobb időeredmény különbségeket mutatja versenyszámonként (3. ábra). A legkisebb különbség a 800 m-en látható, és minél rövidebb, vagy hosszabb a táv, a különbségek annál jelentősebbek.Felmerül a kérdés, mi lehet mindennek az oka. Miért vagyunk teljesen elmaradva az egészen rövid és az egészen hosszú versenyszámokban, és miért tudunk csak a közepes időtartamú futásokban csekély sikert elérni. Talán a tradíciókban kereshető a válasz? Esetleg az edzésmódszerekben? Anatómiai vagy izomélettani magyarázata lehet?

Biokémiai szempontból ez a tartomány az úgynevezett laktacid zóna. Az ábrákból egyértelműen arra lehet következtetni, hogy az erős savasodással járó versenyszámokban valamelyest, esetenként jelentősen csökken a színes bőrű futók előnye. Férfi 800m-en például, ahol a 400m mellett a legmagasabb tejsavértékekről számol be az irodalom, 25%-ot meghaladó eséllyel fehér futó nyeri a versenyt. Ez komoly arány, hiszen ne feledjük nem csupán fehér és fekete futók léteznek, épp ezekben a számokban jelentős az észak-afrikai, vagy a közép- és dél-amerikai futók aránya.

Elképzelhető, hogy épp a tejsav jelenléte a magyarázata ennek a tendenciának. Az anaerob laktacid számok sajátsága, hogy az eredményesség nem feltétlenül a gyorsaságon és nem is az aerob állóképességen alapul. Ezekben a számokban akkor is jó lehet valaki, ha az említett képességei nincsenek kimagasló szinten. Az eredményességhez leginkább szükséges tulajdonság a savasodást tűrő képesség, idegen szóval laktát tolerancia. Ez a képesség csak részben születik velünk, kemény és következetes, sok fájdalommal járó munkával nagymértékben fejleszthető. Valószínűleg ez az a képesség, melyben erős mentális, akarati erőfeszítéssel kompenzálni lehet bizonyos genetikai hátrányokat. Természetesen a hosszabb távokon is létfontosságú ez a mentális keménység, de ott emellett igen nagy szerepet játszik az oxigénszállító apparátus színvonala vagy a futás gazdaságossága, ami viszont genetikailag magasabb szinten van bizonyos kelet-, és észak-afrikai populációkban (1, 3, 5).

Hasonlóan genetikai okai lehetnek a vágtaszámoknál tapasztalható arányeltolódásnak is. A diagram szerint minél rövidebb a versenyszám, annál magasabb a fekete bőrű futók aránya, illetve teljesítményszintje, azzal a különbséggel, hogy itt a nyugat-afrikai eredetű versenyzők dominálnak. Számos tanulmány közölt már olyan eredményeket, melyek azt bizonyítják, hogy a közép- és nyugat-afrikai embertípus magasabb gyorsrost aránnyal rendelkezik a fehér (kaukázusi) típushoz képest (2, 4). Minél hosszabb a vágtatáv, azaz ahogy eltolódik a terhelés jellege a laktacid tartomány felé, úgy nő a fehérbőrű futók aránya és relatív teljesítménye.

Trendek

A 800m-es versenyszámban elért legjobb férfi eredmények a 90-es évek végéig folyamatosan javultak, de a 2000-es években kismértékben visszaestek. Még nagyobb mértékű a visszaesés 400m esetében, 1500m-en stagnáltak az eredmények. Az új évszázad első éveiben – úgy tűnik – a laktacid versenyszámokban visszaesés mutatkozik. Egyébként is, a két legmagasabb tejsav értékkel együtt járó számban, a 400- és 800m-en a legkisebb mértékű a teljesítmény fejlődése az elmúlt évtizedekben. Ezzel ellentétben, a többi futószámban folyamatosan javultak, és javulnak az eredmények (4. ábra). Érdekesség, hogy a legnagyobb mértékű javulás 10000m-en, valamint 200m-en figyelhető meg, azaz mind a vágta mind pedig a hosszútáv szakágban töretlen és igen dinamikus a fejlődés.

A ranglistákat tanulmányozva a kétkörös versenyszámban nagymértékű dinamizálódás figyelhető meg az elmúlt évtizedben. A 800m-t is többnyire vagy alulról, vagy fölülről lehet megközelíteni, azaz léteznek 400-800m-es, illetve 800-1500m-es futók. Az elmúlt három évtized 800m-es világranglistás versenyzőinek kiegészítő versenyszámait mutatja az 5. ábra. Jól látható, hogy 2000-es évekre jelentősen megnőtt a 400m-en is versenyző 800-sok száma, míg az 1500m-es kiegészítő versenyszám gyakorisága nagyjából azonos maradt. (csak a 46,5-nél, illetve a 3:40-nél jobb eredményeket vettük figyelembe). Úgy tűnik, hogy a mai korszerű 800m kezd eltolódni a hosszú vágta irányába. Idetartozó érdekesség, hogy az említett 800m-es világranglista első 15 helyén álló futó 1500m-es átlageredménye gyengébb, mint a 15-30. helyen álló futóké (3:38,60 – 3:36,29).

Összefoglalás

A férfiak 800m-es versenyszáma több szempontból is speciális távnak tekinthető. A számra jellemző versenysebesség a 400m mellett itt tér el a legmarkánsabban a szomszédos távok sebességétől. Az örökranglista mezőnye itt a legtelítettebb. Ebben a számban találjuk a legtöbb sikeres fehérbőrű versenyzőt. Az afrikai versenyzők időeredménye itt tér el a legkevésbé az európai fehérekétől. Itt figyelhető meg továbbá az egyik legkisebb mértékű fejlődés az elmúlt évtizedek eredményei alapján, miközben komoly dinamizálódáson megy keresztül a versenyszám. Megannyi érdekes, időnként megmagyarázhatatlan jelenség. Mindez egy versenyszám körül, ami töretlenül birtokolja a népszerűségi listák legelőkelőbb helyeit. 

Ábrák

Felhasznált irodalom1. Adèle, R.; Weston, O.; Karamizrak, A.; Smith, T.;  Noakes, D. and Myburgh, K.: African runners exhibit greater fatigue resistance, lower lactate accumulation, and higher oxidative enzyme activity. J Appl Physiol 86: 915-923, 1999.2. Ama, P.; Simoneau, J.; Boulay, M.; Serresse, O.; Theriault, G. and Bouchard C.: Skeletal muscle characteristics in sedentary black and Caucasian males. J. Appl. Physiol. 61: 1758-1761, 1986.

3. Hamilton, B.: East African running dominance: What is behind it? Br. J. Sports Med. 34(5):391-94, 2000.

4. Holden, C.: Peering Under the Hood of Africa's Runners. Science. 305. 637-639, 2004.

5. Saltin, B.:  The Kenya Report. New Studies in Athletics. 18(2): 15-24, 2003.