Szakágvezetői szemmel: Csoma Ferenc

A felnőtt kori eredményesség a cél

Csoma Ferenc Peking 2008masz.hu: - amikor megkaptad a megbízást a futószakág vezetésére, volt-e valamilyen speciális elvárás a szövetség részéről, illetve Te milyen  célokat tűztél magad elé?Csoma Ferenc: - csak a pályázati kiírás általános elvárásairól volt szó, valamint néhány olyan szakágra vonatkozó kérdésről, amely a pályázati anyagomban részletezett  fejlesztéshez kapcsolódott. Hogy milyen célokkal kezdtem a munkához ? A reálisan tervezhető eredményesség mellett a tehetségek megmaradásának és fejlődésének elősegítése foglalkoztat.A távfutók számos bíztató eredményt értek el a közelmúlt korosztályos nemzetközi színterein, azonban megvizsgálva a figyelmet érdemlő eredményeket elért junior, valamint u23 korosztályú versenyzők további pályafutását, az a következtetés vonható le, hogy a korosztályos sikerek után felnőtt korban elmaradtak a várt eredmények.- Ez minek tudható be ?

- Az említett jelenség hátterének feltárásakor több más, nem szakmai probléma mellett megfogalmazható, hogy a korcsoportból kiemelkedő tehetségek esetleges túlfuttatása,nem kevés esetben az életkornak nem megfelelő terhelésekkel való felkészítése, az edzői ismeretek folyamatos emelésének mérsékelt igénye, ebből fakadóan az edzői tudásátadás hiányának tudható be.

A probléma mérséklésére kiemelt céljaim egyike – a Heraklész programmal összehangoltan – az ország valamennyi távfutással foglalkozó szakemberének lehetőség szerinti bevonásával és  az elmúlt évek eredményes edzőinek feltétlen jelenlétével, véleményének kiprovokálásával – több olyan szakmai konferencia megszervezése, koordinálása, amellyel véleményem szerint jelentősen emelhető az edzői ismeretek szintje. Szeretném elfogadtatni azt az elvet, amely szerint az utánpótlás felkészítésben is a felnőtt kori eredményesség az elsődleges cél.

Fiatalok_09- Ebben a feladatkörödben milyen benyomásokat szereztél az eltelt időszakban a szakágról?- Benyomásaim a szakágról pozitívak. A korábban is jónak mondható kapcsolataimban kinevezésem óta nem érzek változást. A kollégák partnerek, úgy érzem kialakíthatóak azok a feltételek, amelyek között a klubokban dolgozó szakemberek önállóságát nem korlátozva, egyeztetett, összehangolt felkészülési elvekkel, egymást segítve sikerülhet felzárkózni a korosztályos nemzetközi színtéren már eredményes futóinknak Európa felnőtt élvonalához. Az elmúlt fedett pályás szezonban már láthattunk bíztató jeleket az összefogásra. Reményeim szerint megszervezhető szabadtéren is több közös edzés, kontroll futás, illetve verseny, amelyen futóink egymást segítve elérhetik azokat a számszerű eredményeket, amelyek lehetővé teszik a továbblépéshez elengedhetetlenül szükséges, nemzetközi versenyeken való részvételt. A fenti kedvező benyomások mellett negatív tapasztalatokról nem tudok szólni.

- Eltelt öt hónap kinevezésed óta. Milyen eseményeket emelnél ki ebből az időszakból ?- A szakágat érintő téli  nemzetközi eseményen, a torinói Fedett pályás EB-n négy távfutó vett részt. Valamennyien a MASZ által meghatározott szintet megközelítve kerültek  a kiutazott „tanuló” csapatba. Azt hiszem, ez emelhető ki leginkább.- Hogy látod a távfutók  várható eredményességét a nyár nemzetközi eseményein ?- Több futónk is teljesítheti a VB szintet, de tekintettel életkorukra, tudásszintjükre, a selejtező körből történő továbbjutásuknak, véleményem szerint csak bravúros teljesítmény esetén lehet realitása. Az u23 EB-re viszont többen is döntőbejutási eséllyel készülhetnek. Erdélyi Zsófi, Tóth Laci valamint Szemeti Peti egy problémamentes felkészülés után éremért futhat ezen az EB-n.

 Papp Krisztina vezeti az EK mezőnyt 08 

- …és előre tekintve az elkövetkező évekre ?- A londoni Olimpia kiküldetési szintjét is várhatóan több futó teljesíti, de ismerve lányaink, fiaink helyét a világ távfutásában, Londonban csak a tisztes helytállás lehet a reális cél. Véleményem szerint Kálovics Anikó és Papp Krisztina 8-16 között szerepelhet.

Kálovics Anikó az élen

-  A masz.hu szélesebb olvasói körének hogyan foglalnád össze eddigi szakmai pályafutásodról.?- 1979 óta minden igyekezetemmel azon fáradozom, hogy felnőjek azokhoz a feladatokhoz, amelyek megoldásával hatékonyan járulhatok hozzá a nem egy esetben szerencsés véletlen folytán az irányításom alá került kivételes képességű tanítványaim eredményességéhez. Tevékenységem során számos versenyzőm jutott el korosztálya hazai legjobbjainak körébe, valamint a felnőtt élvonalba. Irányításommal, meghatározó közreműködésemmel több atlétám ért el korosztályos illetve felnőtt országos csúcsot, továbbá figyelemre méltó eredményt nemzetközi színtéren is. Szerencsés edzőnek mondhatom magamat és büszke vagyok arra, hogy Ágoston Zita, Baier Tibor, Banai Róbert, Káldy Zoli, Rácz Kati, Kliszek Tamás, Holba Zoli illetve jelenlegi tanítványaim közül Papp Kriszti, Erdélyi Zsófi és Szemeti Peti a felnőtt mezőnyben is eredményesnek mondhatja magát. Edzői tevékenységemet 2006-ban a Magyar Edzők Társaságának Mesteredzői Kollégiuma a megtisztelő mesteredzői cím adományozásával ismerte el.

Szemeti Péter (61) Litomysl 08 

Erdélyi Zsófi 2008

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2019 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.